|
Füle Lajos Advent ez is... Advent ez is: ismeretlenekért imádkozom. Emberekért, kik velem egy kupéban utaznak fázva, kamaszokért, kik kurjongatva jönnek szembe az úton, a rendőrért, ki világító bottal fáradtan hadonászik. Bimbózó és hervadó nőkért, magzatokért, félig levőkért, voltakért és eljövendőkért. Erősekért, erőtlenekért, esendőkért, elesettekért, nagyok alázatáért, kicsik reménységéért, betegek gyógyszeréért, éhezők kenyeréért, népek békességéért, világunk öröméért, mindenki egy s igaz Karácsonyáért. Ámen. Füle Lajos: Ádventidő Ádventidő… mind boldog, aki vár, hát még ki a csodára rátalál, s van csillaga: AZ EGYSZÜLÖTT FIÚ! - Szívéig ér az evangélium. Füle Lajos: Ádventi lélekkel Örök karácsony végre vonz most, ádventi lélekkel megyek. Szívemben elsüllyedt harangok felejtett Igék zengenek. Valakiről, ki újra eljön, ahogy réges-rég megjelent. Dicsőség fenn a magasságos mennyekben Istennek, aki szent! Belülről zeng az angyalének, A csillag is itt benn ragyog, előderengenek régi fények és elveszített angyalok. Megtartó született ma néktek... A földön békesség legyen! - A test felett ragyog a lélek, a bűn felett a kegyelem... Füle Lajos: A Gyermek Farkas üvöltött kinn az éjben s nagyon, nagyon rég, sok-sok éve, eljött a Gyermek Betlehembe. Mezítelen, mint bármely ember, fektették szalmás jászolágyba, de csillag a bűvös, messzi égen. Ő meg testének börtönében oly egyszerű volt, oly parányi! Nem isteni és nem királyi! És mégis eljöttek királyok, a pásztorok is rátaláltak, mert hittek égi, szent jelekben. Oly egyszerű és oly érthetetlen! Feküdt a Gyermek csendbe, mintha nem érdekelte volna mirha, tömjén, arany, bámuló nép, s nem értve semmi földi szót még, de sejtve már a gúnyt, keresztet, megremegett és sírni kezdett. Füle Lajos: A híd Ím hát megint karácsony csillaga mutat utat, hidat a végtelenbe annak, ki megy (s ki nem megy, vajha menne) az üdvösség honába, mint haza. Micsoda fény, bár felhőkből kicsorgó, sok emberi árnyékkal elborított, meglelted-e mégis e lelki hidat a bűn fölött, mert nem volt s lesz hasonló. Egy GYERMEK a hídfője itt ma, s ottan, hol angyalok ujjongó szíve dobban, Isten, Atyánk feszíti drága kézzel lelked elé, hogy indulhass merészen. Szabad az út, a híd a földtől az égig, jöjj hát, ne késs, ballagjunk rajta végig! Füle Lajos: Ajándék Ajándék érkezett, fogadd, fény harmatozza arcodat, csillag derítse lelkedet: Valaki eljött, mert szeret! Füle Lajos: A lelkünk éjszakáiban A lelkünk éjszakáiban sebhelyek a kihunyó fények, kiégő vágy, hamvadt öröm - lehulló csillagok. Egy Csillagtól gyógyul az éj, ujjong a fény, derül a lélek, ott izzik Betlehem felett: naptámadat a magasságból! “Láttuk az Ő csillagát” Láttad-e te is? Vagy sohse láttad? Tanúja vagy-e a csodának? Fénye ma is keresve jár itt, éjszakánkba belevilágít. Füle Lajos: A nagy ajándék Ó mennyi gond, kedves fáradság szeretettel meglepi egymást. Mennyi öröm, szép terv, ajándék! Mégis, mily rosszul csinálják soka, hiszen titok: a másik minek örül, mit is szeretne? Sokszor, sokan szeretnék másképp, s az lenne a nagy ajándék. ha Ő elé tenné üresen a másik is könnyező szívét. Gyermek, szülő, testvér... a Jézus elébe, ki szolgai formát vett fel. Aki hozzánk hasonló lett az első karácsonyeste, hogy végre már egyszer megértsük: