A SZÁZADIK ZSOLTÁR       

 

Ujjongjatok, földi népek,

A mennyország Istenének,

Szolgáljátok vidám dallal,

Boldogsággal, diadallal.

Ő az, aki megalkotott,

Megsegített, meghallgatott. -

Mi vagyunk a kedves nyája,

Kiknek a föld a tanyája.

 

A kapuin menjetek be,

Hála égjen szívetekbe’,

Köszönjétek meg a kegyét,

És áldjátok dicső nevét.

Mert nagy az Ő kegyessége,

Száll nemzetről nemzetségre,

Hűséges és véghetetlen

Irgalomban, szeretetben.

  

            ford.: Bókay János

A SZÁZHUSZADOK ZSOLTÁR

                                               

Tengernyi sok gúnyt kiállottam,

Míg Istenhez kiáltottam:

„Peregnek, hazudnak a nyelvek,

Csak álnokságot kerepelnek;

Ments meg az emberek szájától,

Hogy be ne szennyezhessenek, -

Óvd meg, Uram a lelkemet!’’

 

Ó, ember, miért jár a nyelved,

Hazudozásával mit nyerhet?

Szavaid nyilakként sebeznek,

Halálos mérget permeteznek;

Fenyő parazsa úgy nem éget,

Mint a te bűnös, rút beszéded.

Nem félsz, hogy amit oly gazul

Másra szórtál, rád visszahull?

 

Jaj énnekem, az idegennek,

Akire annyi rosszat kennek,

bús lelkem itt él egymagában,

Mesek és Kedár sátorában.

Csendre születtem, békességre,

Ők harcra szomjaznak és vérre,

A békét szívből gyűlölik,

S a nyugalmamat megölik.

 

            ford.:Bókay János