|
Borozgatánk apámmal:
Ivott a jó öreg,
S a kedvemért ez egyszer
Az Isten áldja meg!
Soká nem voltam otthon,
Oly rég nem látta már,
Úgy megvénült azóta
Hja, az idő lejár.
Beszéltünk erről, arról,
Amint nyelvünkre jött;
Még a színészetről is
Sok más egyéb között.
Szemében "mesterségem"
Most is nagy szálka még;
Előítéletét az
Évek nem szünteték.
"No csak hitvány egy,
Élet az a komédia!"
Fülemnek ily dicsérést
Kellett hallgatnia.
Tudom, sokat koplaltál,
Mutatja is színed.
Szeretném látni egyszer,
Mint hánysz bukfenceket."
Én műértő beszédit
Mosolygva hallgatám;
De ő makacs fej! föl nem
Világosíthatám.
|
Továbbá elszavaltam
Egy bordalom neki;
S nagyon-nagyon örültem,
Hogy megnevetteti.
De ő nem tartja nagyra,
Hogy költő fia van;
Előtte minden ilyen
Dolog haszontalan.
Nem is lehet csodálni!
Csak húsvágáshoz ért;
Nem sok hajszála hullt ki
A tudományokért.
Utóbb, midőn a bornak
Edénye kiürült
Én írogatni kezdtem
Ő meg nyugodni dűlt.
De ekkor száz kérdéssel
Állott elő anyám;
Felelnem kelle - hát az
Írást abban hagyám.
És vége-hossza nem lett
Kérdezgetésinek;
De nekem e kérdések
Olyan jól estenek:
Mert mindenik tükör volt,
Ahonnan láthatám:
Hogy a földön nekem van
Legszeretőbb anyám!
|