Advent

Róma 13, 8-12

Lk 3,4 Kiáltó hangja szól a pusztában: Készítsétek el az Úr útját, tegyétek egyenessé ösvényeit (az Úr áldása szálljon rátok Ámen) (áldás)

Kedves Testvéreim! Oly csodálatos advent ünnepe, és oly csodálatos, hogy Isten évről évre szólongat minket. Szólongatja a mi szívünket, s egyrészt szabadítást, megváltást akar adni nekünk, másrészt felkészít a szolgálatra, hogy továbbadjuk az örömhírt.

Úgy látom, hogy ellenségünk legnagyobb fegyvere mostanában, hogy mindent fontossá akar tenni a mi életünkben csak azért, hogy a lényeges dolgokra ne maradjon időnk, hogy ne törődjünk lelkünk üdvösségével. A gyermekeknek egyre több a tanulnivaló, s egyre több érdekfeszítő számítógépes játék jelenik meg, aminél sokszor létfontosságúnak tűnik, hogy egy-egy pályán átmenjünk, vagy egy-egy feladatot elvégezzünk. S közben sorvad a lélek, szomjazik valami jobb után, a teljesség után, de arra nincs idő megállni, mert az új pályán új kihívások várnak, és ezen is át kell menni valahogyan.

A felnőtteknek egyre több teher van a vállukon, egyre több dolgot kell elintézniük, egyre jobban kell teljesíteniük, mert ha nem teljesítnek, akkor holnap lehet, hogy valaki más végzi már azt a munkát. És az ember megpróbál minden elvárásnak megfelelni munkahelyen és családban, sokszor erejét meghaladó tempóban halad. S észre sem veszi, hogy a lényegtelen dolgok váltak lényegessé, és a lényegesek lényegtelenné. Megfordult az értékrend, de jaj mit is beszélek hisz nagyon sokaknak erre sincs idejük, hogy megvizsgálják, sőt a fordított értékrend válik mérvadóvá, követnivalóvá…

Aztán vannak pillanatok amikor hirtelen világossá válik, hogy értéktelen dolgok lettek értékessé… Erre leginkább a koporsó mellett állva döbben rá az ember. Amikor lelkiismerete vádolja és eszébe jutnak elmulasztott pillanatok, amikor egyszerűen csak meg kellett volna ölelnie a másikat, időt kellett volna rá szentelni, hogy meghallgassa, de nem tette mert elhalaszthatatlannak tűnő dolgok elvették ezt az időt. S ezek sokszor olyan dolgok, amik egyáltalán nem voltak halaszthatatlanok. Csak űzött valami, menni, menni, menni kellett… És most már nincs lehetőség arra, hogy átölelje, meghallgassa, megértse a másikat. Hogy egyszerűen szeresse.

Aztán az élet megy tovább és lassan megint fontossá és halaszthatatlanná  válnak dolgok, amiket mindenképpen meg kell csinálni. Az ember sokszor úgy futja végig élete útját, hogy nem áll meg, és nem gondolkodik el az élet lényeges kérdésein. Miért vagyok itt? Honnan jöttem és hová tartok? Mi lesz velem halálom után? Egyáltalán mi a küldetésem?

Advent a nevét a latin Adventus Dominiből kapta, ami az ÚR eljövetelét jelenti. Ő az idők teljességében eljött, hogy megmentsen minket. Ő látta, hogy mi csak nyűglődünk itt ebben a világban, bűnt bűnre halmozunk és nincsen csak egy jó sem közöttünk. Eljött, hogy magára vegye az emberiség bűnét.

Hadd kérdezzem meg kedves Testvérem eljött-e már a Te életedbe Jézus? Vigyázat nem arról beszélek, hogy jársz e templomba, vagy hogy befizetted-e az egyházadót, de még azt sem, hogy vallásos vagy-e, hanem azt, hogy megtörtént-e az advent csodája a Te életedben?