szeret, szeret, szeret az Isten! Az lenne a nagy-nagy ajándék. S nem kellene sem könyv, se ékszer, se új ruha, se semmi cifra ékes dolog, csak hinni Benne s kézen fogva elénekelni, kigyúlt szemmel együtt a csendben: "Krisztus Urunknak áldott születésén..." Füle Lajos: Angyalok éneke... Csak egyszer énekeltek az angyalok ezen a Földön, Mikor a Gyermek eljött, hogy minden űrt betöltsön Isten s ember között. Amikor földi testbe öltözött, hogy hordja ami fáj, és meggyógyítson, hogy ne fájjon: hogy pásztor és király alázattal elébe álljon: és békesség legyen harctereken, sebzett szívekben: hogy az egész világ örülni és szeretni kezdjen... Dicsőség a magasságos mennyekben az Istennek, és a földön békesség, ész az emberekhez jóakarat!" Dallamai az égnek mint tárt karok elénk siettek. Kétezer éves ének: ma sem tud nála senki szebbet. Füle Lajos: Betlehem felé Hajdani mezőkön pásztorok tanyáznak, nagy-nagy éjszakában őrzik kinn a nyájat. Csillag fénye támad, megigézi mindet, angyalének árad, nagy örömet hirdet. Vagyok árva pásztor néma éjszakában, elveszett reményem, elfogyott a nyájam. Nem tudom mit őrzök, nem tudom mit érek. Pásztortársaim is mind ilyen szegények. Szívemen a bűnöm, arcomon verejték, terhemet letenni Betlehembe mennék. Vérem is kicsordul, könnyem is szivárog, néma éjszakában fényességre vágyok. Tömjénem és mirhám hírmondóban sincsen. Többet ért aranynál, s elveszett a kincsem: nincsen az örömből, elfogyott a hála, testem, mint a börtön, bűnt hordoz magába. Mivel menjek immár, én Uram elődbe? Tenger lett a vétkem, megáradhat tőle haragjába szíved bizony eltiporhat, De boldogok, akik hűségesek voltak. Mégis indulóra sürget már a Lélek. Csak egy báránykám van, őt hozom elébed: kicsi fiunk szívét fogadd szeretettel! Ajándékba kaptuk, ajándékba vedd el! Bűneit bocsásd meg, én Uram, enyémet! Szánakozva lásd meg, hogy milyen szegények Betlehemtől távol bárány és a pásztor, adjál a szívünkbe igazi karácsonyt! Füle Lajos: Betlehemig... Menjünk el mind Betlehemig!" Lk. 2,15. Betlehemig? Félútig sem jutottál, kötözve tart a nyáj, a föld, az üzlet, vágyaid is más fényességhez űznek, a régi hír egészen megkopott már. Pedig a Fény zuhog, az angyalének orkánszerű, az éjszakát betölti, közel az Úr, fogytán időd, a földi, ha majd lejár, az utak arra térnek, s csak az a Fény, csak az a Szó kísér el: "NE FÉLJETEK!" Csak Jézus vár az éjben. Füle Lajos: Csak három ember Csak három ember kereste Jézust valaha régen, mikor fényes hajnali csillag kigyúlt az égen. Napkelet három szomjazó szívű fia kereste, s meglelte szalmán, jászolba fekve karácsonyeste. Nem volt Heródes dús udvarában - milyen csodás ez - pedig régóta tudták felőle, hogy nagy Király lesz. Azt is tudták, hogy Ő lesz a Főpap, igazi váltság. Salamon híres, szép templomában mégsem találták. Csak a csillag hullatta fényét az éjszakából, oda hol testté lett az Ige, s bölcső a jászol. Mint égi dajka őrizte álmát Isten Fiának, akik keresték, szomjazó lelkek, rá is találtak. Keresztfa lett a hajdani bölcső azóta régen, az Ige testté lett fenn a fán, hogy szívünkig érjen. Hogy a világot ölelje át a szívünkön által... Vigyük a hírt az örömöt szét a három királlyal! Füle Lajos: Csillagok Nézd csak, hogy hull a csillag, csapongó, repdeső! Sötét öledbe ring a szikrázó