Dévényi Erika

 

 

BARNUS IMÁJA

(Az alkotónapon ebéd előtt imádkozva történt
Peák Barnabásnak)

Ülünk az asztalnál óvodás kis csapat
Kanál csörgés jelez az éhes gyomornak
De valami előtte hiányzik még
Áldást mondunk a tele tányérért

Szól az ima, és hallatszik a csendben
Ahogy a hit rebeg a csukott kis szemekben
Aztán az ámennel újra besurran a fény
De egy kis száj megszólal, hogy szólna még

Ott marad az az egy összezárt kezecske
Talán a legkisebb az egész terembe’
De ez a kicsinység nem von párhuzamot
Hitének gyökere annál nagyobb

Hallatszik az ima, köszöni a napot
Örül, hogy itt lehet, hogy szeretetet kapott
Aztán csendben elakad a szó
Ámen nélkül itt az utószó

Elhallgat, mintha arra jönne rá
Tőle még ezt senki nem várná
Belemosolyog a gyermekszemekbe
Azokba, melyek nincsenek meglepve

Az ima abbamarad, de fut tovább a gondolat
Az én felnőtt szívemben is valami elhallgat
Csend van bennem, és én hallom tovább a hangot
Amelyet a kis száj elmondani már nem tudott

 

 

 BÉKE BENNEM
Nem akarok a dolgok mögé bújni
Azt akarom, hogy megtaláljanak
Nem akarok egy fal mögött állni
Azt akarom, hogy süssön rám a nap

Nem akarok sötétben élni
Azt akarom, hogy fény legyek
Nem akarom az éj hatalmát
Azt akarom, hogy békét leljek

Nem akarom a viharos szelet
Csak a lágy szellőt kívánom
Nem akarom a fagyos hideget
Csak a harmat cseppjét áhítom

Nem akarom az ördög tüzét
Isten igéjét akarom
Nem akarom a félelmeket
Isten békéje tartson

 

 

 BOLDOG CSALÁD
 

Boldog az az ember, ki társát megtalálja
Egy gyertyát gyújt életüknek lángja
Mindkettőjük szíve egy ütemre dobban
Isten akarata közös gondolatban

Első közös imájuk egy boldog köszönet
Amelyből kiárad az örök szeretet
De újabb ima születik hamar a szívükben
Kérik Istent áldja meg őket gyermekekkel

Csodálatos érzés az első felismerés
Amelyben ott van egy új emberi lét
A széltől is óvni kell, hisz törékeny kis lény
Istent hívjuk, hozza el szélcsendjét

S az a pillanat, mikor a kezedben tarthatod
Mikor egy kis ember rád mosolyog
Akkor érzed igazán, hogy ez az a teljesség
Amit csak Isten adhat, boldog áldásként

Majd előtted a kép, három összezárt kis kéz
Amint szelíd hangjuk az Úrhoz imát intéz
Könnyeidet akkor már nem tudod visszatartani
Csak hálás szívvel Istent áldani

 

BOLDOGNAK LENNI
Boldognak lenni, örülni mit jelent?
Valamit érezni, mely szárnyalni késztet
Szökellve szaladni a tavaszi réten át
Nem taposva el a virágok illatát
Hátunkon feküdni a zöld fű bársonyán
Kezünket széttárva, hogy ölelésre vár
Karunkba zárni az egész eget
A nap sugarával kötözve meg
Testünket érezni, mint levegő buborék
Mely a felhőkőn pihenve áradhatna szét
Lebegni egy gyönyörű nagy tó vizén
Tudva, hogy nem ragadhat el a mély
Önfeledten táncolni az utca közepén
Szédülten forogni a hegyek tetején
Ismeretlen embereket a karunkba zárni
Zavart pillantásuk csak nevetve csodálni
Magunkkal hívni, hogy szép a világ
Ha érezni akarja velünk élheti át
Kérés nélkül adni szüntelenül
Kérdéseket nem hagyva válasz nélkül
Boldognak lenni, csak annyi, érezni
Isten szeretetét magunkba zárni

De van egy másik boldogság, mely más utat jár
Nem kifelé mutat, a szívekig meg sem áll
Nincs rohanás, nincs tánc vagy nevetés
Csak apró rezdülések, boldog remegés
Az arc ekkor már nem a mosolytól szép
Hanem a sírás természetessége az ék
A könny az örömöt patakká formálja
Minden cseppjében Isten áldása
S amikor szinte mindez már fáj
Az igaz boldogság rám akkor talál