Erősödjetek meg a hitben

2 Tim 2

Kedves Testvéreim! A múlt vasárnap elkezdtük Pál apostol Timóteusnak írt második levelének magyarázatát. Ha a második fejezetnek címet kellene adni akkor ez lehetne: kísértések. Az első fejezetben Pál emlékezteti az ifjú Timóteust, hogy mindenkor emlékezzen arra, hogy nem maga választotta ki magát erre a szolgálatra, hanem maga az Úr hívta el őt szent hívással. Éppen ezért bármi is éri, akár kísértés, akár csüggedés ne feledje el sohasem, hogy nem a saját erejébe kell, hogy bizakodjon, hanem maga az Úr ad neki erőt a kellő időben. Mert Neki gondja van az Övéire.

         Azt azonban az apostol sem tagadja, hogy lesznek kísértések, lesznek próbatételek ezen az úton. Éppen ezért kezdi a második fejezetet rögtön ezzel: „Te azért, fiam, erősödjél meg a kegyelemben, amely a Krisztus Jézusban van.” Vagy ha szó szerint fordítanánk: Legyél megerősödött a kegyelemben. A modern ember számára elgondolkodtató lehet ez a mondat. Mit mondana egy mai egyházi vezető, a csüggedő szolgatársnak? Valami ilyesmit: Szedd össze magad; olvassál sokat és lehetne még sorolni. Pál nem ezt tartja lényegesnek. Azt mondja: „erősödjél meg a kegyelemben”. Mit jelent a kegyelemben megerősödni? Először is meglátni azt, hogy teljességgel tehetetlen vagyok, nem tudok én senkit megjavítani, jobb belátásra bírni, megtéríteni, sőt én magam is küzdök különféle kísértésekben, amikben néha el is esem. De Isten ennek ellenére elhívott engem, és azóta is gondja van reám, még így is. Ha ezt meg tudom látni, akkor lesz erőm felkelni, és tovább menni, mert Ő belé kapaszkodom, és Ő segít fel. Ha azonban csak saját magamra tekintek a szolgálatra a jövőmre kész lennék feladni mindent. Hiába mondanák, hogy szedjem össze magam, mert pont arra törekedtem, és ennek ellenére mindig csak azt tapasztalom, hogy újra meg újra elesem, még én is, aki másoknak bizonyságot tesz. Ekkor irányítja Pál az ifjú Timóteus tekintetét megint a kegyelemre. Mondhatta volna ezt is: Nézz csak vissza, fiam Timóteus az eddig megtett útra. Hogyan jutottál el eddig? Lásd meg, hogy eddig is Jézus Krisztus által kaptunk kegyelmet kegyelemre, vagyis egyik kegyelmet a másik után. Az Ő kegyelme tart meg bennünket és adja azt az érthetetlen csodát, hogy meg nem érdemelt képességekkel ruház fel bennünket. Ezért erősödj meg a kegyelemben, és ezért várj Tőle mindent. Ő megadja a kellő időben, hogy mit kell mondanod, megerősít, és bíztat, ha éppen elcsüggesztett valamelyik rosszul sikerült szolgálatod, vagy te magad buktál el valamiben. Tanuld meg, hogy nem saját bölcsességedre van szükség, hanem Isten kimondhatatlan kegyelmére. És ha ez jelen van, akkor hatalmas dolgokat fogsz látni. Hiszed-e ezt? Persze a mai kor mindent tudó embere ezt képtelenségnek és felháborítónak találja. Mégis… Nézzünk csak vissza a történelembe egy kicsikét… A Jézus élete utáni korban 11 tanulatlan, egyszerű ember, mint a korabeli „sajtó” megírta: felforgatták az egész világot. Sőt. Mi is hittünk nekik. Másképp nem ülnénk ma itt ;) Mondjátok hol vannak az akkori kor kiváló filozófusai, tanítói, nagy bölcselői? Néha még meg-megemlítik őket az egyetemeken. De nem hoztak nagy változást az ember életébe. Bölcs dolgokat mondtak, de az nem segít rajtunk.

         Míg ezt a 11 tanulatlan, egyszerű embert körülvette az Isten kegyelme a Krisztus Jézusban, és azóta milliárdok ismerhették meg az örömüzenetet és kaphattak lelki békességet, megnyugvást; összetört életek épülhettek újjá, mert az igazi kősziklára Jézusra alapozták életüket.

