|
Törvényt ült a bosszú bírója felettünk,
Apáink honában földönfutók lettünk,
Dobra sem ütötték, vitte, aki kérte,
Még azt se kérdezték: ki ad többet érte?
Úgy szaggatták széjjel Kárpátoknak láncát,
Kincses Erdélyünket, Bánátot és Bácskát...
Nem büntettek népet soha mostohábban,
Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában!
|
Nem hazát, csak börtönt zár a csonka határ,
Úgy vergődünk benne, miként a rabmadár.
De vergődve, küzdve - míg szállnak az évek -,
Mégis csak felépül minden madárfészek,
Kis fészkek ölében új életek kelnek,
Vígan gügyög bennük könnyek közt szült gyermek:
Új csillagok gyúlnak börtönünknek egén:
Ti vagytok a jövő, ti vagytok a remény!
|