Balog Miklós

 

 

MAI GYERMEKEK HÁLÁJA

 

Mi csak a mesékből tudjuk, mi a szükség,

mert a valóságban sosem éheztünk meg.

Ruhánk, cipőnk mindig volt a mennyi kellett,

sosem fagyoskodtunk hideg kályha mellett.

 

De jó, hogy ez így van! Legyen hála érte

korunknak, mely a jót ránk ily bőven mérte!

Mégis akkor lennénk igazán hálásak,

ha sosem éreznénk magunkat árváknak.

 

Szüleinktől csak ezt halljuk, mi gyermekek:

„Megint nem érünk rá játszani veletek,

mert pénzt kell keresnünk autóra, lakásra,

új bútorra, tengerparti utazásra,

 

no meg játékokra és meséskönyvekre!’’

Elhisszük, hogy jó ez, szükség van minderre.

Mégis jobban tudnánk örülni mi annak,

amikor szüleink nekünk időt adnak.

 

Időt az övékből és türelmet hozzánk.

Jobb ez nekünk, mitha a pénzünket hozzák.

Akkor lennénk tehát igazán hálásak,

ha ilyen alapja lehetne hálánknak.

 

Jobban felfigyelnénk akkor az Istenre,

akinek Jézusban ránk is volt ideje.

Jobban hinnénk akkor, hogy nagy jövő vár ránk,

s mindezért akkor lesz igazi a hálánk!

MI LENNE AKKOR 

 

Ó, hányszor éreztem

e fájó életben,

hogy nem szeret senki!

..Azért, mert feledtem

- s én nem tudtam szívből -

másokat szeretni...

 

...Azért, mert feledtem

Őt is, ki felettem

él és gondol reám:

szeretetből adta

azt, ki mindig szeret,

az édes jó anyám.

 

Ó, igen! Az ember

mind meglátja egyszer,

hogy önzésből szeret,

s hogy senki nem tudja

szeretni - ha rossz is -

édesanyja helyett!

 

Mi lenne a földön,

ha mindenki önzőn

tudna csak szeretni?

Jaj, mi lenne akkor,

hogyha az anyaszív

nem tudna szeretni?!