Ef 1,18: „És világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok: milyen reménységre hívott el minket, milyen gazdag az ő örökségének a dicsősége a szentek között.”

         Kedves Testvéreim! Engedjétek meg, hogy megkérdezzem tőletek kinek mi jut eszébe, ha azt mondom: Amerikai nagybácsi.

         Bizonyára senkinek sem egy szakadt ruhájú szegény ember jutott eszébe, hanem egy gazdag ember.  Felénk néha szokták is mondani, amikor valakinek kevés pénze van, hogy igazán megjelenhetne már egy gazdag amerikai nagybácsi, vagy ha ő nem legalább az öröksége.

         Ha pedig örökségre gondolunk senkinek sem a népdalbeli örökség jut eszébe miszerint örököltünk kantárt de ló nélkül vagy éppen lyukas edényt edény nélkül, hanem sokkal inkább kisebb, de inkább nagyobb vagyonra szoktunk gondolni.

         Igénk azt mondja, hogy a mi Urunk is hagyott nekünk örökséget, méghozzá nagyon gazdag örökséget. Ezt olvashatjuk az Efézusbeliekhez írott levél 1 részének 18 versében: „és világosítsa meg lelki szemeteket, hogy meglássátok: milyen reménységre hívott el minket milyen gazdag az ő örökségének dicsősége.”

         Ebben az egy versben rögtön három dologra hívja fel a szentíró a figyelmünket. Először is kér. „Világosítsa meg lelki szemeiteket” Ezt hívő embereknek mondja,  akiknek már van lelki látásuk, de ha valóban őszinték vagyunk akkor bizony belátjuk, hogy sokszor mi is csak homályosan látjuk Isten akaratát, azt az utat amelyiken járnunk kellene. A mindennapi élet gondja elhomályosítja a mi szemünket és sokszor csak a gondokat látjuk és nem látjuk a gondokat megoldó Urunkat.

Tudjátok a Bibliában is van szó ilyenről.  Pál apostol írja a Korintusbeli gyülekezetnek: „Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre; most töredékes az ismeretem, akkor pedig úgy fogok ismerni, ahogyan engem is megismert az Isten.” 1Kor. 13,12

Éppen ezért van az, hogy sokan nem merik teljesen rá bízni magukat. Mert a főnököt, az látják teljes valójában és életnagyságában, de Isten ígéreteit, az Ő cselekedeteinek nagyságát csak utólag tapasztalja meg az ember amikor hozott egy hitből való döntést és rálépett arra az útra.

Nekünk pedig akik igaz szívből ragaszkodunk az Úrhoz előre kell látni. Úgy ahogy kedves Testvérem mondta a minap, hogy az üzleti életben mindig egy lépéssel előbb kell látni, előbbre kell tartani, úgy a hitbeli életben is igaz ez, mert csak az tud hitbeli döntést hozni, aki előre tudja, hogy olyan Urunk van aki az Ő ígéreteit betartja.

A hitből hozott döntés pedig emberileg nézve sohasem könnyű. Engedjétek meg, hogy egy ószövetségi történettel szemléltessem ezt. A 2 Királyok 6,8-17-ben van részletesen leírva a történet, aminek a lényege a következő: Síria királya hadat indított Izrael ellen, de harcai sikertelenül végződtek, mert Elizeus próféta mindig megmondta Izrael királyának, hogy éppen mire készülnek a Síriaiak. Amikor ezt a szíriai király megtudta el akarta fogatni Elizeus prófétát, és amikor megtudta, hogy Dótánba tartózkodik akkor nagy sereget küldött oda, hogy elfogják Elizeust. Amikor Elizeus szolgája meglátta, hogy a sereg körülvette a várost ezt mondta: „Jaj, jaj édes uram mit cselekedjünk?”

És valóban. Hogyan hozhat az ember egy ilyen helyzetben hitbeli döntést? Tudjátok akinek nincs meg a szellemi látása, az azt mondja ilyen helyzetben, hogy fussunk amíg lehet, meneküljünk ha még tudunk.

Így van a hitbeli életben is. Ellenségünk a Sátán szinte érezhetően körülveszi a hívő embert mintha azt mondaná: Nézd ezt a sereget, ezek mind arra várnak, hogy neked rohanjanak. És sokszor azt is megengedi, hogy egy-egy sebet ejtsenek a hívő emberen. Gondolhatunk akár testi akár lelki sebre. És akkor a hívő embernek itt döntenie kell. Sajnos nagyon sokan úgy döntenek mint Elizeus szolgája: „Jaj jaj, édes Uram mit cselekedjünk?” Jaj mi lesz most velünk? Itt tombol az ellenség Ipolyságon és környékén. Körülvettek bennünket és nem tudunk szabadulni.  Érezzük, hogy ellenségesen bánik velünk ez a világ, sokszor a gúny céltáblái vagyunk és az nyer aki legjobban meg tud bennünket szégyeníteni.

Sajnos nagyon sokan, amikor meglátják az ellenség haderejét megfutamodnak. Lehet, hogy ezután is eljárnak templomba, csak már senkinek nem mondanak semmit. Magánügy lesz a hit számukra.

