Betkó András
A szerző engedélyével immár elérhetők Betkó András könyvei.
Betkó András életrajza:
megnézem
Betkó András:
Lelkem húrjain
Betkó András:
Mi Atyánk...
Anyám akarta így!
"Hol voltál
gyermekem?
Oly régen
várok rád.
Az éjjeli
perceken
felejted,
hogy anyád
otthon
aggódik érted,
várva
hazatérted?
Hisz tudod,
hogy remegve
gondolok
minden léptedre,
mert óvni
akarlak
minden
rossztól
késő
megbánástól,
fájó
könnyhullástól,
minden
gonosztól."
"Ó,
ne haragudjon, jó anyám,
hogy oly
sokáig maradtam,
hogy tudtán
kívül, az éjszakán
egyedül ily
soká hagytam.
Hol én
voltam, az öröm virágzott ott,
szakasztán
virágát: új nőtt helyébe,
s
megnyugodott lelkem,
mint vándor
szokott,
ha
visszatér elhagyott lakhelyére."
"Fiam! Hol voltál?"
"A hívők
házában, anyám."
"Gyermek,
mit beszélsz?"
"Ó, ha én
azt mind elmondanám,
ami ott
történt velem,
ha az
örömöt leírhatnám,
mely
eltölté kebelem,
de ah,
elmondani én nem tudom,
gyarló a
szó mind ajkamon,
csak érzem:
boldoggá tett Jézusom,
anyám!?
Boldoggá tett nagyon!"
"Úgy?? Hát az Isten házában.
A hívők
áhitatos körében,
ott, ott
töltéd el az időd!
Talán
imádkoztál is szépen,
hah,
gyermek, mily bohó vagy!"
"De
anyám, örömöm nagy!
És hol
ilyen öröm fakad,
ott időzni
jó, ott időzni szép,
nem hallani
rút szavakat,
ott minden
béke sugarát hinti szét."
"Gyermek ne beszélj!
Oda nem
mégy el többé soha!
Ily
szégyent nem hozol házamra!"
"Anyám ne
legyen ily mostoha!?"
A fiú
kér, a gyermek könyörög,
de hiábba,
az anyaszív kemény,
fiát nem
engedi oda többé,
hol
fölgyúlt szívében a hit, remény,
hol
átkarolta égi szeretet,
mely a
keresztről hajlott le hozzá.
És a
szegény gyermek most már csak vár,
várja
búsan, mentségét ki hozná??
S így
múlik nap nap után,
már az ősz
is beköszönt,
s alig,
alig talál mást,
mint
elhervadt virágözönt.
A bányából
hazajő a fiú,
bélét
odateszi anyja elé.
Egy hétnek
vége, szombat este van
munkáját
szerencsésen bevégzé.
"Fiam, itt van a fele bérednek.
Ezt vedd
vissza, tedd csak el magadnak!
Szüret van
ma itt a szomszéd hegyen
halld csak
a zenét, halld hogy vigadnak!
Jöjj,
menjünk mi is örvendezni velük!
Csinálj
magadnak vidám perceket!
Víg
zeneszónál, tüzes bor mellett
bánatodat
mind elfelejted."
A fiú
a pénzre, majd anyjára néz?
Eszébe jut
Jézus, s hívő barátjai.
Ó, hisz
titokban mindig ott van velük,
oda viszik,
oda fűzik hő vágyai.
Az anya
újra szól, a gyermek tétováz,
majd vad
tűz villan fel ifjú szemében.
Fölkapja a
pénzt. "Nos hát menjünk anyám!"
Meg sem áll
a mulatók körében.
"Bort ide,
bort nekem! Halljátok!?
Gyorsan
hát!? Mit néztek úgy rám?
Féltek,
hogy részeg leszek tőle?
Legyek!?
Így akarja anyám!"
És pohárt
pohár után tölt,
és táncot
tánc után lejt,
az anya
nézi s bús arc mögött
titkos
mosolyt rejt,
végre
felejti hát
a hívőknek
társaságát,
s már többé
el nem megy oda,
rájuk sem
gondol tán soha!
Amikor hazatértek hajnal tájon,
a fiú azt
sem tudja hogy álljon.
