KEZDET     

Csitt! Kezdődik az új szimfónia.

Lendül a pálca a Végzet kezében,

Csipke-hangfogós bölcső rejtekében

Mozdul a földnek egy kicsiny fia.

Alaktalan, halk, félénk hangolásra

Nyilik parányi rózsakehely-szája,

De Isten örök, nagy kéziratában

Már készen áll a lét szinfóniája.

S ha eljön az idő,

A szólamokat rendre végig játszák

Hangszerükön: az öröm, vágy, a kín,

A szenvedély, a szeretet, a szépség,

A gügyögés, a sikoly, s az imádság.

Sötét nézőtér megviselt világunk,

Eloltogatta már a bűn a lámpát.

Könyörgünk Hozzád, mennyei Művész,

E hangolódó, halk kis életen

Zúgasd végig a fény szinfóniáját!

II.

Vigyázz! Kezdődik egy új háború!

Torz fegyverüket fenik már a szörnyek,

Cipelnek csontváz-vállukon

Undok batyukban bajt, bűnt, bánatot,

Dacot, dühöt, kísértést, könnyet.

Felsír a föld piciny, fogoly fia

Gondokkal bélelt bölcső-börtönében

És ködbe fúl a fényszimfónia.

Valahol áll egy fényes bástyafok.

Szivárványzászlót lenget ott a béke.

A szeretet szegletköve,

Megfutott, kidőlt földi harcosok

Tisztára mosó menedéke.

Egy megbocsátó, égő, égi Szív

Ott minden imát pajzzsá kovácsol,

És aki nála menedékre lel,

Azért Ő vérével felel,

Ha vétek-rémek ellen harcbaszállni

Kibocsátja a biztonságos várból,

S örök rendjellel ékesíti végül

Mindazt, aki a földön Övé lett...

Szülőszívek! Bölcső testőrei!

Vigyázz! Imához! Kezdődik egy élet!

MENNYEI SZÉLZÚGÁS   

Őskezdet óta jár földünk felett

,,Sebesen zúgó szélnek zendülése’’,

Örök, tisztító, égi lehelet.

Kastélyok s viskók közt megy zúgva át,

Megzörgeti a bűnök lakhelyének

Hazugságfüggöny-fedte ablakát.

Alant terjengő füstöt szerteűz,

S haldokló, hamvas oltári parázson

Színarany fényű lángra kap a tűz.

Az érkezése, útja mély titok,

De szól: ,,Sas-szárnyam tollain emelve

Az égbe jutnak halk imáitok.’’

Száll, zendül, zúg és nem pihenhet el,

Míg minden juhot amaz egy akolba

Az egy Pásztorhoz össze nem terel.