Krisztus hív? ... Menj, nem tétovázva!
Attól se félj, ha megalázna,
s ha szíved sötétjébe ér el
mindent látó tekintetével,
hisz' azért hív, hogy megbocsásson!
Hogy meggyőzzön, mint rég Tamást,
s a bűnből adjon gyógyulást.
Ha Krisztus küld a zord világhoz,
testtel és vérrel ne tanácskozz!
Légy az Ő jó vitéze, bátran!
S nem marad el a győzelem,
nyomodban élet, fény terem.
Rajtad át - gyenge vagy pedig -
ereje elvégeztetik.
Egyszer előhív élve, holtan
mindenkit, legyen légben, porban,
tengerben, Holdban, bárhol!
S ha mint túlérett gyümölcs a fáról
lehull a Föld s semmiségbe,
besoroz fényes seregébe
ha dicsőségben megjelen,
hogy győzve-győzzön mindenen!

Jeruzsálem felett a Nap megállt
meghökkenve, földi fénytől vakon:
... Pálmák bókolnak, lomb-eső hull,
s könny harmatoz hosszú szakállakon.

Minden arc fénylő, elragadtatott,
hozsánna száll ujjongva szerteszét,
száz anya áll az őt kétoldalán,
feje fölé emelve kisdedét.

A Nap csak ámul, szemének se hisz,
és keresi, kit ünnepel a nép?
S nem lát mást, csak egy szelíd alakot,
s egy szamarat, mely gondolkodva lép.

Nincs pompa, nincs ékes királyi dísz,
s ki rajt ül, koldusnak beillene,
szemében könny, szívének fáj az ünnep,
s mellére hajlik bánatos feje.

De mégis Isten! Kit csoda kísér,
melyhez hasonlót a Nap sohse lát,
hogy úgy fogadjon egy koldust a nép,
mint diadalmas hadvezért, s királyt.

A nép, mely porban csúszik, s talpát nyalja
azoknak, akik durván rátaposnak,
a nép most egyszer hozsánnát kiáltott
a megvetettnek, az alázatosnak!

Aranypor száll a sokaság felett,
de rossz agyakban erjed már a végzet,
Jaj, nem tudja még senkisem, csak Ő,
hogy ötödnapra, a föld mire ébred!