|
Három éve fáj ez a hangulat.
És nem tudom kisírni,
Versben kipanaszolni magamat.
Kísért és eltűnik-
És újra visszajön.
S nem tud, nem tud még sem kihullani
A szó, s a könny.
Tegnap, idegen emberek között,
Utcán, villamoson,
Azt hittem: Most mindjárt, megfogom.
Szememre már fátyol ereszkedett,
A lelkem látott. ...
A kalauz csengetett.
S a ködben ismét minden elveszett.
S ma újra jön,
De már nem az a szó
S nem az a könny.
Ma újra narancsot hoztak nekem
És én a narancsot nem szeretem,
Nem szeretem.
Fáj a formája, színe szomorít
És íze bánat íz az ínyemen,
És halotti-tor íz a torkomon.
Amit kapok, azt elosztogatom:
De három narancs mindíg megmarad
Nekem.
|
Ködből felém dereng
Ezüstkoszorús édes angyalarcod,
Anyám.
És szólsz
Édes fiam, hozzál három narancsot.
Már beteg voltál, s nem esett jól semmi.
Három narancs...
Utolsó kívánságnak...
Én Istenem! Be szerény tudtál lenni.
Te nemcsak életet adtál nekem,
De nekem adtad az életedet:
Én - három narancsot vittem Neked:
És késtem azzal is.
Ki tudja, merre kóboróltam akkor,
Álmodva akkor is.
Mert gyarló volt bennem a szeretet,
Hálásan mosolyogtál.
S a három narancs! Neked jól esett.
Ó élet, - világ - narancsligetek:
Most minden pompátok lefosztanám,
Anyám Neked.
De Neked nem kell, csak három narancs.
Ködbő1 felém dereng
Ezüstkoszorús, hóharmatos arcod:
|