|
Ifjú anya, - letört virág!
Letörte a halál.
Nyomában gond és fájdalom,
Mely gyógyírt nem talál.
A sír ölében itt pihen
A kedves, jó anya.
A frissen hantolt sír felett
Virágok halmaza.
Család, rokon zokogva áll
A sírhalom körül,
Egy-egy fohászt sóhajtva el
Bús könnyeket törül:
Sötét ruhák gyászfátyolok
És sápadt arcszínek,
Vonagló ajkak bús szemek
És összetört szívek.
|
Csak egy, csak egy van itt, aki
Vidám és gondtalan,
Csacsogva játszik és kacag
Közöttünk boldogan.
A sírról tép virágokat,
Ott dúskál kis keze
És unszol minket szüntelen,
Hogy játszunk ővele.
S ha kérdi tőlünk, mért vagyunk
Oly búsak, csendesek?
Elfordulunk, ne lásson ő
Szemünkben könnyeket.
Ne tudja meg, hogy árva lett,
Hogy érte fáj- szívünk,
Hogy anyját tettük sírba itt
S miatta könnyezünk.
|