Kecskeméthy István
Szép történet   Betlehem mezején Angyali kar zengett: A földön békesség, Dicsőség Istennek! Pásztorok hallgatják, Fény lepi be őket: Megszületett Jézus: Jaj, de szép történet!   Júdea pusztáján Sátán szava hangzott: Járj a világ útján, Néped ügyét hagyd ott! Angyalok hallgatják, És szolgálni jönnek: Győzött az Úr Jézus: Jaj, de szép történet!   Golgota keresztjén Isten szava zendült: Ím elvégeztetett, Bűn hatalma megdült! A zsidók hallgatják, Dühük tombol, éget... De győzött az Isten: Jaj, de szép történet!   A József kertjében Angyali szó zengett: Feltámadt a Jézus, Miért keseregtek? Asszonyok hallgatják, S szívük újra éled: Most halt meg a halál: Jaj, de szép történet!   A világ vásárján A bűn szava suttog: Járj az élvek útján, Hitet, erényt hagyj ott! Emberek hallgatják, Megtéveszti őket... De győz az igazság, Jaj, de szép történet!   Szerte a világon Isten szava árad: Jézus érdeméért Kegyelem, bocsánat! Bűnösök hallgatják, Hitük újra éled, És a bűnt elhagyják: Jaj, de szép történet!	Ádventben Te vagy napvilágom, Te vagy énekem; Téged várlak, Jézus, kínos éjeken: Oszlasd a homályt, űzd el a bánatot; Ragyogjon fel rajtam szép fényes napod. Égő várakozás él minden szívben; Bárha nem is tudja, Téged vár minden: Titkon epedőknek jelenj meg nyilván; Találj meg mindenkit, ki élni kíván. Találj meg mindenkit, aki elveszett, S vigye dicsőségre jótevő kezed, Hogy, mikor eljössz az ég felhőiben, Örömmel lásson meg minden földi szem. Betlehemben   Ének nem zengett soha szebben, Mint karácsonykor Betlehemben, Hallod-e, mit mond az az ének? Dicsőség a menny Istenének! Nem mosolygott még kisded szebben, Mint karácsonykor Betlehemben. Tudod-e, mi van mosolyába? Ö a békesség nagy királya. Király nem jött még szegényebben, Mint karácsonykor Betlehemben. Hej, de az Ö nagy szegénysége Szegények gazdag reménysége! Remény nem telt be édesebben, Mint karácsonykor Betlehemben. Akit vártak a régi szentek, Az Isten Fia ott jelent meg. Jer, jer, szüless meg itt szívemben, Mint karácsonykor Betlehemben. Dicsőség és béke nagy királya, Szegény szívemnek gazdagsága!	Titoktengeren   Fényben égnek az égi seregek, Hófedte földön holdsugár rezeg; A hold mosolyog, mintha valami Titkot akarna súgva mondani.   S e bájos mosoly, e titokzatos, Megejti szívem, elmém lopva most: És lelkem száll, száll félve, csendesen: Tört sajka libeg titoktengeren.   tud még mondani valamit a hold, És a csillagok, és a nagy égbolt, Azon felül, mit látni sejtenek Üvegszemükkel a gépemberek?   Tud-e mondani valamit nekünk, Akik e földön vérzünk, szenvedünk? Szívünk mért dobog, vérünk mért lüktet, Van-e értelme az életünknek?   Kiért ragyognak fent a csillagok, Kiért van ég, föld, s én kiért vagyok? Kié a könnyem, kié mosolyom; Az életigát kiért vonszolom?   A földi harcban a harc maga bér, Vagy a küzdőre fent vár a babér? Oh, titoktenger, soh’sem érsz véget? Fájó, nagy titok az egész élet...   De áll egy csillag, édes felelet, Betlehemben egy istálló felett. Bent a jászolban ragyog a gyermek, Három királyok ott térdepelnek.   Három királyok ott térdepelnek... Jászolbölcsőben pólyás kis gyermek... Arca mosolyog, két szeme ragyog: Én a nagy titok értelme vagyok.