|
Amikor bánat égeti lelkem,
S elfojtott sírás didereg bennem:
Egy kéz nyúl felém a messzeségből,
Hogy megöleljen.
Hogyha ez élet néha rámbókol,
S szüretelek az örömből, a jóból:
Meleg jósággal hosszan, boldogan
Homlokon csókol.
|
Amikor munka görnyeszti testem,
Hogy kenyerünket nap-nap megkeressem:
Hite és csókja megérint titkon,
Hogy el ne essem.
Bármit teszek és bármit mond a szám,
És bármit mér az életsorsa rám,
Megérzi lelkem mindig, s mindenütt:
Velem vagy, Anyám!
|
|
|
|