Az én fiókomban egész levélerdő.
Hej, hogy fut az idő, mint viharvert felhő!
Sok ezernyi levél. Anyám írta mindet.
Köztük ötven évre akárhány tekinthet.
Sok kisdiáknak szól még és mindben ott van :
Fiam zsebpénzedről - ne félj - gondoskodtam!
Hogy az évek múltak s akármibe kezdtem,
Küszködtem, vergődtem sok nehéz kereszten,
Az anyám levele elért napról-napra,
Édes reménységgel körülfonogatva.
Hajam őszbe fordult s mégis mindannyian
Így végződnek : Vigyázz hogy meg ne hűlj fiam!
Éltem története a sok ezer levél;
Szétfosztott álmokról édes véget mesél.
Ötven, hatvan év múlt, s egy sem fakó, száradt,
Belőlük egy hő szív szent melege áradt.
Napfény mosolygott rám, s hűsített friss árnyék,
Köztük mintha a múlt erdejébe járnék.
Arra kértem Istent : A levélerdőbe
A levelek száma bárcsak egyre nőne!
De már a levelet, hej, hiába várom,
Ha jönne, nem adnám semmiféle áron.
Aki írta annak réges-rég sír ásva,
Könnyezve borulok a fakult írásra.
S levelére hulló sok fonó könnycseptül
Úgy érzem, hogy fájó szívem megkönnyebbül.