Az elfogadás benned él, ne félj
Csak szíved teljességével élj
Hiszen a te szívedben minden ott lakozik
Amire sok ember csak vágyakozik

Ha vágyik valaki egy igaz mosolyra
Hozzád fut, tudja ott megtalálja
Az az őszinteség, mely belőled árad
Mindenkiben egy örök csodálat

Vak, ki nem látja szemed tiszta fényét
Süket, ki nem hallja szavad szelídségét
Kőszívű, ki nem érzi lényed melegségét
Ki nem kívánja magának mindezek meglétét

Ha benned még mindig kétségek tolongnak
Kérdezd meg életét veled megosztó társadat
Neki ez nem kérdés, válaszként a szemedbe néz
S belőled tovaszáll akkor minden kétség

Nem hiheted, hogy a világ el nem fogad
Ki vagy az egyik legalkalmasabb
Ha nem fogadna el Isten teremtménye
Megkérdőjeleződne az elfogadás léte

 

 

Jólét, gazdagság, gondtalanság
Nincs kell és nincs amit muszáj
A miből kérdés ismeretlen
Nincs nem szabad és nincs elérhetetlen

Burokban született, az igaz világtól távol
A valóság nem jön elő a szürke homályból
Élettere behatárolt, de nincs miért menekülni
Csukott szemével elég a falakig ellátni

Aztán jön egy való pillanat
Mikor a baj szárnyakat bontogat
S beszáll észrevétlen a falak közé
S álboldogságokat tör sorban ketté

Fájdalmakat hoz, beteggé tesz
Megkeseríti az álszent embert
Igaz arcát tükrözi a hamis szerelmeknek
Megvilágítja a valós érdekeket

Akkor hirtelen minden összeomlik
Az eddig élt élet darabokra hullik
Láthatóvá válnak szívek hamis titkai
A lélek csak üresség, mit fel tud mutatni

S ez az üresség mint szomjazó talaj
Vágyakozva vár, hogy jöjjön zivatar
Hulljon eső, lágyan permetező
De még inkább ébresztő jégeső

S zúduljon be a semmi közepébe
Legyen áradás a test belsejébe
Mossa ki az álszent belső világot
S mutassa meg, mit e szív még soha nem látott

Azt a boldogságot, mely felhőtlenül száll
Azt a szeretetet, mely a hit lábán áll
Azt a békét, melyet csak Isten adhat
Azt az életet, mely újjáformálhat