|
Aranykötésű imakönyvet
Hagyott rám örökül anyám.
Kis Jézus ingben; glóriában
Van a könyv első oldalán.
Sok év előtt egyik sarokba
Beírta jó anyám nevét.
Lehajtom a betűkre főmet,
Hogy fölidézzem szellemét.
Nekem úgy tetszik hogy csak egyszer,
Fehér ruhában láttam őt.
Tavasz volt ép, a kedves akác
Virágozott a ház előtt.
A lemenő nap fénysugara
Reszketett ajkán, zárt szemén.
Apám ott állt a ravatalnál
És velem együtt sírt szegény.
Hogy elmosódtak a betűk.
Beh sárgák s kopottak a lapok!
Rég volt, midőn az imakönyvből
Még az anyám imádkozott.
Kék selyemszállal összekötve
Van itt hajamból egy kevés,
Aranyos fürtjeimhez akkor
Nem illett még a szenvedés.
|
Írott imádság töredéke
Mellett van az anyám haja
Emitt e szentnek vézna képe
S egy régi, halvány Mária.
Elnézem... Éppen így viselt meg
A sors azóta engemet.
Sokszor szeretnék sírni, hogyha
Nem szégyellném a könnyeket.
Az Úr imádságát ütöm fel
- Kísérőm a nehéz úton -
S vigasztalást vegyít a kínhoz
A Te imád, ó Jézusom!
Imádság kell a szenvedőnek,
Akit a sors árván hagyott.
Úristen, én nem zúgolódom:
Legyen a Te akaratod.
Föl nem panaszlom a világnak,
Csak szellemednek, jó anyám -
Milyen kopár volt ifjúságom,
S hogy mennyi bánat szállt reám.
Tűrtem reméltem megalázva,
Idegenek közt éltem én,
De azt a régi imakönyvet
S emlékét szentül őrizém.
|