KERESZTELŐ JÁNOS
Hagyta az ősi paplakot,
A kényelmesebb holnapot.
Remete lett. Pusztán lakott.
Nem érzelem, nem képzelet
Sarkallta ezt az életet.
Az Úr szólott. Ő engedett.
Míg teveszőrbe öltözik,
Vadmézet és sáskát eszik
Ajkán örömhír érkezik,
Hogy a Bárány, a mennyei
Eljött a bűnöst menteni,
Nagy győzelmét elkezdeni.
Hírére mozdul a világ.
Benépesül a pusztaság.
Az égi szó életbe vág.
Nem remeg a király előtt.
Nagy bátorsággal inti őt,
Az előkelő bűnözőt.
A megtérőt bemeríti.
Az álnokot leleplezi.
A megváltót felismeri
És átadja a szót Neki,
Ki földi népét mennyei
Szent Lélekkel kereszteli.
S ha majd egy táncos éjszakán
Hóhér bárdja csattan nyakán,
Halljuk a Mester ajakán:
Bizony mondom, ó emberek,
Kit ma orvul megöltetek,
Legnagyobb volt közöttetek!
(műsor)
Máté 22: 1-14.
Lukács 14: 15-24.
Kar:
Nagy Királyunk házanépe
Örvendezve gyűl elébe,
Fiának lesz nemsokára
Mennyegzői vacsorája.
Szolgái már úton vannak,
Ébresztgetnek, hívogatnak.
Sokat hívnak, sokat várnak
Asztalához a Királynak.
Szolgák:
Ébredjetek! Örvendjetek!
Készüljetek és jöjjetek!
Akadályok ne tartsanak,
Sérelmek ne bosszantsanak,
Gyönyörök el ne vonjanak!
Mert a Király azt üzente:
Asztalát elkészítette
Fiának mennyegzőjére,
Vendégek nagy örömére;
Országa dicsőségére.
Ifjak:
Fiatalok vagyunk,
Mi élni akarunk!
Gyönyör, szórakozás,
Ez most a mi utunk.
Barátság, szerelem
Úgy elfoglal minket,
Nem is érdekli más
Kíváncsi szívünket.
Király közelsége
Túl komoly még nékünk.
Mentsetek ki minket,
Mert mi el nem megyünk!
Kereskedők:
Kereskedünk, adunk-veszünk,
Nekünk a pénz a mindenünk!
Ebben telik éjünk-napunk,
Hétköznapunk, vasárnapunk.
Nincs időnk a mennyegzőre,
Mentsetek ki most belőle!
Házasok:
Házasodtunk, férjhez mentünk,
Megtaláltuk, kit kerestünk.
Megültük a mennyegzőnket,
Együtt töltjük az időnket.
Nem érdekel egyéb semmi,
Csak egymásban örvendezni.
Nem vágyunk a mennyegzőre,
Mentsetek ki most belőle!
Földművelők:
Nekünk a sok munka
Itt van a nyakunkban.
Jószágaink vannak,
Gondozni kell őket.
Őrizni, művelni
Kertünket, szőlőnket.
Király hívására
Talán el is mennénk,
Ha a sok munkával
Így tele nem lennénk.
Igazán sajnáljuk,
De szorgos a munka,
Nem hagyhatjuk félbe
Vesztünkre, kárunkra!
Szolgák:
Nincs, aki jöjjön,
Nincs, ki örüljön,
Királyi gazdag
Asztalhoz üljön!
Apró gyönyöröknek,
Munkának, pénznek
Hódol a szív és
Alszik a lélek!
Kar:
Nincs, aki jöjjön,
Nincs, ki örüljön,
Királyi gazdag
Asztalhoz üljön?
Inkább a földnek,
Munkának, pénznek
Hódol a szív és
Alszik a lélek?
Másokat hívunk,
Másokat kérünk,
Akik meghallják,
S mégis lesz népünk.
Város piacán,
Utcáin széjjel
Beszéljetek
Az elárvult néppel.
Hívjátok őket,
Hozzátok őket,
Elfáradtakat,
Nagy szenvedőket!
Mindenki hallja,
Mindenki jöjjön.
Ki sírt magában,
Velünk örüljön!
Szolgák:
Jó hírt hoztunk, örüljetek!
Készüljetek és jöjjetek!
Királyi ház nyitva, tárva,
Senki onnan nincs kizárva!
Sőt, mindenki hivatalos,
Ki szavunkat meghallja most.
Jertek el a mennyegzőbe,
Ne irtózzék senki tőle!
Sánták:
Mi elmennénk, szívünk vágyik,
De hogy jutunk a Királyig?
Kezünk béna, lábunk csonka,
Nincs segítség a számunkra,
Ki bennünket felemeljen,
A mennyegzőig elcipeljen.
Vakok:
Mi is vágyunk, de nem látunk,
Sötét szemünk, botlik lábunk.
Lesz-e, aki elvezessen,
S asztal mellé leültessen?
Szegények:
Minket is hívnak,
Minket is várnak
Mennyegzőjére
Király Fiának?
Királlyal szemben
Oly sok a vétkünk,
Véle, a Fiával
Fennen beszéltünk.
Nevét gyalázta
Sokszor az ajkunk,
Lázadás gőgje
Viharzott rajtunk.