         Hogyan terjedt az evangélium? Nagyon egyszerű. Tovább mondták. Nem kényszerből hanem teljes szabadsággal és örömmel. Hadd kérdezzem meg, a hölgyeket, ha éppen sütemény receptekről beszélnek, és valaki panaszkodik, hogy neki valamelyik csak nem akar sikerülni pedig mennyi mindent kipróbált már, mit csinálnak? Elmondják neki teljes nyugalommal, hogy hogyan sikerült. Tudom, hogy nagyon leegyszerűsítettem, és hadd nézzék ezt el nekem, de így kell bizonyságot is tenni. Valaki valamilyen nyomorúságban van, vagy valamilyen kellemetlen élethelyzetbe került. El lehet mondani szabadon, ha én is voltam olyan élethelyzetbe, hogy nekem mi segített. Milyen ige szólított meg. Hogyan munkálkodott bennem az Úr. Az első tanítványok is ilyen egyszerűen tehettek bizonyságot, nem kellett egyházi szervezet, nem kellettek dogmák, teológiai értekezések és mégis, az apostolok cselekedetében ezt olvashatjuk: „A gyülekezetek pedig erősödtek a hitben, és naponként gyarapodtak lélekszámban.” Csel. 16,5 Ma meg… Inkább nem konstatálom… Ismerjük a helyzetet.

         Pál is ezt ajánlja Timóteusnak, hogy végezze tovább a szolgálatot, mondja tovább amit tőle hallott, és ezeket adja át megbízható embereknek, akik mások tanítására is alkalmasak lesznek. Kik alkalmasak reá? Először is az, aki szintén megerősödött a kegyelemben, mert különben egy idő múlva felfuvalkodottá válna, és magának tulajdonítaná azt, amit az isteni kegyelem munkált. Másodsorban, akik ismerik Isten Igéjét, és ahhoz ragaszkodnak, nem pedig haszontalan szóharcokhoz, és üres fecsegésekhez, amint az a 15-16 versekben említi is az apostol. Már ebben az időben nagy tért hódított a retorika, és voltak olyan irányzatok, amik kimondták, hogy annak van igaza, akinek jobb rétori tehetsége van, vagyis, aki meggyőzi a maga igazáról a hallgatókat. Ahogy az apostol fogalmaz: „ezek egyre messzebb mennek az istentelenségben, és szavuk úgy terjed mint a rákos fekély.” De te ne kövesd őket, Te maradj meg a tiszta evangéliumnál, Isten igéjénél. Isten  igéjének nincs szüksége mankókra, azok önmagukban is hatnak a Szent Lélek ereje által. Mi nem rászedünk embereket Isten követésére, mint a vásárban az árus rátukmálja áruját az emberre, hanem mi az élő Isten evangéliumát visszük. Elmondjuk, amit ránk bízott. Nem többet és nem kevesebbet. És mint Isten küldöttei nem is adhatunk át mást, csak azt, amit a küldő ránk bízott. Az ilyen ember –és ez a harmadik ismérve a szolgálatra alkalmas embernek- hűséges marad az ÚR követésében. Körülötte mondhat bárki bármit, hogy ma már nem úgy kell azt gondolni, meg, hogy ezt a mai világban már nem lehet megcsinálni, ő akkor is hűségesen ragaszkodik az Úr követéséhez. Valahogy úgy ahogy Nóé a maga idejében, ahogy a napokban olvashattuk bibliaolvasó vezérfonalunk szerint.

         Aki pedig így fel meri ezt vállalni, vagyis meri a krisztusi világosságot hozni ebbe a sötét világba az számolhat azzal is, hogy a sötétségben lévőket ez irritálni fogja. Lehetséges, hogy még a gyülekezetben is megszólják az embert, ha az ige szembesíti őket önmagukkal. Ezért mondja az apostol: „Vállald velem együtt a szenvedést, mint a Krisztus Jézus jó katonája.” Figyelemre méltó, hogy a következő versben már nem katonát hanem harcost ír, ez pedig aktív szolgálatra utal. Sőt benne van az ütközet sűrűjében. Mi is sokszor érezhetjük így magunkat az élet sűrűjében, hol jobbról, hol balról kapunk ütést, mégis akár milyen nehéznek is tűnjön, nekünk minden egyes új napot Jézus Krisztus hű követőjeként kell megharcolni. Ha tombolnak is körülöttünk, nekünk nem kell visszavágni, hanem mint Pál írja Timóteusnak: „Az Úr szolgája (…) legyen barátságos mindenkihez, tanításra alkalmas és türelmes, aki szelídséggel neveli az ellenszegülőket, hátha az Isten megadja nekik egyszer, hogy megtérve megismerjék az igazságot” Lényegében ezt mondja: Farkasok közt te bárány légy. Csak így győzhetsz a Sátán ellen. Irreálisnak hangzik, mégis csak így győzhetünk az ördögi hatalmak felett. Ezt ismerte fel Pál és ezért mondja Timóteusnak: Az ellenszegülőket szelídséggel neveljed, és légy hozzájuk türelmes.

         Amíg a szemet szemért, fogat fogért elvét valljuk, addig valami más hatalomnak engedelmeskedünk, avagy sport-nyelven mondva öngólt rúgunk, mert az ellenségünknek pont ez volt a célja: hogy még véletlenül se ismerjék meg rajtunk keresztül az Isten szeretetét, és az Ő kegyelmét.

         Adja Isten, hogy az Ő kegyelme vegyen bennünket körül, had tudjuk ama nemes harcot megharcolni, futásunkat elvégezni, hitünket megtartani,hogy ama napon az Úr, az igaz bíró adja reánk az igazság koronáját. Ámen