Bódás János

ÉN SEM VAGYOK JOBB

Sokszor vad, lázadó szavak

sisteregnek az ajkamon.

Ha kimondanám, vért, világot

gyújtana fel egy-egy dalom.

Feldúlnak sokszor engem is

lidérces, szörnyű álmok, vágyak,

lelkem sötét bozótja közt

indulatok csordái járnak.

Sokszor parázna a szemem,

gondolatom, szennyes az álmom,

úgy érzem, szemétdomb vagyok

és magamat is megutálom.

Úgy szégyenlem, ha jónak láttok,

nemesnek, tisztának, igaznak

s nem halljátok, hogy bennem is zúg

őserdeje hínárnak, gaznak.

És rettegek: mi lesz, ha egyszer

kitör belőlem rontás, átok?

Hogy futnak mard irtózva tőlem

szülők, fiak, hívek, barátok?

Nem vagyok én se jó, se tiszta,

ne várjatok semmit se tőlem.

Ha nem fogna a Kegyelem,

ugyan, mi lett volna belőlem?

Ne csaljon meg, ha szép, „szelíd’’,

,,tiszta fehér’’ minden dalom.

Ami rossz bennem - Valaki

nem engedi kimondanom!

Valaki, Aki úgy akarja,

hogy szelíd virágot teremjek,

s gyarló, bűnös voltomban is

hirdetője legyek a mennynek.

Ha Ő nem óvna, belőlem is

kitört volna régen az állat.

Kegyelem csak, ha „jónak’’ látszom.

Rosszabb vagyok, Testvér, tenálad.