Kissné Tóth Lenke JÁTÉKOK KÖZT

Anyu csendesen lép. Dehogy ütne lármát!
Mosolygón vigyázza a kisfia álmát,
Játékot rakosgat, - imádkozva járkál, -
Megpihen egy percre a faparipánál.

- Istenem, Istenem! - suttogja az ajka, -
Az én kisfiam már nem soká ül rajta!
Eljön majd érte a vágyak paripája,
Arany az istrángja bársony a zablája,
Felül rá, elvágtat szélnél sebesebben,
Kit ölelek én meg, ki ölel meg engem?

Megpihen anyu a pici vasút mellett;
Sóhaj száll szívéből, halk, mint a lehelet:
- Istenem, Istenem! - Nemsokára eljő
Az álmok vonatja - fürge, mint a szellő.
Virágos mozdonyból aranyló füst árad,
Elviszi mellőlem az én fiacskámat.

A körvasút mellett kis vitorlás csónak,
Anyu szinte látja, mit ígér a holnap.
Merengő nézése a jövőbe téved:
- Mesehajót küld az ezerszínű élet!
Délibábot ringat ködös messzeségben.
Vele megy a fiam - vele megy el, érzem!
Kisfia ágyánál anyuka letérdel,
Halk szava az égbe bebocsátást kérlel:
- Istenem, Engedd, hogy vágyak paripáján
Ne csábítsa őt el csalóka szivárvány!
Álmok vonatával, - délibáb hajókon
Közel úton járjon, kék vizen hájózzon.
Szárnya röpülését szent kezed úgy mérje,
- Hogy a szívem, lelkém mindenütt elérje!


Keresőbe