Egy késleltetett hang a zongorán
Talán már sosem szólal meg tisztán
Ne feledd a hangokat most kell érezned
Szíved mélyére most kell beengedned

Egy ki nem mondott halk köszönet
Talán már sosem okoz örömet
Ne feledd most kell hálásnak lenned
A szót, köszönöm, most kell kiejtened

Egy el nem küldött megbánó levél
Bocsánatot már soha sem ítél
A szavakat most kell a papírra írnod
Most ereszd el a postagalambot

Egy soha nem szagolt illatot
Visszaidézni sem tudod
Most kell mindent hagyva kifutnod a mezőre
Most kell, hogy az illat érzéked érintse

Egy gondolat, mely benned még nem fogant
Nem szülhet újabb gondolatokat
Ezt a láncot most kell megerősítened
Hogy tudd, a szavak honnan erednek

Egy szeretetfoszlány, amely még nem érintett
Amelyről még nem tudod honnan ered
Azt a szeretetet most kell befogadnod
Isten neked adja, csak el kell fogadnod

Két folyó folyik az élet folyamán
Egymás mellett haladnak némán

Az egyik az emberé, egy magányos folyó
Az életet élő, csendesen folyó
Lehet, hogy sodor és nem kell küzdened
De az igazi nyugalmat benne nem leled

Ha fagyos tél van, várod a jégtakarót
Ha szél fúj várod a meleg napot
Ha eső zúdul rád, várod a száradást
Ha nagy a meleg, várod a hűs ég záporát

Mindig csak vársz, de nincs benne reményed
Hogy megkapod mire vágysz, mindig csak reméled
S amit kapsz, avval meg kell elégedned
Ebben a folyóban csak ez lehet a léted

A másik folyó Istentől ered
Túlcsordul benne a szeretet
Mindig ott hömpölyög az ember vize mellett
Hallhatod hangját, ha csendben figyeled

A hangban meghallhatod az új útra terelőt
A megtisztulásra szelíden kérőt
Mutatja neked az irányt egy mederhez
Ahol a találkozás által megújulhat lelked

Folyódból még ágazik ezernyi kis patak
Melyeknek végén az ismeretlen várhat
Az izgalom, kalandvágy fűszerezi azt
De szeretetre ott nemigen találhatsz

Válaszút előtt állsz, döntened kell
Az utadat mindenképp folytatnod kell
Ha rossz utat választasz, bármi megtörténhet
Ha jó útra lépsz, békességet nyerhetsz

Ha a medret választod, a helyes utat
Az öröklét útján haladhatsz
Lelked megnyugszik, de szótlan maradsz
Mert a boldogságra nem találsz szavakat