Remeg a lelkünk,
Örülni vágyunk,
- De megbocsájt-e
Urunk, Királyunk?
Szolgák:
Jöjjetek mindnyájan!
Királyunk házában
Gazdagság vár rátok.
Lesz fehér ruhátok!
A sántát mi visszük,
Vakot mi vezetjük,
Mire összegyűltök,
S mind asztalhoz ültök,
Meggyógyul mindenki,
Beteg nem lesz senki!
Mert bénák testére,
Vakoknak szemére,
Fáradtak lelkére,
Bűnösök szívére
Készen az orvosság:
Fia drága vére!
Sánták, vakok, szegények:
Amint vagyok, sok bűn alatt…
De mert hallom hívó szavad,
Ki értem áldoztad magad:
Fogadj el, Jézusom!
Amint vagyok, vak és szegény,
Hogy kincset leljek Benned én,
S derüljön éjszakámra fény:
Fogadj el, Jézusom!
Kar és szolgák:
Kövessed Jézust, kövesd Őt ma!
Halld, miként hangzik hívó szava!
Közel van Ő, hogy megáldana,
Édesen mondja: - Jöjj!
Sánták, vakok, szegények, bűnösök:
Ó, mily szép, dicső lesz egykoron,
Ha majd bűntől tisztán, szabadon
Fogad ölébe az égi hon!
Jézus szavára: - Jöjj!
Kar:
Sokan vannak a hivatalosok,
De kevesen a választottak!
KÖSZÖNTŐ
Tele most a mi templomunk,
Tele most a mi szívünk.
Minden elért eredményért
Hála Néked, Istenünk.
Ki közelről és távolról
Összehoztad népedet,
Hogy tanítson, s gazdagítson,
Áraszd ki ránk Lelkedet.
Isten hozott, Isten áldjon,
Véren váltott drága nép!
Jézusunkkal ünnepelni
Ó, de kedves, ó de szép
KÖSZÖNTŐ (2)
Én még kicsi vagyok,
De nagy titkot tudok:
Az Isten szeretet.
Megváltott engemet.
Nagy szeretetével
Kössön össze minket,
Az Ő nagy családját,
Minden vendégünket!
Szívemből kívánom!
(műsor)
(I. Mózes 18: 16-19.)
Kar:
Sodomában esznek-isznak,
Férjhez mennek, házasodnak,
Adnak-vesznek, építkeznek;
Öltözködnek, szépítkeznek.
Gazdag élet, színes élet,
De az ember, jaj, mivé lett!
Míg testének mindent megad,
Lelke szegény, koldus marad.
Kiáltásuk égig hatott,
Imádságuk elhallgatott.
Míg költenek testre-kényre,
Rá se néznek a szegényre.
Lót:
Nagy a város, lakója sok,
De én mégis magam vagyok.
Mert szívemnek leghőbb vágya:
Figyelni az Úr szavára!
Fáj a szívem, mikor látom,
Hogy utamat magam járom.
Az Igére mit sem adva
Sokan futnak kárhozatra.
Kar:
Ábrahám is tudja, látja,
Mint gyötrődik a barátja.
Míg félve néz Sodomára,
Ezt hirdeti angyal szája:
Angyalok:
Elpusztul a város.
Végrehajtjuk már most
Az Úr ítéletét, melyet
Bűneiért méltán megérdemel.
Senki nem futhat el.
Ábrahám:
De Uram, ha lehet, hallgass
Meg engemet. Romlott ez a
Város, tudja föld is, ég is,
Ítélet tüzétől kíméld meg
Őt mégis! Hátha, hátha
Lenne ötven igaz benne.
Elveszne az igaz
A gonosszal egybe?
Angyalok:
Ha lesz negyven igaz,
Nem jő az ítélet.
Ábrahám:
Köszönöm, jó Uram,
Tovább kérlek Téged!
Hogyha negyvennek
Mégis híja lenne,
Ha csak harminc, vagy húsz
Igaz élne benne,
S ha egész kevesen,
Csak tizen lennének…
A tíz igazért is
Kegyelmezzél, kérlek!
Angyalok:
Meghallgattalak téged.
Legyen, amint kérted!
Ha tíz igaz lesz ott,
Nem jő az ítélet.
Kar:
Sodomában esznek-isznak,
Férjhez mennek, házasodnak.
Alig van egy jó barátjuk,
Annál több a cimborájuk.
Testi élvre lesnek, vágynak,
Egy idegent, ha meglátnak,
Hamis szóval csalogatják,
Megetetik, megitatják.
Kis kalandok, nagy bűnökkel,
Ez az újság minden reggel.
Ezért futnak minden éjen,
Palotákban és útszélen.
Most is látták, megfigyelték,
Hogyan tér be a két vendég
Ábrahámtól Sodomába,
Istenfélő Lót házába.
Futott a hír szerte-széjjel:
Jót mulatunk még az éjjel!
Meghívjuk a két vendéget,
Ha nem jönnek, visszük őket!
Aki belép Sodomába,
Legyen a nép cimborája.
Ki velünk tart, azt szeretjük,
Ki ellenáll, kikergetjük!
Angyalok:
Békesség az egész háznak!
Lót:
Dicsőség az ég Urának!
Angyalok:
Égi hírünk van hozzátok!
Lót:
Ó mondjátok, csak mondjátok!
Nép:
Hagyjátok abba! