Ábrám elhívása

 

 

1 Móz 12,1-9

 

"És monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, a melyet én mutatok néked. És nagy nemzetté tészlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszesz. És megáldom azokat, a kik téged áldanak, és a ki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei. És kiméne Ábrám, a mint az Úr mondotta vala néki, és Lót is kiméne ő vele: Ábrám pedig hetvenöt esztendős vala, mikor kiméne Háránból. És felvevé Ábrám az ő feleségét Szárait, és Lótot, az ő atyjafiának fiát, és minden szerzeményöket, a melyet szereztek vala, és a cselédeket, a kikre Háránban tettek vala szert, és elindulának, hogy Kanaán földére menjenek, és el is jutának a Kanaán földére. És általméne Ábrám a földön mind Sikhem vidékéig, Móréh tölgyeséig. Akkor Kananeusok valának azon a földön. És megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: A te magodnak adom ezt a földet. És Ábrám oltárt építe ott az Úrnak; a ki megjelent vala néki. Onnan azután a hegység felé méne Bétheltől keletre és felüté sátorát: Béthel vala nyugatra, Hái pedig keletre, és ott oltárt építe az Úrnak, és segítségűl hívá az Úr nevét. És tovább költözék Ábrám; folyton délfelé húzódván."

 

 

 

Kedves testvéreim! Történt egyszer, hogy egy házban tűz ütött ki. A hőség nagy volt a tűz gyorsan terjedt. Mindenki menekülésre fogta a dolgot ki az ajtón, ki az ablakon menekült. Egyedül csak a nyolc éves gyermeknek nem sikerült, ugyanis mikor a lépcsőn le akart futni, az már lángokban állt. Kiment tehát a balkonra de a nagy füsttől semmit sem látott. Mikor a lángok már-már elérték halotta meg az ismerős hangot: Ugorj! Itt vagyok lent, elkaplak! Az édesapja hangja volt. A fiú még most sem látott semmit, de apja bíztató hangjára leugrott. Egyszerű zúzódásokkal úszták meg az esetet. A fiú tehát megmenekült mert hallgatott apja szavára.

Kedves testvéreim! Történetünkben Ábrám elhívásáról hallhattunk. Ábrám nem látta az Urat, mégis hitt szavának. Elindult azon az úton, amely nem tudta, hogy merre vezet. Hit által kiment, nem tudva, hogy hová megy.

Kedves testvérem! AZ ÚR ma is szólít meg embereket igéje által, a kérdés csak az, hogy a ma embere hallgat e a hívó szóra? Itt két kérdés merül fel:

Az egyik az, hogy megszólított ember vagy-e?

A másik pedig az, hogy engedelmeskedsz e ha az ÚR szól? Uram, szólj mert hallja a te szolgád. Ebben az is benne van, hogy amit Ő mond annak rögtön engedelmeskedem is.  Nem bírálom felül Isten szavát, hogy amúgy talán jobb lenne, hanem azt teszem, amit ő mond, mert az ő szava nekem parancs, mert tudom, hogy a javamat akarja szolgálni, még akkor is ha jelenleg talán nem értem.

És monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, a melyet én mutatok néked.”

Az Ige azt mondja: Eredj ki a te földedből, vagyis eredj ki a te országodból. Ábrám ekkor Babilóniában élt, amely akkor a vezető-hatalom volt erősen kifejlődött városi civilizációval. Felvetődik a kérdés: Miért kell Ábrámnak ezt a gazdaságilag jó országot elhagyni? Hisz itt minden kényelme megvan. Talán egy zsidó tóramagyarázó tapintott rá a legjobban, mikor azt mondja: Mintha azt mondaná az ÚR: „Ebben a bálványimádással teli országban nem lesznek gyermekeid”, (Rási) akiket Isten szolgálatára nevelhetnél, mert elrontaná őket a gonosz környezet. Ahogy az Írás máshol is mondja: „Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok.” Az ÚR ismeri az emberi természetet, tudja, milyen hamar le tud az ember térni a jó útról…