fényeső. Utána kapsz, a semmit értetlenül fogod. A csillagszóró drótok üszkös, rideg botok, szegény szívedre vernek, míg lassan sírni kezd. Csillagtalan sötétből valaki rád ijeszt: Sírj, sírj bolond, sohasem lesz igazi karácsonyod! Sírsz, sírsz, belül a lelked zokogva tántorog, keres egy régi utat, keres egy Gyermeket... S a Betlehemi csillag megáll fejed felett... Füle Lajos: Egyetlen csillag Telnek az évek, a gyermek kiszökik az életünkből. Emlékek hullócsillagai borítják az utat mögöttünk. Hány karácsonyi fenyő tömjénfüstje lebeg az űrben! Milyen mulandó minden hangulat! Egyetlen csillag ég változatlan fénnyel a hit égboltozatán: AZ Ő CSILLAGA Füle Lajos: Fenyőfát visznek az úton Fenyőfát visznek az úton, az ablakunkból bámulom, házóriások közt hova megy az az ember s az a fa. Ezerszemű ház integet, benn csillagok és kisdedek és Józsefek és Máriák, bölcsőkre hajló sok család. Úr Jézus Krisztus, hol lakol? Ott túl a sok-sok ablakon? Fenyőfa-illatú szobák lakói gondolnak-e Rád? Vendég vagy-é vagy Messiás? S ha egyik sem, hát ki a hibás? Lehet, hogy zárva szív, kilincs? Lehet, hogy tömjén, mirha sincs? Aranyunk nekünk sincs, tudod, mégis szegényes otthonod lehessen hajlékunk, szívünk, s tömjéned, mirhád, hogy hiszünk. Füle Lajos: Ha csendbe’ lennél Ha csendbe’ lennél… lenne rá okod, tán felfigyelnél, mint a pásztorok. Ők hallottak és láttak, mert lehet az éjszakában angyaléneket hallani, csak a lélek csendje kell hozzá, mikor nem ember énekel, mikor felülről jön az üzenet, mikor VALAKI nyitja füledet, s az Ég, a Föld, a Lélek, az anyag beszélni kezd mind, vagy visszhangot ad. Ha csendbe lennél, szinte hallanád a molekulák termikus zaját, sőt, hallanál – a földi zaj helyett – égi Igét és angyaléneket, szívig elérőt és csodálatost, s véget-nem-érőünnep jönne most! Füle Lajos: Hol hát a gyermek? Szívünk felé hány út tart, de hány szív?! Csillag felettünk, Hányan keresnék nálunk a kincset, melyet: kitettünk. Pásztorok jönnek, királyok jönnek: Hol hát a gyermek? De csak kihűlt, bús jászolra lelnek, s csalódva mennek tovább az éjben más szív felé, míg rá nem találnak, hol Lelke fénylik s szállása van az Isten Fiának. Füle Lajos: Ímé, ajtód előtt Ímé, ajtód előtt állok és zörgetek én vagyok az öröm. Messziről jöttem, hátam mögött csillagvilágok. Itt szeretnék maradni mindig, van-é hely nálad? Füle Lajos: Karácsony Mindig szép volt, mindig szép marad, amíg gyermek lesz az ég alatt. S mindig lesznek, míg a föld forog, ünnepváró, pöttöm vándorok. Én is, ámbár felnőtt a nevem, ma is várom, ma is szeretem, s amíg az ember gyermek egy kicsit, mindig is vár tőle valamit. Karácsony vagy fenyőünnep? Nem bánja azt a Mindenható. Jézus, aki akkor született, átlépi az évezredeket. S ajándékát boldogan veszi, aki hisz és aki nem hiszi. Hisz őérte és őáltala csendül fel az ember dallama. Mindegy: vallja vagy tagadja-e? Mindaz, aki él, Őbenne él. Karácsonykor szíve, ha derül, öntudatlan Őneki örül. S Ővele, ki Megváltó, csodás, jászolbölcsős, töviskoronás. Füle Lajos: Karácsony előtt Ajándékot rejtegetsz és sejtegetsz. Fegyelmezett kíváncsisággal kerülgeted a zugok titkait. Tested, lelked örömre éhes, adni és kapni kész. De aranyad, tömjéned, mirhád nem az Övé. S nem a tiéd a csillagok fénye, a jászol békessége sem. Pedig