Móra László ÉDESANYÁM

Szíve olyan, mint a harmat:
Jóért dobog, jóra hallgat.

Ha árvát lát, megsiratja,
Kenyerét is neki adja.

Ha virágot adnak neki.
Megcsókolja, mert szereti.

Ha gyerekek állják körül:
Szeme, szíve, lelke örül.

Ha harangszót int a szellő,
Szíve-lelke imát ejtő,

Ha könnyezem s észreveszi,
Fáradt fejem ölbe veszi...

Megcsókolgat vigasztalgat,
Aztán csend lesz... Ő is hallgat...

Imádság lesz hallgatásunk
S álomszárnyon égbe szállunk...



Keresőbe