Füle Lajos

KAPUK ELŐTT     

Egy-egy kapu előtt megállok,

mikor új napra virradok,

fellapozom a Bibliámat

s elolvasok egy-két lapot.

Egy-egy kapu mindegyik Ige,

titokzatos Lélek-kezek

mindegyiket szélesre tárják,

mikor előttük elmegyek.

VALAKI szól: „Várlak, ne menj el!“

VALAKI hív: „Készülj haza!“

Felém lebeg a tárt kapun át

nem-ismert tájak illata.

Mennyi kapu... mögöttük áldás!

Mennyi Ige, mely nem enyém,

hiszen sosem léptem be rajtuk,

lett bár belőlük - költemény.

Vonzott a test, sokféle lárma,

kacérkodott bűnnel a szem,

s jól ismerem már a világot,

de mennyi Ige idegen!

Kapuk, kapuk a keskeny úton,

ott látom mindegyikben Őt,

de én csak állok, sírva állok,

szegényen a kapu előtt.           

KERÉKPÁR   

Te azt állítod, két kerék.

Én másban látom a lényegét,

nem az anyagban. Más a fő:

- figyeld! - a mozgató erő.

Magától nem mehet tovább,

az életet, egyensúlyát

ez adja csak. Bármily kicsi,

előbbre mégis ez viszi.

És így vagyunk mi, emberek:

sok alkatrészünk mind remek,

pompás a vázunk és agyunk,

de - Benne mozgunk és vagyunk!

Lelkéből Ő lehel reánk,

s mozdul az ész, a gondolat,

mozdul a vers, mint gyors patak.

Mert Ő a mozgató erő:

virág-nyitó, agy-rengető

Isten, Egyensúly, Értelem,

Egyetlen Úr az életen.