         Lényegében azt mondja az ÚR Ábrámnak: Eredj ki a te országodból… szülőföldedről… és atyád házából. Ezek a legjelentősebb befolyásoló tényezők, amelyek az ember gondolkodását és cselekedeteit alakítják. Ábrámnak teljesen el kellett vágnia összes összeköttetéseit, melyek esetleg akadályozták volna küldetése teljesítésében. Az Apostolok Cselekedetében olvashatjuk, hogy Ábrahám kiment a Káldeusok földéről és letelepedett Háránban. Ott maradt addig, míg apja meghalt s onnan indult el az ígéret földjére. (Csel 7,4) Ábrámot még mindig akadályozták a természetes kötelékek abban, hogy teljes szívvel válaszoljon Isten hívására. Isten Kánaánba hívta, ő mégis Háránba vesztegelt, míg a természetes köteléket a halál szét nem szakította, és csak azután irányította lépteit arra, amerre az Úr mondta.

         Kedves teológus testvérem! Engedd meg, hogy egészen személyessé tegyem most ezt az Igét. Tudod az Isten téged is hív. Hívott akkor mikor megtértél, hívott akkor mikor a teológiára jelentkeztél, hogy őt szolgáljad, és hogy áldás legyél. A teológia az út, ahhoz, hogy őt szolgálhasd.

Az egyik  kérdés az lenne, hogy hallod e az Ő hívását, vagy csak elindultál vaktában az ismeretlenbe? Mert ha vaktában indultál csak, akkor nagyon bátor ember vagy! De ez nem jelenti, hogy bölcs. Mert indítani az Úrnak kell, hogy célba is érjünk. Akkor tapasztaljuk meg utunkon az ő oltalmát.

A másik kérdés az, hogy, nem fáradtunk-e bele az útba, vagy nem tart-e minket is vissza a természetes kötelék? A szív indulata, egy kedves személy, valami vagy valaki, akit nem akarsz elengedni akadályoznak abban, hogy teljes szívvel tudjál válaszolni az Úr hívására, hogy teljes szívvel tudjad őt követni.

         Ahogy azonban Ábrám esetében a halál volt az, ami elszakította a Háránhoz kötő kapcsolatot, nálunk is a halál töri szét azt a láncszemet, amellyel a természet bennünket a jelenvaló világhoz köt. Itt kell szólnunk az Isten szeretetéről. Isten szeret téged! Jobban szeret, mint mikor a szerelmes szereti kedvesét. Mikor látta, hogy az ember a törvény által nem tud igazzá lenni, hogy az ember, az ő teremtménye elvész a bűnbe, elküldte, az ő egyszülött fiát, hogy általa nekünk örök életünk lehessen. A Fiú, bár félt a kereszthaláltól (v.ö. Lk 12,50; 22,42) mégis vállalta azt. Érted… értem… érted? Isten Fia a kereszten azért függött, hogy megnyissa számodra meg számomra a menny kapuját, hogy általa mennyei örök életem lehessen. Ez az a szeretet, amit ha megértesz megváltoztatja egész életedet, megváltoztatja a te szolgálatodat… MERT amilyen mértékben lesz ez a szeretet valósággá az én életemben, olyan mértékben von el más dolgoktól, amik gátolnak engem az Úr akaratának a teljesítésében. (mérleg) Tudomásul kell vennünk, hogy „nem építhetünk egyidejűleg két országot. Vagy saját kis világunkon dolgozunk, és önmegvalósításra törekszünk –amit majd rozsda fog megemészteni, vagy pedig Isten országát építjük, ami örökre megmarad.” Bruno Schwengeller Csak ily módon leszünk képesek úgy járni, ahogy, amint mennyei hivatásunkhoz illik. Ennek megértésére pedig a Biblia naponkénti imádságos tanulmányozására van szükségünk. Mert a bűn elválaszt a Bibliától, a Biblia pedig elválaszt a bűntől. Mert ugyanaz a kereszt amely összeköt engem az Istennel, elválaszt a világtól. És ha valóban komolyan vesszük, hogy a Krisztusban meghaltunk a világnak, vegyük tudomásul, hogy egy halott már nem foglalkozik a világ dolgaival!

