Különbségek (Hívő vagy vallásos?)
(teológia, reggeli áhítat)
Zsid. 9,1-12
"Annakokáért voltak ugyan az első szövetségnek is
istentiszteletei rendtartásai, mint szintén világi szenthelye. Mert sátor
építtetett, az első, a melyben vala a gyertyatartó, meg az asztal és a kenyerek
felrakása; ezt nevezték szenthelynek. A második kárpiton túl pedig az a sátor,
melyet neveztek szentek szentének, Melyben vala az arany füstölő oltár és a
szövetség ládája beborítva minden felől aranynyal, ebben a mannás aranykorsó és
Áron kihajtott vesszeje meg a szövetség táblái, Fölötte pedig a dicsőség
kérubjai, beárnyékolva a fedelet, a mikről most nem szükséges külön szólani.
Ezek pedig ekképen levén elrendezve; az első sátorba ugyan mindenkor bejárnak a
papok az istentisztelet elvégzésére, A másodikba azonban egy-egy évben egyszer
csak maga a főpap, vérrel, melyet magáért és a nép bűneiért áldoz. Azt jelentvén
ki ezzel a Szent Lélek, hogy még nem nyilt meg a szentély útja, fennállván még
az első sátor. A mi példázat a jelenkori időre, mikor áldoznak oly ajándékokkal
és áldozatokkal, melyek nem képesek lelkiismeret szerint tökéletessé tenni a
szolgálattevőt, Csakis ételekkel meg italokkal és különböző mosakodásokkal -
melyek testi rendszabályok - a megjobbulás idejéig kötelezők. Krisztus pedig
megjelenvén, mint a jövendő javaknak főpapja, a nagyobb és tökéletesebb,
nem kézzel csinált, azaz nem e világból való sátoron keresztül, És nem bakok és
tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s
mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve."
Kedves Testvéreim!
Valaki egyszer azt mondta, hogy a keresztyéneket lényegében két nagy csoportra lehet osztani. Vannak keresztyének akik állandóan zúgolódnak, morgolódnak akiknek állandóan rossz kedvük van, mindig búskomorak. Ezek a keresztyének általában mindig a másikkal vannak elfoglalva.
És vannak olyanok, akiknek ragyog az arcuk, és árad belőlük a békesség.
Miért van ez a különbség? Miért van az, hogy az egyik keresztyén szívesen ad a másiknak, a másik pedig kínszenvedéssel és nagy-nagy szívfájdalommal ad valami keveset. Honnan ez az óriási különbség?
Megtudhatjuk ezt a mai igeszakaszunkból. Nézzük tehát mit is mond az ige erről.
Először gyors áttekintést ad a szent sátorról és az istentiszteleti szabályokról, hogy azután mindenki számára érthetően elmondhassa mondanivalóját. Két részre osztja fel a sátort.
1) A kárpiton kívüli részre ahol "volt a gyertyatartó, meg az asztal és a kenyerek felrakása; ezt nevezték szenthelynek." 2.v.
2) A kárpiton belüli részre melyben volt az "arany füstölő oltár és a szövetség ládája beborítva minden felől arannyal, ebben a mannás aranykorsó és Áron kihajtott vesszeje meg a szövetség táblái. Fölötte pedig a dicsőség kérubjai, beárnyékolva a fedelet. " Ezt a helyet nevezték szentek szentének. 3.v.
1) A kárpiton kívüli részre "mindenkor bejártak a papok az istentisztelet elvégzésére." 6.v
2) A kárpiton belülibe egyszer egy évben a főpap, vérrel melyet magáért és a nép bűneiért áldoz. 7.v. Ezt az áldozatot tehát évenként kellett elvégezni.
Kedves testvéreim! Itt álljunk meg egy kicsit, hogy aztán megérthessük azt, hogy miért is van olyan nagy különbség keresztyén és keresztyén között.
Első és legnagyobb üzenetünk pont itt van, mert az Isten szeretetét mutatja irántunk. Azt mondja az ige: "Krisztus pedig megjelenvén mint a jövendő javaknak főpapja, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való sátoron keresztül., és nem a bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer és mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve." 11-12 v. Ez az ige mutatja meg tehát az Isten nagy szerelmét az ember iránt. Látta ugyanis az Isten, hogy hiába áldozzák meg a tulkokat, meg a bikákat, mert lelkiismeretük mégis állandóan vádolta őket bűneikért. Eljött tehát Isten Fia, Jézus Krisztus és önként áldozta fel magát, hogy nekünk életünk lehessen, hogy többé ne vádoljon a lelkiismeret, hogy boldog, örömteli életet élhessünk Őbenne.
