|
Az én anyám is mindig azt szerette,
ha ott lehettünk körülötte mind.
A napsugár csókolja most helyette
megcsillanó, gondszőtte könnyeink.
|
Az aranyhídon együtt elmerengve
sok kedves órát töltöttünk el itt!
Hiába küzdök. Könny szökik szemembe;
a boldogságot idéztük pedig.
|
|
Szellő se fúj, még sem nyugodt a tó ma;
kacag a sok vérző szíven, szerelmen.
S mi utunk végét álmodozva, róva,
hiába várjuk azt, ki egyszer elment.
|
|
|
|