         Meg kell azonban azt is említeni, hogy az Úr elhívása nem erőszakos hívás. Az Úr nem vonszol hanem vonz a szolgálatra. Tehát ha szolgálsz és közben morgolódol, hogy már megint mindent neked kell csinálni, az a te vallásos buzgalmad. Saját erőlködésed. DE ha az Úr vonz akkor többé a szolgálat nem nyűg, hanem kiváltság, alig várod, hogy szolgálhass, alig várod, hogy halljad a te Urad szavát (Tomi). Akkor már nem azért járunk ezen az úton mert így neveltek, hanem mert öröm ezen az úton járni. Vágyik lelkünk az Úrral való közösségre, és hogy kimutassuk iránta a hálánkat.

         Ábrám tehát meghallotta az ŐR hívását, és kész volt arra, hogy érte minden meglévő dolgot feladjon. „És felvevé Ábrám az ő feleségét Szárait, és Lótot, az ő atyjafiának fiát, és minden szerzeményöket, a melyet szereztek vala, és a cselédeket, a kikre Háránban tettek vala szert, és elindulának, hogy Kanaán földére menjenek, és el is jutának a Kanaán földére.” 1 Móz 12,5

Itt viszont újabb próbatétel várt rá. Így szól erről az Ige: „És általméne Ábrám a földön mind Sikhem vidékéig, Móréh tölgyeséig. Akkor Kananeusok valának azon a földön.” 1 Móz 12,6

         Az Úr azt ígérte Ábrámnak, hogy nagy néppé teszi őt, és egy új földet ád néki és íme most itt vannak előtte a harcias idegenek a kanaániták. Az ő jelenlétük Isten földjén Ábrám számára próbatételek voltak. Kérdések elé állították hitét és reménységét. Megérkezett tehát de ott talált egy ellenséges népet. DE ott találta az Urat is!

         A „kanaániták ezen a földön” a Sátán hatalmának kifejezői, aki örökségünktől szeretne visszatartani. Ábrám már ott volt, már látta az örökséget, de még látta a kanaánitákat is.

         Amikor valaki megtér, vagy elkezd egy komoly szolgálatot, ami által emberek térnek meg, a Sátán először mindent felkínál, hogy elvonja a figyelmünket az örökségről, majd mikor látja, hogy sikertelenek a próbálkozásai támadásba lendül és ellenkezést szerez DE nagyobb az, aki velünk van, mint aki ellenünk. Jó lenne ha megjegyeznénk Ábrám két nagy jellemvonását, amit nekünk is képviselnünk kellene. Isten imádója volt és a világban idegen. Ábrámnak annyija sem volt, ahová a lábáét tegye, DE övé volt Isten kegyelme és ez elég volt neki.

         Ábrám is mondhatta volna: „Tudom, hogy kinek hiszek.” E nehéz időben Isten megerősíti az Ábrámmal tett szövetséget s megígéri: „A te magodnak adom ezt a földet.” És Ábrám oltárt épített az Úrnak. „Onnan azután a hegység felé méne Bétheltől keletre és felüté sátorát: Béthel vala nyugatra, Hái pedig keletre” és ott oltárt épített az Úrnak, és segítségül hívta az Úr nevét.        

         Igen kedves testvérem, ez a titka az áldott szolgálatnak. Segítségül hívni az Úr nevét. Mert nélküle mondhatunk szép hangzatos beszédeket, de nem életre vezető beszédeket. Mert minket bízott meg az ÚR, hogy az Ő igéjét hirdessük, de Ő az aki kiben-kiben elvégzi az Ő munkáját. Sajnos a mi szolgálatainkból pont ez hiányzik. Nem könyörgünk előtte az Úrnak, nem kérjük, az ő segítségét mert magunkban bízunk, képességeinkben bízunk. Jertek hívjuk most Őt segítségül, ahogy Ábrám is segítségül hívta. Kérjük Őt szolgálatunk áldásáért, szeretteinkért, sokat szenvedett magyar népünkért. Ámen