Lukátsi Vilma | |||
A fenyves erdők elindultak A fenyves erdők elindultak, S hozták a hava illatát, Hallgassuk meg elcsendesedve: Mit mond egy kis fenyőfaág? Amíg csak ember él a földön, Akinek szíve-lelke lesz, Amíg csillogva néznek égre Kitáguló gyermekszemek. Amíg a kérges szívek mélyén Lesz egy parányi szeretet. Addig mindig lesz karácsony A télbe burkolt föld felett. Ne keresd a fa ajándékát, Isten az ajándékozó. Ne várj mindent a hangulattól, Hogy szépen esik-e a hó... Az igazi, fehér karácsony A testet öltött szeretet. Az hogyha a te számodra Jézus Krisztus megszületett! A fenyves erdők megérkeztek, Hozták a hava illatát. A megszületett Megváltóról Beszél minden fenyőfaág, S hallgatja szerte a világ. Boldog ünnepet! Fényesítsük ki szavainkat, elkoptak nagyon, évről-évre mondogatjuk, de az ajkakon van-e, lesz-e még csengésük, ahogy halljuk, ahogy értjük szív-melengető, szóra késztető amelyen áthalad a jóakarat? Szavak szárnyán szívig érhet, a békétlen megbékélhet, a magányos társra lelhet Nyisd ki szívedet, úgy mondd ki lehet! Boldog ünnepet! Gyertyagyújtás Őszi nyúlós szürkeség a város, mindenki fázik, az aszfalt sáros, olykor szélroham rázza a fákat, összeverődnek a kopár ágak, a hegyek mögül elindul a szél, hópihés szárnyán hamar ideér a tél. A kezem-lábam nekem is hideg, de én szeretem mégis a telet! Ha kinn sötét van befelé nézek: bennem karácsony gyertyácskák égnek! Parányi fényük meghitt világa elég az út megmutatására, amerre járok. Siető sarkam apró dallamot kopog ki halkan: téli szél szárnyán jött az üzenet, rongyos viskóban JÉZUS született karácsony éjjelén Ha megengeded, megkérdeznélek: mondd, a kis gyertyák nálad nem égnek? Te nem ismered ezt a dallamot? Vagy a gondjaid ehhez túl nagyok? Ajtódnál állok most, és zörgetek: kis lángot hoztam, új fényt, új tüzet! Gyertyagyújtásra beengedjetek! Amikor már ég én tovább megyek. Ahogy jöttem, úgy megyek a télben, kívül ködszürkén belül nagy fényben. Gyertyák sercennek, új lángra gyúlva, ha megkérdezik, elmondom újra: téli szél szárnyán jött az üzenet: rongyos viskóban JÉZUS született karácsony éjjelén Karácsonyi csend A karácsonyi csendben Szív dobog, észre kell vennünk, emberek! A csillagoktól a föld mélyéig a teremtett világ megremeg. Ezredévek várakoztak erre, s milyen egyszerű, emberi a Jel: újszülött Gyermek egy jászol-ágyon! A Mindenség Őreá figyel! Kicsiny sugár a mennyei fényből, akik köréje gyűlnek, boldogok, együtt lüktetnek a csenddel, s érzik: Karácsonyban Isten szíve dobog! Ringatjuk Ringatjuk a betlehemi bölcsőt immár közel kétezer éve: Aludj, aludj isteni Gyermek! Jóakaratba, békességbe pólyálnánk egész életünkben, elaltatnánk a szelíd Hangot, mikor megszólal, ha a lélek legmélye Megváltót fogamzott. elaltatnánk: Ne lásson minket, csak évről-évre ünnepeinknek illő háttere legyen s ha szól is néha, csendesen, csak az a szent Gyermek maradjon! S hogy el ne guruljon glóriája: ráénekeljük zengőn, szépen karácsonyi harmóniára Nem azt érezzük-e titokban, hogy ostort fon, és végigver rajtunk, mert a Szentlélek templomába helyette - bálványokat rakunk? Azért - ha ringatjuk is a bölcsőt közel kétezer éve immár, jaj nekünk, ha Ő kívül van, s bűnbánó szónkra hiába vár! |