a szíved zegzuga régóta hét lakattal őrzi az elfelejtett drága hírt: Jézus megszületett! Füle Lajos: Karácsonyi emlék Amit elmondok, messze régen, hol volt, hol nem volt, mint mesében. Emlékére kigyúl ma orcám: Olyan szép, hogy igaz se volt tán. Apám, anyám titokba ketten fenyőt díszítettek, nagyot. A kulcslukon beleselkedtem, de nem tudták, hogy ott vagyok. Azt hitték, hogy a kuckóban alszom s a dunyhába temetve arcom, kis angyalkákkal álmodom. Naivak voltak ők nagyon. A kulcslukon, mint távcsövön át, láttam: apám egy asztalon állt s a fenyő gallyai felett valamit épp teregetett. Anyám is ott sürgött alatta, a sok csudát feladogatta, s rámosolygott sietve, sorba minden díszre, szaloncukorra. - Jaj, valamit még benn feledtem! hallottam a hangját ijedten. S én iszkiri, riadt egérként elbújtam a dunyhába végképp. Egy darabig fülelve vártam, míg elnyomott lassan az álom. Csodálva láttam akkor őt: anyámnak angyal-szárnya nőtt, apámnak is...., s az ég alatt repültek, mint az angyalok... Már több, mint harminc éve ennek, az évek is velünk repültek. Apám, anyám is megszentült, elnyelte őket az idő, s a föld. S gyermekeink már - jól tudom bennünket lesnek a kulcslukon. Füle Lajos: Karácsonyi könyörgés Mint Betlehem, zsúfolt a város, megszállta tenger idegen. Uram, szállásra hol találsz most? Nem maradsz-e a hidegen? Szívem istállójába, amely szállást csak barmoknak adott, térjél be hát! Számodra van hely, találsz egy csendes jászlat ott. Csillogó arannyal, drágakővel nincs ékesítve ez a ház. Mégis, ne rettenj vissza tőle, ha szénát, pozdorját találsz. Ha nem lehet méltó Tehozzád, Kinek egek örvendenek, lásd, ez vagyok... térjél be hozzám, hozd el szívembe fényedet! Füle Lajos: Karácsonyi üzenet Üzenem mindenkinek, hogy a csillag fényéből semmi sem kopott, értelme lett csak megszokott. Üzenem mindenkinek, hogy a Gyermek mai is testté lett csoda, Isten jósága, mosolya. Üzenem mindenkinek, hogy a pásztor, király egyformán kedves itt, s előtte boldog lesz legott. Üzenem mindenkinek, hogy a bölcsek serege most is útra kel, elég nekik az égi jel. Üzenem mindenkinek, hogy a szívem ma is repesve fut felé, Ma is azé a Gyermeké! Füle Lajos: Karácsony jön Karácsony jön, s én újra hírt adok magunkról: Ím várjuk a Gyermeket! Színesednek a szürke hétköznapok, fényesednek a rozsdállt életek. Karácsony jön, emléke megkerül szívünk sötét egén és felragyog. Akarsz-e fényt? Keresd csak ott belül, és megleled te is a csillagot. Nézz rá, s kövesd! Az élet csillaga, Hozzá egész valóddal van közöd. Megszületett! A Mindenség maga hódol Neki... Megváltód szent, örök. Füle Lajos: Karácsony közeledtén. Karácson közeledtén valami jóleső feszültség izgalma árad szerte bennem: a tenni, a teremni- vágyás meggazdagító kényszere. Nincs aranyam, tömjénem, mirhám, csak íme e gyümölcsöző vágy, e mindenkinek jót kívánó, öröm-sarjasztó akarás. Karácsony örök Gyermeke, eljött s jövendő Messiásunk! Ó add, hogy adni tudjak, hogy életemnek értelme legyen! Füle Lajos: Karácsonykor Karácsonykor a fán a fények titokzatos meleg szemek. Láthatatlan Valaki jön-megy közöttetek, kis emberek. Nagyobb apánál és anyánál, embereknél sokkal nagyobb, fényes szemű csillag kíséri, s szolgái mind az angyalok. Karácsonykor leszáll a földre, s nem látják bár kicsik, nagyok, Ő