Hogyan győződhetek meg erről? Az ige azt mondja: „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja a hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem..” Jel. 3,20 Jézus kopogtat most is szíved ajtaján, bebocsátást kér a te életedbe! Ne keményítsd meg a Te szívedet! Engedd, hogy jöjjön, és lakozást vegyen a Te szívedben! Ha nem hívtad még be imádkozz hozzá ekképpen: „Úr Jézus szükségem van rád! Köszönöm, hogy meghaltál értem a kereszten!  Kinyitom életem kapuját és befogadlak téged mint Uramat megváltómat. Te irányítsd az életemet, tégy olyanná amilyen te akarod, hogy legyek.” És a végén mondhatunk egy Áment, ami nem azt jelenti, hogy valaminek vége van, hanem mintegy pecsétet teszünk arra, amit mondtunk. Szó szerint így fordíthatnánk: Úgy van; úgy legyen.

Aki ilyen őszintén jött ma, vagy bármikor máskor Jézushoz, biztos lehet benne, hogy Ő nem maradt kint, s ez az ember életén is meglátszik. Jézus ezt mondja a Máté evangéliumában: „az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket. Nem mindenki, a ki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megy be a mennyek országába; hanem a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” Mt 7,20-21

Vagyis aki valóban komolyan gondolta, hogy ezután Istennek tetsző életet akar élni, és valóban engedi,  hogy az Úr Jézus az Igén keresztül irányítsa az életét, annak gyökeresen meg fog változni az élete. Kezd mennyei gyümölcsöket teremni az ő élete. Elkezd neki fájni az, ha rosszat mondanak Jézusról; ha gyalázattal illetik nevét; de elkezdenek fájni a maga bűnei is. Minél közelebb kerülünk hozzá, annál inkább meglátjuk és belátjuk bűnösségünket, és ez egyre közelebb vonz hozzá: akinek van hatalma elvenni minden vétkünket.

Jézussal a szívünkben nem lehetünk közönyösek mások iránt sem. Mire figyelmeztet bennünket az ige, akiknek már ott van a szívünkben az ÚR Jézus Krisztus?

Először is azt mondja: „Senkinek se tartozzatok semmivel, csak azzal, hogy egymást szeressétek.” Nem azt mondja az ige, hogy ne tartozzatok az Úrban testvéreteknek azzal, hogy szeressétek őt, hanem azt, hogy a szeretettel senkinek se legyünk adósok. Legfőképpen meg azok iránt ne, akik még szeretni sem tudnak, mert ők szorulnak rá legfőképpen az isteni szeretetre.

A másik dolog amire felhívja a figyelmünket, hogy „itt van már az óra, amikor fel kell ébrednetek az álomból. Hiszen most közelebb van hozzánk az üdvösség, mint amikor hívőkké lettünk.” Jézus azt mondja a kánai menyegzőben édesanyjának: „Nem jött még el az én órám.” Jn 2,4 De aztán eljött az Ő órája és tökéletesen cselekedte mennyei atyja akaratát.

Nekünk pedig most jött el az óránk, hogy ébredjünk fel az álomból. Lássuk meg, azt a sok ködösítést, és mellékes dolgot amivel mellékvágányra akar terelni bennünket ellenségünk, és legyünk hű bizonyságtévői Urunknak. Mondjuk nyíltan az evangéliumot, ne féljünk a következményektől. Ne kerüljük a forrókását, vagyis ne célozgassunk, hanem beszédünkben legyünk nyíltak, tiszták és érthetőek. Öltsük fel a világosság fegyvereit és hívjuk Jézushoz az embereket; rokonokat, barátokat, ismerősöket, munkatársakat.

Testvérek! A felelősségünk nagy! A mennyben bánni fogunk minden egyes elmaradt bizonyságtételt. Törekedjünk hát, hogy ne tartozzunk senkinek átadni a Krisztus szeretetét, és ezzel a szeretettel, de mégis világosan tegyük a Jézushoz  hívogatás szolgálatát.  Ámen.