Áldott ünnepet! Pihenj meg! Kifárasztott az élet, úsztál az árral - a célod felé, és nyugtalan lelkiismerettel nézel a közelgő ünnep elé. Valaha számoltad a napokat, most szeretnél rajta túl lenni már, újra hétköznapjaid sodrában. - Nem veszed észre, mekkora a kár? Nem lenne jobb lerogyni a porba, és elsuttogni magad-vádolón: Ó, én vétkem, én igen nagy vétkem! Tedd meg! Föléd hajol az irgalom! Tedd meg, és a szíved lesz a jászol, amelyben Jézus megszületett Engedd meg, hogy ily rendhagyó módon kívánjak neked ÁLDOTT ÜNNEPET! Csillag az égen Csillag az égen, csillog az éjben ünnepet hirdet a fénye, hóködök mélyén, erdők szegélyén mennek az utak elébe Régtelen régen teljességében készen volt terve az Úrnak, ígéretében idők méhében jelölte helyét az útnak Próféciákban, oszló homályban nőttön-nőtt, terjedt a fénye, akik meglátták, már Őt imádták, s messziről jöttek Elébe. Az égi ívben mélyen a szívben ünnepet hirdet a fénye, ma évről-évre Nevét dicsérve siessünk, fussunk Elébe! Lukátsi Vilma: - és jóakarat Libben a függöny, lobban a gyertya, ma nem félelmes kívül a sötét, csak a szél zengi titkos énekét: - Télapó járkál ott kinn szerteszét? Szakállából hull a dér, s mindjárt ideér...? - Figyeljetek! N e m a Télapó! Ő csak olyan vadon nőtt mese, a képzelet játékos elem! Hallgassátok: most azt mondom el, amit mondunk már kétezer éve évről-évre: - akkor is tél volt, éj volt szerteszét, millió csillag hunyorgó szemét bámulta néhány pásztor. Fázott- - és hirtelen fénycsóvát látott, mintha kettényílt volna az ég, hallották az angyalok énekét: Dicsőség mennyben az Istennek! Békesség földön az embernek és jóakarat De hiszen ez tartja a falakat, hogy még nem omlott össze a világ! Ne várjatok ti másmilyecsodát! Ennél nagyobb nincs! Ezt mondjátok el, hadd terjedjen távol és közel, amíg csak élünk, évről-évre, ez a mindenség szívverése! Konstelláció A csillagnak meg kellett állnia: Egymáshoz ért a fönt és a lent, ritmust váltott a számol idő, szalagjára - mint a gyöngyszemek- fölfűződtek végtelen ünnepek, hogy áradjon fény, öröm és erő. Összecsendült a tér és anyag: Betlehemben testté lett az Ige, jászolba került az Isten Fia. A Teremtő a szívét kivette, a világnak adta, úgy szerette A csillagnak meg kellett állnia! Nekünk született! Elolthatjuk színes égőinket, lobogjon egyetlen gyertyaszál! Mintha csipkebokor égne újra, ha az Ige szívünkön talál. Még megmenthetjük ünnepünket, keressük meg a Csend adását: üzenetet a Magasságból, a mennyei frekvenciát Szavak nélkül várjunk a jelre, amíg felhangzik a Ne féljetek! mert félünk, ha nem is tudunk róla: vizünk, levegőnk, lelkünk mérgezett! üzenet szent és egyszerű: NEKTEK SZÜLETETT! Térbe-időbe, ember-arcúan jött közétek, félő emberek, hogy megkeresse, ami elveszett! És beszéljen az atyai házról, amit rég elfelejtettünk itt lenn, nekünk született, ember-arcúan, az a neve, hogy VELÜNK AZ ISTEN! |
Betlehemi gyalogút Út, út, rögös út, pásztoroknak csillag - út betlehemi gyalogút... Út, út, messzi út, három király célba jut, betlehemi gyalogút... Út, út, keskeny út, élő vizet ad a kút, betlehemi gyalogút... Út, út, minden út, betlehemi gyalogút! Betlehemi gyalogút: boldog aki arra fut ! Lukátsi Vilma: Betlehemi jászol Betlehemi jászol senkitől sincs távol, az egész világról oda mind eljutnak, akik szívük mélyén szent karácsony éjén feléje indulnak. Lukátsi Vilma: Eljön! A sötétben ívet húz a fény, megremegnek a csillagok, az embervilág vajúdó ölén átvonaglik a legnagyobb titok, hogy