ád apának és anyának szeretetet irántatok. Fenyőfára, hajas babára, játékra pénzt ő ad nekik, a sok szaloncukrot, ruhácskát, könyvecskét mind abból veszik. Ezért van itt annyi ajándék, mert Ő van itt közöttetek minden szóban, minden mosolyban... örüljetek, örüljetek! Füle Lajos: Kinek csillaga van Kinek Csillaga van, legyen maga a b é k e , hogy minden dolga itt békében menjen végbe! Kinek Csillaga van, legyen felette bátor: szeressen vakmerőn, de érte mit se várjon! Kinek Csillaga van, öltözzék friss reménybe, hogy ISTEN LELKE is cselekszik benne, érte! Kinek Csillaga van, ámuljon, mert az Ige testté lett, s boldogan daloljon Róla a szíve! Füle Lajos: Megint karácsony Megint karácsony, örök karácsony! Háromszázhatvanöt-napi vándor Előtted állok nagy hál’adással, szentséges Orcád hogy újra lássam. Eget és földet betölt e Fény most, dicsőít Téged, MEGTARTÓ JÉZUS, KI úgy jöttél el, ahogy még senki: hatalmas voltál e m b e r r é lenni! Hatalmas voltál, bár gyönge testben. Hódolni három király se restellt Eléd borulva s megannyi pásztor. Oltárrá lett az egyszerű jászol! Füle Lajos: Mindenkinek jó Lám, annak is jó, aki nem hiszi, lám, annak is jó, aki megtagadja! Ezek a kettős kedves ünnepek, ez a megállj a mindig rohanásban, mindenkinek jó, mindenütt öröm. De vannak, akik sokkal gazdagabb, melengetőbb karácsonyt ünnepelnek. Rajtuk ilyenkor szent áram fut át, s kigyújtja minden csillárját szívük. Megfoghatatlan ajándékokat oszt szét közöttük csendesen a Lélek: különös békességet. Szeretetet, mely mindenkit szeret, nagy örömet, mely mindenkit megáld, a pásztorok mély-mély áhítatát, és meghajol a lelkünk, mint fenyőn ékességekkel megrakott faág. Füle Lajos: Mindennapos karácsonyom Úgy jöttem el gyermekkoromból, mint akinek mindegy nagyon, él-e, hal-e?! Öreg komondor kísért csupán: a fájdalom. Apám halott volt már, anyámra halálos kór árnya hullt, gyermekhitem bűvös palástja ronggyá szakadt, emlék se volt. De Valaki akkor szívembe vakító fénysugárt dobott, mikor elért keresve Lelke, remegtem, mint a pásztorok. Nem hittem Őt, de Betlehembe nagy tétován elmentem én, ott kezdtem el gyógyulni Benne, azóta is őrzöm a fényt. A fényt, amely nő és kiárad, mint parttalan, sodró öröm, nem kétnapos megújulást ad, s mindent, ami volt, úgy elsöpör: bút, gondokat, múltat, anyámon ejtett sebet, mely fájt nagyon. Köszöntelek igaz karácsony, mindennapos karácsonyom! Sodor e mély öröm magával, Lélek vezet, hit árja hajt, mint holt kavics hatalmas árban alámerül a bűn, a baj. Kicsiny hajó: boldog családom lebeg erős hullámokon... Köszöntelek örök karácsony, mindennapos karácsonyom! Füle Lajos: Mint hópihe Karácsony... titkot érlelő... A téli csendnek szárnya nő S mint ég öléből hópihe, Hull, hull a szívre az IGE... Békéje szívtől szívig ér, s fehér lesz minden, hófehér. Füle Lajos: Mk 1,15 Naptámadat sugárzik messziről: itt van, ímé, az alkalmas idő, “Bétölt…” Igen, vajha betöltene bennünket is az ÚR üzenete! Füle Lajos: Népszámlálás A császár intett s bolydult, mint a méhkas, tengernyi nép, a nagy birodalom Hány embernek parancsol hát a földön? Mit s meddig ér a szörnyű hatalom? Mind az egész föld összeírattassék! Mozdult a föld, a roppant gépezet, munkába kezdett s egyenként beírta, ki atyái földjére érkezett. Minden