Annamária -Egy lányanya bizonyságtétele.
Vissza

Soha sem kételkedtem Isten létezésében, templomba járó szülők gyermekeként nőttem fel. Gyermekkoromban a szomszéd kislány megtanított arra, hogy ha félek, Istenhez kiáltsak. Azután a serdülőkortól kezdve két úton kezdtem járni Isten és a világ, mélyen belekóstoltam a bűn csábító világába s tartott ez addig míg válaszút elé nem kerültem. A suli után 18 évesen teherbe estem egy férfitól aki nem vett feleségül, mert már volt családja. S az esemény következtében, nem volt más kiút, csak a megtérés, teljes odafordulás Istenhez, vagy a kétségbeesés. Dicsőség Istennek, hogy hozzá futhattam, a gyermeket megtartottam.
Azóta sok szenvedés és nyomorúság közepette milliószor megtapasztaltatta velem Isten, hogy szeret, hűséges, bízhatok Benne, minden terhemet lerakhatom Nála, Ő nem hagy el, tökéletesen gondot visel rólunk. Azóta se lett könnyebb az életem, de ha felnézek Jézus Krisztusra, Megváltómra aki elhordozta bűneimet, erőt nyerek a mindennapok terheihez s megyek a cél felé.

A tekintetem az ég felé emelem
A kezeimet az ég felé emelem,
imára kulcsolom.
Reá nézek, Istenemre,
Reá várok Uramra
Benne bízom, Megváltómban
Ő a segítségem, Ő a menedékem
Ő nagyon szeret engem, hűségesen vezet.
Tökéletesek útja, hibát soha nem követ el.
Bízhatsz Te is Benne, ne ingadozz.
Mert Neki mindenre van hatalma.
Ne csüggedj hát barátom
Nézz az ég felé
Várj; várj reá és meglátod dicsőségét.
Meglátod a hit szemeivel, hogy Ő a győztes.
Nincsen más Isten a mi Urunkon kívül,
Nincsen más menedék,
Nincsen más öröm,
Mert minden más mulandó.
Egy ideig élvezed, azután üres leszel.
De Isten szeretete örökké tart.
Gyere és kövesd Őt, várja szíved válaszát.
Gyere kiálts hozzá, Ő hallja hangodat.
Érted is odaadta életét.
Bármilyen vagy, bármit tettél,
Jöhetsz Hozzá, tárt karokkal vár.
"Mert Ő olyan Úr, aki az elveszettet megkeresi,
A sérültet bekötözi,
A gyengét erősíti
A kövérre és erősre vigyáz
Úgy legelteti nyáját ahogy kell. (Ezékiel 34,16)
Ő Jézus Krisztus.