|
Hullt a keresztfa könnye még: a vér,
s már szállt az est, az álmos denevér.
Egy csillag égett, ijedt fény, homályos,
s őrt állani a dombra jött a csend.
...Kopár, zord úton Jézus anyja ment,
s követte őt a hű tanítvány , János.
Bús gyászpalástot vett a völgy, halom,
siető árnyak tűntek a sötétben.
Mária sírt, szívét a fájdalom,
a kín rikoltó keselyűje tépte.
Meghalt a fiam ! - s az emlékezet
zord késként mélyítette a sebet.
|
... Holt jövőn hímzett szemfedél a múlt,
s a csönd csak egy sikongó dalt tanult:
"Meghalt a fiam !"...
Éjre vált az este ,
S János, a szelíd vigasztalni kezdte:
"Nem fiadnak ácsolták a keresztet,
a Messiás ő,az Ige , a Kezdet!
A Bárány, kit próféták álma látott,
forró vérében mosni a világot.
Égő, örök Fény, kit az éj sirat...
Neked már régen meghalt a fiad,
régen kinőtt a názáreti házból...
|
|
Király az, kit az ég kárpitja gyászol.
Fény, mely fényt áraszt vakság verte szemből,
Ige, mely bomló holtak felé zendül.
Pásztor , ki nyáját őrzi élte árán,
Út, mely eget nyit Golgoták határán.
Igazság, mely tövist hord homlokán,
Élet, mely télen rügyet bont a fán.
És szeretet, mely most és mindörökre
halkan, szelíden ráborul a földre.
Nos, jer hát, menjünk. Töröld le a könnyed.
Így oszlik az éj,és a gyász is könnyebb.
Hisz tudod már, a keresztfán ki van ?
S szólt Mária csöndesen:
" A fiam... "
|
|
|
|