|
Anya voltál, nagybetűs ÉDESANYA.
Bár akkor nem értettem minden szavad.
Nem értettem, miért nem lehetek
Olyan, mint a többi gyerekek.
Nem értettem, s akkor nagyon fájt,
Ahogy gyakoroltattad velem az írást,
Ahogy mindig arra tanítottál,
Előbb járjon az ész, aztán a száj.
Nem értettem, de most már tudom,
Te indítottál el ezen az úton.
Szinte mindent Neked köszönhetek,
Hálás is vagyok érte Neked.
Felnőtt aztán hiába lettem,
Neked maradtam az örök gyerek.
Óvtál, aggódtál akkor is értem,
Istenem, pedig hányszor kértem,
Vigyázok én magamra,
De nem hallgattál a szavamra.
Mikor leterített téged a gyilkos kór,
Mikor már tehetetlen volt az orvos,
Akkor se Te voltál magadnak fontos.
A sírodnál hangtalanul állok,
Kezemben a kedvenc virágod.
Megadnék mindent, bármi legyen,
Csak még egyszer mondjad nekem:
|
"Fiókám! Sose iszunk kávét?"
A szád egy mosolyáért
Megmozgatnám a hegyeket,
Lásd, milyen lett a gyereked.
Ha szemed simogató tekintete
Vigyázhatná a vasalt ingem,
Ha főztöd még egyszer olvadna a
számban,
Ha fejed súlyát érezné a párna,
Elmondanám, milyen lett az unokád,
Biztos Te is büszke lennél rá.
Örülnél, hogy dédi lettél,
Nevetne öledben a csöppség,
S rájönnél saját magad,
Termékeny földre hullt az a mag.
A sírodnál állok, kezemben a virág,
S boldog vagyok, hogy te voltál az anyám.
Anyák napjára
Úgy repültem, mint a madár!
Pedig szárnyam sincsen.
Virágot is hoztam Neked!
Pedig kertem sincsen.
A szeretet az én szárnyam
Szívem az én kertem.
Anyák napján köszöntelek,
Édesanyám, lelkem!
|