A Mester iskolájában

 

Ef, 5,1-9

Zsolt. 25,15a Szemeim szüntelenül az Úrra néznek…

 

Kedves Testvéreim! Régebben nagyon sokat szoktam azon gondolkodni, hogy hogyan is lehet követni Jézust, hisz már nincs itt testileg a földön… Aztán egyszer egy újságban láttam egy fényképet, egy szakmunkásképző tanműhelyről. Nem volt új a képen látható dolog hisz én is egy ilyen műhelyben tanultam először. Mégis választ kaptam a kérdésemre. A kép egy tanulót mutatott, amint a mestert nézi, hogy ellesse mozdulatát. Erre az utánozni, követni akaró igyekezetre, figyelő tekintetre szólít fel az Ige amikor azt mondja: „Legyetek annak okáért követői az élő Istennek” És erre szólít fel a textusul választott Ige is: „Szemeim szüntelenül az Úrra néznek”. Őreá, aki az élet egyetlen igazi mestere.

         Ez lenne tehát az első nagy mondanivalója mai Igénknek, hogy a mi Urunk követésre hív bennünket, s nekünk nem is kell mást tennünk, mint mesterünkre, Jézusra tekintve, az ő példáját ellesve éljük a mi minden napi életünket. Így leszünk Krisztus követők, vagyis keresztyének. Csak zárójelben jegyzem meg, mindenkinek legyen ez házi feladat, hogy otthon, csendességünkben gondolkodjunk el rajta, vajon mi milyen tanítványai vagyunk Mesterünknek? Mit lestünk el tőle, és ami nagyon fontos, hogyan applikáltuk azt a mindennapi életünkben? Mert ugye abban egyetértünk, hogy nem azt mondjuk jó szakembernek, aki sokat tud elméletben, hanem azt, aki gyakorlatban bizonyítja tudását. A Krisztust követésben is így van ez. Nem az Krisztus jó követője, aki elméletben tudja, hogy mit kéne tennie, hanem az, aki a gyakorlatban megéli azt, amit ellesett az ő Mesterétől.

Aztán mint egy megjegyzésként hozzáfűzi az apostol: „mint szeretett gyermekek”. Annyi vigasztalás van ebben a rövid megjegyzésben is. Aki tanult szakmunkásképzőben az tudja, hogy általában elég kemény mesterek szoktak lenni, akik,  ha nem úgy mennek a dolgok, ahogy ők elvárják, akkor jön a büntetés. Pál apostol ezt mondja rólunk „mint szeretett gyermekek”. Vagyis nekünk szerető, megértő mesterünk van, aki ahelyett, hogy fenyítene bennünket, megértően a kezébe vesz, s példát mutatva megmutatja mit tesz a szeretet: Eltűri a kereszt szegeket. Eltűri a gúnyt, gyalázatot, töviskoronát, nehéz bánatot, a dárdaszúrást, mit értem kapott…

Ki tudna ilyen tanításnak ellenállni? Kinek ne rendülne meg egész szíve, erre a szeretetre? Ki ne válaszolna erre a tanításra? Nincs szíve annak, aki közönyös marad még ekkora szeretet láttán is.

Az apostolt is ez ragadta meg, és erről szól a tanítása is: „járjatok szeretetben, miképpen a Krisztus is szeretett minket, és adta Önmagát miérettünk ajándékul az Istennek, kedves jó illatul.” Majd máshol így applikálja: „Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.” Ef 4,32

Jézus tanítványaira  tehát az jellemző, hogy mindenkor Mesterükre néznek, és Tőle tanulnak. Tőle tanulnak szeretetet, alázatot, béketűrést és még sok olyan dolgot, amivel ha őszintén magunkba tekintünk bizony sokszor híjával vagyunk. Vagyis van mit tanulnunk még Urunktól, Mesterünktől az élet nagy iskolájában. Így történhetik meg az, hogy nemcsak a jó pap tanul holtig, hanem a jó hívő is. És így kap egy kicsit más értelmet is, hisz mindezidáig én is rögtön könyveket láttam magam előtt, amikor az előbbi szólást mondták, de látnom kell, hogy itt sokkal többről van szó annál…

Nézzük meg most konkrétan egy-egy példát. Ha azt halljuk: Járjatok szeretetben a legtöbben egy mosolygó kedves arcra gondolnak, akinek simogató keze, és nyájas szeretetteljes hangja van. Pedig oly sok mindenre vonatkoztatható még.

Járjatok szeretetben például a szavak világában is. A sok bántó, vagy éppen semmitmondó beszéd helyett szavunkban legyen segítség, gyógyító erő. A szeretet uralma alatt formálódjanak szavaink is. Ne mondjuk ki a gyűlöletben, hirtelen felindultságban fogantakat, de ne takarékoskodjunk a jó szóval, amely nyomán áldás fakad.

Következő példaként hadd mondjam: Járjatok szeretetben anyagi kérdésekben is. Ez mai világunkban egyre időszerűbb, hisz a nyerészkedés, az anyagiak féktelen hajszolása, a gátlástalan bírhatnám vágy fertőző kórként terjed. De aki szeretetben jár, az nem lesz áldozatává ennek a bálványnak.  Csak a szeretet képes arra, hogy ne szolgája és ura legyen a pénznek, hanem a javakat eszközként kezelje, és így mások javára fordítsa.

És végül: Járjatok szeretetben a nemek közötti kapcsolatokban is. Akár még csak a szerelmes korszakban vagyok és keresem a párom, akár sok éves házasok. Mindkettőhöz szeretet kell, mégpedig olyan szeretet, amely a másik boldogságát keresi, amelyik adni akar és tud áldozatot hozni a másikért. Az életnek ezen a területén azért van annyi szenvedés, keserű kiábrándultság, mert kevesen vállalják a szeretetnek ezt az egyszerű és boldogító útját. Az önszeretet, amely a másikat csak eszköznek tekinti saját boldogságának biztosítására, végül is kifosztja és tönkre teszi az embert. Elvárásainktól el kell jutnunk addig a pontig, amikor már nem elvárok valamit a másiktól, hanem megajándékozom gazdagon az én szeretetemmel. Vagyis a kapcsolatunkból ki kell iktatni mindenféle kötőszót… Ha te… (ezt csinálnád, vagy ilyen lennél) Pedig ha… És lehetne még sorolni… Amennyiben ismerősek nálunk az  így kezdődő mondatok, sőt ha mi mondjuk ezeket, akkor sürgősen szükségünk van egy különórára a Mester iskolájában.

Páran talán jogos kérdésként feltennék: És miért mi legyünk azok, akik engedünk? Páran pedig még meg is magyaráznák: De hisz én csak jót akarok, amikor rámutatok hibáira. Hadd szóljon és válaszoljon erre az Ige: „Mert egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei. A világosság gyümölcse ugyanis csupa jóság, igazság és egyenesség. Ítéljétek meg tehát, mi kedves az Úrnak, és ne vegyetek részt a sötétség haszontalan cselekedeteiben…” Ef 5,8-11