|
Haluszka Margit A tékozló fiú ádventje Tékozló fiú széles útja, s eltékozolt szépsége, múltja és fájdalmas rádöbbenése, hogy a sok kincsből semmi sincs már, pedig egykor, rég az övé volt Tékozló fiú széles útja s eltékozolt szépsége, múltja te voltál az én tegnapom, ádvent előtti tegnapom! De egyszer - mégis, újra megnyílt pazar fénnyel az a kincstár! S hamis világi csillogásra tékozló fiú nem kacsint már. Ó, mert minden rút elhagyásra van irgalom már, van bocsánat! Dicső otthon! Atyai hajlék! Nincs az életnek olyan kilincse, s ördög, világnak az a kincse, melyért még egyszer itt hagynálak! Ó, most, hogy újra megtaláltam, százszorta drágább lett nekem: Tékozló fiú - boldogság! Te vagy most már a jelenem, az én ádventi jelenem! De bármily fényes az a hajlék, arany, ezüst, rubin, drága ékkő, tékozló fiú tovább tekint: ez az otthon még nem a végső! Bár száll zsolozsma, zeng a zsoltár és pap ajkáról csendül „ámen ” Ez az otthon még nem a végső! Hív a mennyei Jeruzsálem! Igaz, ő többé már itt se koldus, ő itt is már királyi gyermek. De szíve hangos dobbanási már itt is arról énekelnek, titkos vágyának minden húrja arról az otthonról zenél. Karácsony fénye rég az övé már, ő az örök ádventben él! Ó, ott kezdődik nékem is majd epedve várt ünnepnapom. Tékozló fiú reménysége: te vagy - te vagy a HOLNAPOM! |