Pedig körülöttünk rengeteg ember várna egy biztató szót. Azok akik szintén látják az ellenséget, sőt akik bőrükön tapasztalják jelenlétét, szeretnék hallani, hogy van remény, hogy van szabadulás ebből a helyzetből.

Elizeusnak volt szeme a látásra és ezt mondja a szolgának: „Ne félj mert többen vannak akik velünk vannak, mint akik ővelük.” ÉS akkor imádkozott Elizeus a szolgáért, hogy nyíljanak meg a szemei és lásson. És a szolga szemei –noha eddig sem volt vak- megnyíltak és meglátott egy mennyei sereget Elizeus körül.

Tudjátok nekünk is előre kell látnunk. Kell látnunk azt, hogy nem magunk vagyunk a harcban. Nem is ajánlatos saját erőnkkel az ellenségre törni, mert annak csak veszteség lehet a vége. Az Apostolok Cselekedete  beszámol egy ilyen esetről, amikor Jézus nélkül próbáltak nekimenni az ellenségnek. Azt írja, hogy Efézusban Skévának, a zsidó főpapnak a fiai ördögöt űztek és amikkor látták mily hatalmasan cselekszik az Úr Pál által ezt mondták a gonosz lélektől megszállott embernek: Kényszerítünk titeket Jézusra akit Pál prédikál. Felelvén pedig a gonosz lélek ezt mondta: Jézust ismerem, Pálról is tudok, de ti kicsodák vagytok? És reájuk ugorva az az ember akiben a gonosz lélek volt megverte őket. Tudjátok hogyan? Azt írja a Biblia, hogy megsebesülve mezítelenül futottak ki abból a házból. Még a ruhájukat is otthagyták csak menekülni tudjanak...

A mi harcunk csak akkor lehet nyertes harc ha az Úrral megyünk. Hogyan lehetséges az Úrral menni? Úgy hogy Ő van a mi szívünkben mindenkor. Így az Ő oltalma alatt állunk. De ha nincs a szívünkbe, vagy kiküldjük Őt, akkor nincs ki megvédjen az ellenséggel szemben. Éppen ezért kell a hívő embernek naponta keresni az Ő akaratát a szentírásban, és kapcsolatba lenni vele az imában, az ő akaratát teljesíteni. És megtapasztalhatjuk, hogy angyalait küldi előttünk, hogy megóv bennünket bármilyen nagy is legyen a baj.

John Bunyan a A kis zarándok vándorútja, c. könyvben van egy nagyon találó kép erre. A kis zarándoknak és társainak éppen egy kapun kellene átmennie, de két vad oroszlán őrzi az ajtót, ekkor hirtelen észreveszik, hogy az oroszlánok meg vannak kötve. Az oroszlánok üvöltenek, de a kis zarándok és társai átmennek közöttük, mert nem tudják őket elérni.

Éppen így sokszor halljuk ellenségünk vad üvöltését és fenyegetését, amikor azt ordibálja a fülünkbe, hogy csak kerülj a kezem közé te keresztyén majd én megmutatom neked... Véged lesz! Ne is próbálkozz! De kedves testvérem van egy jó hírem. Az ellenség meg van kötve! Csak addig mehet amíg a póráz engedi!!! Mert a mi Urunk már legyőzte őt. Ezt az ellenséget már megkötötte az Úr Jézus! Dicsőség ezért az Úrnak!

         Mit kell tehát igeszakaszunk szerint meglátnunk? Elsősorban azt, hogy milyen reménységre hívott el bennünket. Mit remélhetünk kedves testvérem a mi Urunktól? Attól az Úrtól, aki annyira szeretett minket, hogy vállalta értünk a keresztfának minden gyötrelmét. Látnunk kell tehát lelki szemeinkkel, hogy minden látszat ellenére is, Jézus az Úr az események felett és ha ő úgy akarja akkor angyaloknak seregeit küldi segítségünkre.

         Másodsorban pedig azt, hogy milyen gazdag az Ő örökségének dicsősége a szentek között. Az ő örökségének dicsősége pedig nem más, mint az, ahogy az evangélium hat az emberek között. Hogy megtöri a Sátán hatalmát és a reménytelenségbe reményt visz. Hogy erőt ad a megfáradottnak.   Onnan felülről való erőt.

    És az ő örökségének dicsősége vagytok ti is, akik hallgattatok az evangélium szavára, akiknek a szívébe ott van az Úr Jézus, és nem mint vendég hanem mint Úr. A világ számára pedig felbecsülhetetlen értékű kincsek vagytok. Tudjátok miért? Mert aki hallgat a ti bizonyságtételetekre, és elfogadja megváltójának az Urat annak a menny kapui nyílnak ki… Ezt pedig pénzben kifejezni nem lehet.  Vigyétek hát mindenkor ezt a drága örökséget, vigyétek otthonaitokba, munkahelyetekre, vigyétek a barátaitoknak, hogy gyarapodjon a szentek közössége, és a mennyei hon mindörökre. Van még hely a mennyi hajlékba! Már elkészítették a hajlékot, már csak be kell költözni! Lehet, hogy éppen a szomszédodnak, akinek tőled kellene meghallania az örömhírt. Ne tartsuk hát magunkba ezt a drága örökséget, hanem adjuk tovább mindenkor. Ámen.