nevet, s egy Gyermekét, kinek csak jászol jutott bölcsőül, ám nevét még akkor is ragyogja föld és ég, ha rejti már Augusztuszt a tegnap. Füle Lajos: Óh karácsony... Óh, karácsony, kövér lakomák, önámítások, szemfényvesztések és hamis látszatok fényes ünnepe! Mi egymásnak visszük az aranyat, tömjént és mirhát, mert fáradtságosnak tartjuk már az utat Betlehemig, s a mennyei Gyermek lélekből lélekbe sugárzó fénye helyett, csak aranyunk tompa világa derengeti szomorú arcunk. A minden földi jóval megrakott fák alatt szegény, didergő lelkű emberek ülnek. S a csillagszórós szobákban nevetés közben is fáj a szív. Óh karácsony, csak egy picike örömmagot vess a szívünkbe: Megtartó született nekünk! Füle Lajos: Öröm Karácsony van, gyönyörű ünnep a mai, minden ablakban fenyők fénycsillagai. Aranydió, mogyoró, csillogva köszön, de a legszebb nem a fán, bennem van, és ez az öröm! Lélek gyümölcse, csodás karácsonyi ék! Ez a belső ragyogás enyém és a tiéd és mindenkié, aki a Gyermekre tekint, aki tudja ki Fia, s térdet hajt megint. Füle Lajos: Pásztor-ének Éjszaka árnya száll a világra, puszta a házunk, félve vigyázunk. Virrasztunk az éjszakában, alszik nyájunk, csillagnéző nagy magányban várunk, várunk. Mennyei fénnyel hang kel az éjben, angyali kar zeng, senki se féljen! Megszületett az Úr Krisztus, minden lélek örüljön az örülőkkel, dicsérjétek! Megszületett már a mi Királyunk, Jézus a Krisztus, akire vártunk. Dicsőség a magasságban az Istennek, békesség és jó akarat az embernek! Füle Lajos: Részesei Akik nem mit, de KIT várnak, részesei új csodának, s maholnap a legnagyobbnak, hogy az ÚRRAL találkoznak Füle Lajos: Segíts! A betlehemi éjszakát és minden ember éjszakáját egykor Csillag-fény törte át. Ma is, kik hisznek, látva látják és imádják a GYERMEKET, KI népek MEGVÁLTÓJA lett, hatalmas minden éj felett. N é p ü n k is megváltásra vár, hisz sorsa, bűne tönkretette, s meg nem válthatja önmagát, hiába kész a harcra, tettre. Véred, hatalmad kell nekünk! Segíts URUNK, mert elveszünk, szánd meg veszendő nemzetünk! Füle Lajos Sugározz! Míg benned öröm ég, s lánggal lobog az ünnep, tekintsd meg azokat, kik rég hamuban ülnek! Sugározz meleget elszürkült életükre, hát hogyha lángra kap hitük egy árva üszke! Füle Lajos: Ünnepek Kétezer év ünnepli és fényesíti már a karácsonyt. Kétezer éves szenvedés tekint alá a Golgotáról. Jöhetnek még új századok, születhetnek új nemzedékek, de kit ü n n e p r e várnak o t t , az ÚR előtt, itt hitből élnek. Füle Lajos: Vajon? Vajon a szent este után következnek-e szent napok: szent nappalok, szent éjszakák, szent élet, megszentelt remény? Lesz-e, ki majd szentebbül él? Füle Lajos: Valahol a dolgok gyökerénél E z e r n y i baj szakadt ránk: küzdünk betegséggel, bűnnel, kudarccal, pattanásig feszült idegekkel, sebzett szívvel, gondbarázdás arccal, míg kormos ködben szétfoszlik a végcél… pedig e g y a baj, mint áramszünetkor, egyetlen megszakadt kapcsolatban, valahol a dolgok gyökerénél. E z e r s z í n ű a gyógyulás: gyógyuló elme, szív, idegzet, felszámolt múlt, családi béke, vállalt sors, új és tiszta kezdet. s naponta fénylőbben ragyog a végcél - mert született egy gyermek Betlehemben, egyetlen helyreállt Kapcsolatként valahol a dolgok gyökerénél. Karácsony éjszakán hajnalt ígér az éjfél. |