Részegen
tért nyugovóra?
Azután megint szombat este lett.
A fiú
néhány pénzt a székre tett,
az anya
számol. "Ez csak a fele fiam!
Hát a
többi, a másik fele hol van?"
"A
másik fele?? Az itt maradt nálam,
az éjjel
mulatok majd a kocsmába!"
Az anya
megdöbben, a gyermek már megy
csinálni
magának vidám perceket,
hisz anyja
kívánta, hogy így feledje el
a jók
társaságát s a keserveket!
S
mikor újra jött a szombat este
az anya
hiába várta leste,
mikor jön
haza bányából a fia.
Most
kellett csak igazán aggódnia!
Pénzünk
nincs már, kenyerünk is kevés,
s a gyermek
biztosan mulatni tért.
A kocsmában
tölti az egész éjszakát,
s eldőzsöli
-ó- jaj az egész bért.
Úgy
is volt. Csak másnap reggel
jött haza
gyermeke,
lefeküdt,
hogy az álom mámorát elvegye.
Amikor
fölébredt, enni kért.
De az anya
kérdi: "Hol a bér?"
"A bér?? A
pénz?? A bér, anyám!
Eh, hát a
kocsmában hagyám!"
"Fiam, gyermekem, mit tettél?
Anyádról
megfeledkeztél?"
"Anyámról?
Dehogy felejtkeztem meg!
Hisz szavát
fogadtam, mint jó gyermek.
Emlékszik,
a minap ott a hegyen?
Nem anyám
akarta, hogy így legyen?"
"Ah,
gyermek, ne gyötörj!"
Az anya
szívét a vád mélyen megsebezve,
mérges
tőrként hatja át.
Azután ez
így megy hétről hétre?
A fiú
süllyed mind alább.
Az anya
szívét gyötrőn tépve,
mindig újra
felhangzik a vád.
Ó,
mily szörnyű vád, pokoli tűz ez,
s
szabadulni tőle, ah, nem lehet!
"Jaj,
gyermekem, a halába űzesz,
ha men nem
változtatod életed!
Ne menj, ne
járj a kocsmába többé,
a hívők
házába jöjj el velem?
Emlékszel
kebled mily öröm tölté,
ott akartál
időzni szüntelen!"
"Úgy
anyám? Menjek a hívők körébe?
Hát én
akartam, én jártam oda,
de anyám
elvitt a sátán ölébe,
s most
menjek vissza? Ó, nem! soha!
Én akartam
akkor oda járni,
de anyám
így akarta, hát tűrje!
Szégyellte
fiát hívőnek látni,
most hát
nézze, hogy megy örök tűzre!"
"Fiam!?
gyermekem!?" az anya felzokog,
de hiába
kér, hiába könnyezik,
gyermeke a
kocsmába rohan vissza,
hogy ne
lássa anyjának könnyeit.
S másnap
reggel gyászos hírt kap az anya:
Fia
részegen ment a bányába,
s mint
mámoros fejjel dolgozni kezdett,
belezuhant
egy mély tárnába.
Az anya
futva fut, rohanva rohan,
de nem
látja, már csak a halottat.
Megtévedt
fiának roncsolt testénél
pokoli,
tépő fájdalmakba roskad.
Csak nézi,
nézi könnyázott szemmel.
Sóhajt? az
ajkát mozdulni látja
hangot is
hall? gyermeke beszél?
Suttog.
De nem
suttok, égzengésként kiáltja:
Anyám,
anyám akarta így!
És a
szerencsétlen anya
halott
gyermekének
roncsolt
teste mellett
tépett
szívvel
a halálba
roskad...
Én mégis
követem
-részlet-
Világ ne szólj!
Legyek bár mindenkitől megvetett,
Dobjon ki szívéből, ki szeretett,
Mit bánom én?
E lét terén
Jézussal járok, Ő lesz a barátom,
Kit elvesztek, benne megtalálom!
Hagyjatok bár gúnnyal magamra,
Zokszó nem fog jönni ajkamra.
S báj szívem fájón felsajog,
Hogyha magamra maradok.
De vissza bánat!
Nem könnyezem, Krisztust én mégis
követem!