eljött egyszer - jászolágyra fektették le, mint kisdedet és eljön egyszer dicsőségben az égig érő hit lépcsőjén a földig érő Szeretet! Gyermekhangon megtehette volna, hogy ne istállóba, márványpalotába, pihe-puha ágyba - küldje a világra De ha így lett volna, tudnának-e róla azok a szegények, akik ma is élnek? S vele mit érnének? megtehette volna, hogy nyomorék, csonka, más utakon járjon, s Ő csak szépet lásson ezen a világon De ha így lett volna, lenne bizodalma hozzá sok betegnek? Csúfnak, elesettnek, akik Hozzá esdnek? megtehette volna, hogy gonosztól óvja, s ki rosszat mond Róla, lesújtsa a porba, rostából kiszórja! De ha így lett volna, mind, aki elmondja, hogy bűnökben szenved, akit nem szeretnek, de bűnét megbánta kérne-e kegyelmet? S kapna-e kegyelmet? |
Bezárt ajtók minden ajtót bezártak már: éj van, alszik Betlehem, szállás nélkül csak két ember megy fáradtan, csendesen, megy fáradtan, csendesen… Egy útszéli istállóban pislákol a mécsvilág - nem oltotta el a gazda? az apró fény messze lát, hívogatóan föl-föllobban, mintha szólna: - Jöjjetek! Van friss széna, korsóban víz, tegyétek le terhetek! Kívül a fák összesúgnak: - Ott benn történt valami! Amiről az egész világ fog majd egyszer hallani! A jászolban gyermek fekszik! Édesanyja ráhajol, nyár illat árad feléje a szénaszálak alól Szelíd tehén párás szája leheli rá melegét A korsó víz friss forrásból hozta a csorgás neszét Bezárt szívek, bezárt ajtók, fösvény álmú emberek: Ott a boldog istállóban Isten Fia szendereg! Messze kint a nyájak mellett hírt kaptak a pásztorok: ének csendült a magasból, zengte száz angyal-torok Napkeletről jó ideje indult egy kis karaván, a csillag jelét követve ide is értek talán A csillag megállt az égen! Kialudt a mécsvilág, hivatását betöltötte, mert más Fény jött most a földre: Isten küldte szent Fiát! Isten küldte szent Fiát! Hogy ne legyen Az angyal lehetett látomás is csillag-figyelő éjjelen, amitől nő a félelem, de mert engedelmeskedni tudtak, és Betlehembe elindultak, ott látták a Valóságot, (jászol mellett a jószágot) a jászolban a Kisdedet! A földre hajló Szeretet odatette ajándékát azon az áldott éjjelen, hogy ne legyen több félelem! Immánuel Komor idők homályán hatolt át prófétalelkek magányos fénye, nem táplálta más, csak az Ígéret jövőbe vesző szent tüneménye, Mégis nőtt egy-egy sugárnyalábbal, amíg -nem hamar és nem sokára, hanem az idők teljességében fölkerült az ég boltozatára. És azóta ez a csillag tartja a Naprendszert. n Mert ebben a hitben gyökerezik létünk és törvényünk, Immánuel: velünk az Isten! Karácsonyi ablak... Hitem égre nyitott ablakán át a betlehemi csillagra nézek, fejem fölött ragyog tündöklően, s a fülemben zeng az angyal-ének! A szívem szegényes széna-jászlán Üdvözítő született ma nékem! Ezt a csodát minden karácsonykor a lelkem legmélyén végig-élem! Menjünk! Érdeshangú öreg pásztor szava hallatszott a nyájból: - Menjünk el mind Betlehembe! És szavait tett követi. érdeshangú öreg pásztor, mit tudott ő a világról? Égiekről-földiekről, prófétai ígéretről...? Mégis bárányaik mellett élték át a nagy kegyelmet. Mennyei hang szólt hozzájuk, és angyalok énekeltek... Ők -végén a látomásnak, csak annyit mondtak egymásnak, - és ez hatolt a lelkembe - Menjünk el mind Betlehembe! Találjunk rá a kisdedre! Ő az, akit várva-vártunk, Urunk, Megtartónk, Királyunk! |