Vályi Nagy Géza ÖZVEGY KOROMNÉ

Özvegy Koromné egyetlen fia
A Dnyeszter partján hagyta életét...
Még csoda, hogy a gyászhírt elviselni
Szegény öregnek könnye volt elég!
Csak sírt és sírt... éjéből, nappalából
Könnyezetlenül perc alig maradt
Olyan lett néki gyászruha könny, bánat,
Mint a megszokott, betevő falat.

De anyaszívét főkép az gyötörte,
Érezte a kín azért égeti, -
Hogy vérén nevelt fia sírhalmára
Nem omolhatnak forró könnyei.
Hányszor gondolta: édes jó fiam,
Nyílik-e vajon sírodon virág?
Nyesik-e olykor hantodról a füvet
És Mindszentkor van-e rajt' gyertyaláng?

E gondolat furdalta lelkét váltig.
S addig kilincselt, könyörgött, szaladt,
Míg spórolt pénzén hazaszállíthatta
Idegenből a drága hamvakat...
Virágos, dalos május délutánon
Koszorú erdő, könny, részvét között
Vitték második sírjába Korom Pált,
Kinek lelke már rég elköltözött.

A díszes pompás temetéstől kezdve
Özvegy Koromné mindennap kijárt
Fia sírjához... s lassan, illő csendbe'
Elmorzsolt egy-egy öreges imát.
A frissen ásott rög felett letérdelt,
Ütetett rózsát, vetett fűmagot.
Gyomlált, kapált... s boldog volt végtére
Hogy ismerős zöld hanton sírhatott.

Idő multán városszert széltiben
Az a szóbeszéd, mendemonda szállt:
Valaki mással, idegen halottal
Téveszték össze Koromné fiát.
...Összeültek és úgy találgatta
Sok ráncos anyó, pletyka, vén leány:
Mi lesz? Mi lesz... Vajjon a gyászos özvegy
Jár-e híven a sírhoz ezután?

És Koromnét most is - bár hallotta,
Nem hajtott a szóbeszédre semmit,
Kivonszolta roskadó vén lába
Nap-nap után egy kis sírkeresztig.
Locsolgatott gyomlálgatott újra,
Rózsafáit oltogatta, óvta...
Istenem ha más is nyugszik ott lenn,
Gyermekével csak közös a sorsa.

Ki tudja vajj' idegen országban
Temetőben nem jár-e ki lopva.
Másik anya... s fekete ruhásan
Nem borul-e másik sírhalomra,
Hogy egy drága megdicsőült gyermek
Fejfáját a könnyével öntözze?...
S ki tudja vajj', azt a másik holtat
Nem fiával cserélték-e össze?...


Keresőbe

Vályi Nagy Géza

 
 
 
Anyám
Kenyér
További versek