Szénási Sándor

Isten ádventi népe

Isten ádventi népe
vígan dalolva megy,
a csillag örök fénye
ragyog fejük felett.
Pusztán fut sose járt út,
a fénylik az éjszaka:
hűséges útitársuk
Isten szép csillaga.
Bölcsekkel, pásztorokkal
a céljuk: Betlehem.
Éhen, száraz torokkal
szívükben béke benn.
Az istállóba érve
előttük jászol-ágy,
s zengik, leesve térdre
szívük imádatát:
Üdvödről égi gyermek
kérünk, ó biztosíts!
Kint éj sötétje terjeng:
világíts, bátoríts!
Sok baj, sok bűn a terhünk,
vedd el, mert földre nyom.
Ó, üdítsd fel a lelkünk,
isteni irgalom.
Vedd kedvesen e gyenge
dicsérő énekünk,
bár tetszésedre lenne
az egész életünk!
Szeretnénk énekünknek
szebb hangot és erőt...
Meglesz, ha jő az ünnep
szent trónusod előtt.
Hadd járjuk addig is még
Veled utunkat itt!
Élet, halál, öröklét
csak veled boldogít!