Engedjék meg, hogy megosszak önökkel egy történetet ezzel kapcsolatban. Egy autóbalesetben egy kislány súlyosan megsérült. Nagyon sok vért vesztett. Vér kellett neki, de nem volt olyan vércsoportú vér a kórházban. Kiderült, hogy csak a fiatalabb fiútestvérkéjének van olyan vércsoportja. Odament hozzá az orvos és azt mondta: Tudod a nővérkéd nagyon beteg. Ha nem kap vért, jönnek az angyalkák és elviszik… A fiú egy kicsit gondolkodott majd ezt mondta: Odaadom a véremet. Mikor látta, hogyan folyik át a vére a nővérébe a csöveken keresztül egyszer csak megszólalt: Akkor ugye én lassan meghalok doktor bácsi… A hitetlen doktor elcsodálkozott azon mennyire szereti ez a fiú a nővérkéjét. Az életét adná érte.
Kedves testvérem! Jézus Krisztus annyira szeretett téged, és engem, hogy életét adta értünk. Kifolyt értünk a vére azon a durva keresztfán, amelyre szegezték, hogy nekünk életünk lehessen. Hogy éljünk. Ne vegyük hát fél vállról az Ő követését, aki mindenét odaadta értünk. Menjünk az Úr hegyére, a Golgotára és tanuljunk tőle. Tanuljunk Tőle szeretetet, megértést, irgalmat.
Ekkor a kárpit, mely a szenthelyet és a szentek szentjét összekötötte széthasadt. És bement Jézus a mi főpapunk egyszeri és tökéletes áldozatul. Nem kosok és bikák vérét vivén, hanem az ő tulajdon vére által, mely örök váltságot szerzett nekünk.
Kedves testvéreim! Engedjétek meg, hogy mai igénket egy másik szempontból is megvilágítsam. Amely arra mutat rá miért is van keresztyén és keresztyén között olyan nagy különbség. A levél írója röviden bemutatta nekünk a kárpiton kívüli és a kárpiton belüli részt. A kárpiton kívüli nem más mint a mi vallásos életünk. Az a hely ahol a mi vallásunkat gyakoroljuk. Mondjuk legyen ez most a komáromi templom. Bár itt van a kenyér és a gyertyatartó, maga Jézus mondja: Én vagyok az élet kenyere; Én vagyok a világ világossága. És az ige hirdettetik. És mégis a kárpiton kívüli ember az ítélő és mindenre figyelő Istent látja, aki azt nézi mikor botlik el az ember, és jön érte a kíméletlen büntetés. Ezért ő, hogy kiengesztelje ezt a haragvó Istent szorgalmasan de mégis kötelességből eljár a templomba. Felajánlásokat tesz neki. Próbálja a kegyeit keresni ennek az Istennek, hogy ezt elnyerje, talán még szolgálatokat is vállal, hadd lássa, hogy milyen jó vagyok, de belülről erőlködés és fogcsikorgatás van. A kárpiton kívüli ember így mindig elégedetlen, és állandóan szorongásban van és félelem tölti el: Mi van akkor ha nem elég Istennek amit csinálok. És még több terhet vállal, hogy így elnyerje és megérdemelje az Isten kegyeit és szeretetét.
A kárpiton kívüli helynek a komáromi templomot mondtuk. A kárpiton belüli hely pedig a mi szívünk. Amit annyira szoktunk védeni, nem kárpittal de sokszor vasláncokkal és kősziklákkal elhengerítve a bejáratot. Kell, hogy az a kárpit széthasadjon, hogy Jézus beköltözhessen oda. A kárpiton belüli bemenetel tehát nem más mikor a templomba megnyitjuk a mi szívünket az ige előtt és átadjuk a mi életünket Jézus Krisztusnak. Ha ezt megtesszük feltétel nélkül, nos akkor megtaláljuk az igazi életet. Az többé nem az ítélő és mindent figyelő Istent látja meg, hanem Isten irántunk való szeretetét. És akkor nem kötelesség lesz a templomba járás hanem ajándék, nem áldozat lesz a szolgálat, hanem kiváltság, és eltűnnek belőlünk a görcsök és a félelmek. Akkor már nem a másikat nézzük és vádoljuk, hanem arra törekszünk, hogy mi meg ne bántsuk a mi Urunkat. Nem félelemből, hanem az iránta való szeretetből. Mert nem az a Isten akarata, hogy félelemben és rettegésben éljünk, hanem, hogy örömmel és teljes békességgel dicsérjük Őt.