|
Méhe gyümölcsét szétlopta az élet:
a fiait a pálya, lázas éjek,
s a lányait szerelmes vőlegények.
Most ül az özvegy házban egyedül,
a falakon bal-sejtés feketül
s fülébe gondot, árnyat hegedül...
Örökké bajt és átkot szimatolgat,
varázsszavakkal kérdez vándor holdat
öt gyermekéről, s ujjain latolgat...
A szíve bíbor pókja estelen
négy éji tájra nyújtja testtelen
mérföldes lábát álom-mesztelen:
Titkos drótot húz minden gyermekéig,
átfúr hegyen, erdőn folyókon végig
s a drótjait angyal-testőrök védik...
|
Folyton távolba néznek a szemek,
kérges keze tapintata remek:
rögtön megérzi, ha a drót remeg,
Megérzi a gyermekszív sorscsapásait:
vad éjszakában végzettel csatázik
s ima-nyilakkal fátumokat másít...
- Ha újságok jeleznek háborút,
pestist, földrengést, jégesőt, borút:
az anyahomlok rögtön ráncba fut;
agyában félrevert harangok kongnak,
a gondolatok bomlottan bolyongnak,
mint Karneválja millió bolondnak...
Csodák-csodája: mérföldesre nyúl
két karja - és tenyere pajzsul
minden gyerekre puhán ráborul,
|