Füle Lajos

 

 

Feltámadott!

 

Húsvéti reggel

Tavaszi kedvvel

Zeng a berekben:

-                                             Feltámadott!

 

Egei kéklik,

Szelei végig-

Zúgják az erdőn:

-                                             Feltámadott!

 

Dongói dongják,

Méhei zsongják,

Kórusban mondják:

-                                             Feltámadott!

Lepkéi írják,

Bimbói nyílják,

Fűből virítják:

-                                             Feltámadott!

 

Égi madárkák

Dalolva szántják

Az új barázdát:

-                                             Feltámadott!

 

Húsvét van, íme,

Hatalmas Ige

Zuhog a szívre:

-                                             Feltámadott!

 

 

 

FÉNYJÁTÉK

 

A napraforgók nem egymásra néznek,

egész valójukat feltárják a fénynek,

mert fényre vágynak és a fényből élnek.

Nem a virág, a fény tehát a lényeg:

a napraforgók nem egymásra néznek.

De jó, hogy tőlük tanulni lehet még!

Elnézem őket, én is úgy szeretnék...

 

FIATAL ÉS VÉN NAPRAFORGÓK        

                                                 

Hetykén a Napba néznek,

fiatalok,

duzzad bennük az élet;

visszaragyog ifjúságuk az égre,

fénylő sárga a kékre.

 

Állnak, alig emelve csak fejüket

barnán, magokkal telve

az öregek,

adósai a Napnak,

s fő-hajtva - úgy maradnak.

 

Fohász a mélyből...

 

Uram! Én most oly szegény vagyok:

levert, fáradt, bágyadt és beteg.

Jövőm árnyai szörnyű nagyok,

s a múltam is előttem lebeg.

 

Fond körül áldó két kezeddel

magányos, megfáradt szívem:

háborgó lelkem rejtsd el szent sebedbe,

mert békén, bizton csak Tenálad pihen.

 

 

 FUTÁS
Fut a gyermek a labda után
leszegett fejjel, tűzpirosan,
se lát, se hall, csak egyre rohan.
Guruló labda lett a világ,
szüntelen űzi, hajtja a vágy,
száz utcán, téren,
ezer veszélyen,
millió anyai kétségen át,
gyönyörűszépen
s balga-bután
fut a gyermek a labda után...

Fut az ember az élet után...
Leszegett fejjel gyötri magát
kincseit egyszer csakhogy elérje,
kergeti álma, hajtja a vére.
Kenyér gurul a lába előtt,
vagyon gurul a vágya előtt,
hírnév, dicsőség álma előtt.
Rohan utánuk éveken át,
a fogyó úton, életen át,
száz utcán, téren,
ezer veszélyen,
millió isteni bánaton át, gyönyörűszépen
s balga-bután
fut az ember az élet után...

Fut az ISTEN az ember után,
mert mindent lát és szánja nagyon,
guruló szívét csakhogy elérje,
hogy fut utána, hull bele vére!
Ott fut az utcán,
ott fut a téren,
egész világon,
sok ezer éven,
sok mérhetetlen,
megérthetetlen,
keresztre írott szenvedésen át,
hulló Igével,
kiontott vérrel,
viszonozatlan,
mély szerelmével
fut az ISTEN az ember után...