Bódás János
SZÁMADÁS
Nem voltam hű szolgád Uram,
pirulva vallom ezt.
Többször vonzott a rossz világ,
mint a véres kereszt.
Ezerszer be kell látnom azt,
hogy méltatlan vagyok.
A bűnök árja elborít,
nem fogy, sőt, mind nagyobb.
De eddig is áldott kegyelem
hordozott Jézusért.
Ezt a kegyelmet vissza ne
vond. Ó vissza ne kérd,
mert ebből éltem - és ha szólt
gyümölcsöző beszéd
szívemből, számból; szüntelen
kegyelmedről beszélt.
Kérlek, irgalmazz s vigy, ahogy
eddig hordott karod,
ha nem is tudok élni úgy,
ahogy Te akarod.
Mert jaj, gyarlóság a nevem,
bár jó szándék vezet,
de a lemondás helyett még
csábít sok élvezet.
Uram, könyörülj rajtam,
s mosd meg szívemet!
Szikla vagyok, zord és kemény,
virágtalan rom.
S a törpe hangya nép fölé
gőggel magasodom.
Jó egyedül. Mindegy nekem,
hó fed, vihar ver-e?
Nem kell szeretet tüze
csak megrepesztene!
Jéghegy vagyok, büszke fagyos,
lábam teher veri,
nem hagyom magam senkitől
megközelíteni.
Úgy jó, ha körülöttem
a tajték zúg, szél sivít,
ne szeressetek, mert a tűz,
tudom, megsemmisít.
De jaj! Mégis ember vagyok,
sokszor árva, beteg,
s a gőg, a fagy mögül szívem
sikolt: szeressetek!
Szeressetek! Mit ér a lét,
ha egyedül vagyok?
Ha társaim csak jéghideg
hold, csillagok s habok!
Repeszd, porlaszd zord kérgemet,
szeretet, égi láng,
Hadd legyek termő lágy talaj,
s borítson lomb, virág.
Vagy olvassz meg! Csak hazudtam
a gőgöt, az erőt –
megadnám magam boldogan
a szeretet előtt.