Dévényi Erika

 

 IDEGENEK KÖZT

Az emberek hozzád nem jutnak közel
Idegenek közt idegen leszel
Melletted vannak, melletted állnak
De körülötted üresség támad

Együtt alszotok el, de nem álmodtok együtt
A szívek dobogása csak ürességet üt
Egymás mellett éltek, de nem látjátok egymást
Olyan fal áll ott, amin nem láthattok át

Legyél te, kinek a szíve, szeretettel teljes
Akinél bárki barátot kereshet
Legyél, akinek a keze az Úr által szentelt
S kézfogásod által reményt teremthetsz

Mondd el, hogy az Úr ott áll köztetek
De nem távol tart, hanem összeköt titeket
Figyelő tekintete rátok is vetődik
Veletek elbotlókkal is ugyanúgy törődik

Mond el másoknak, hogy a magányt nem ismered
Bármi történik is, az Úr ott van veled
Szeretetével megtart és megölel
Erős hited által magasra emel

 

 

 ISTEN GYERMEKEI
(Vannak akiknek nem nyílhatott ki teljesen az értelmük – róluk, értük szól ez a vers)

Bármikor szembekerülhetsz egy emberrel
Kinek a tekintete messzire tekint el
Talán valami mást sugall a két szeme
A mozdulatait talán nem a teljesség szülte

Lehet, hogy a mosolyuk gyermeteg
De az őszinteség rajta tisztán átmereng
Sokszor szinte nevetnénk szavaikon
Hisz furcsának tűnhet bennük a felnőtt hatalom

Útjuk nem egyenletes, léptük bizonytalan
De soha nem nő gaz lábnyomaikban
Akaratuk talán nem ismer mértéket
De rossz szándék biztosan nem vezérli őket

Lehet, hogy ők gyenge virágszálak
Erős szélben jobban meghajlanak
Törékeny szárukkal bizonytalan állnak
De ha melléjük lépsz, új erőre kapnak

Kezükbe nehéz súlyt, ha kérik sem adhatsz
Neked kell tudnod, hogy ők mennyit bírnak
Ha futni akarnak irányt kell mutatnod
Ha meg akarnak állni, el kell őket kapnod

De ha ők szaladnak hozzád kitárt karokkal
Ha nyújtják a kezüket a földre roskadtan
Az az ölelés lesz a legszebb szorítás
Az a segítség lesz, a legteljesebb áldás

Ha ők kérdeznek kifogyhatatlan
Türelmed legyen határtalan
S ha válaszodnak csak egy szikráját érti meg
Segíts neki, kis lángját hagy gyújtsa meg

Gúnyos nevetéssel soha ne bántsd meg
Értékeik felett soha ne ítélkezz
Az elfogadásban találd meg erényed
Szereteted ne ismerjen mértéket

Mert Ők kicsit mások, talán Istent sem érik fel
De a szívük tele van igaz szeretettel
Ők sem többek vagy kevesebbek nálunk
Az éj leple alatt közös az álmunk

 

 ISTEN IGÉJE
Isten Igéje hozzád szól, figyelj
Segít majd a bajban, fogadd el
Ha a földre zuhansz, felemel
Kezedben tartsd, ne engedd el

Éld át minden szavát, felmagasztal
Értsd meg gondolatát, megvigasztal
Zárd a szívedbe, s nyugalmat ad
Legyen hűs vized, mely megitat

Mond el az Igét, úgy aludj el
Emlékezz rá, úgy ébredj fel
Napközben is legyen gondolatod
Szeretet járja át minden napod

 

 ISTEN NYUGALMA
Vannak percek, amikor nincs bennünk Isten nyugalma
Testünk elcsábul minden kihívásra
Úgy érezzük szorít, s karmol a harag
S visszavágni késztet minden pillanat

A düh sodrásának nem szabad engedned
Lajhár módjára kell ebben lépkedned
S ha a lépés közben csendben elgondolkodsz
Lépted befejezni már nem is akarod

Gondolj Jézusra, útján volt kísértés
De mindig simogató maradt az áldott kéz
Harag nem éledt soha a lelkében
A megbocsátás volt kard a kezében

Érzed majd, ahogy megnyugszik a szíved
Gondolatodban a harag nem épít fészket
Hited legyen erősebb minden bántó szónál
S szárnyalni fogsz a szabadság szárnyán

Talán soha nem tudsz elszámolni tízig
De ha bízol, Isten már egynél megállít
Kezed emeld fel, emeld fel magasra
Tartsd vissza mielőtt az asztalra csapna

Ökölbe szoruló kezedet bízd új feladatra
Kulcsolódjon össze imádkozásra
Az Úr ad neked mindenhez szolid csendességet
Békével tölti el háborgó szívedet

S amikor elárad majd benned Isten nyugalma
Hiába próbálkozik a méregnek lángja
Nem lesz abból tűz, már szikraként elhal
S nyugalmad oly kincs lesz, mint a fénynek a nappal

 

 ISTENNEL NINCS NEHÉZ KŐ
Túl nagy a kő, melyet át kellene lépned
Próbálod eltolni, de erőd is véges
A kerülő úthoz nincsen bátorságod
Megállsz a kő mögött, s te leszel árnyékod

Túl nagy a szakadék, nem éri át lépted
A mélység megriaszt, az űrt rettegve féled
Szárnyakat szeretnél, hogy vigyen át téged
De megjelenik előtted zuhanó képed

Túl nehéz a súly, nem tudod emelni
Pedig fel kellene kapni, el kellene vinni
Küszködve emeled, de a lábadra zuhan
Olyan mint egy kijózanító, jéghideg zuhany

A sötétség elárasztja a világosságot
Az ördög művétől Istent nem látod
Rá kell jönnöd, hogy a fény az erősebb
Bármily sötét van, a fény utat tör neked

S amikor a fényt a kezedben tartod
S a sugár erejével a követ elmozdítod
Az könnyedén gurul a szakadékot kitöltve
S egyenes utad lesz Isten kegyelmébe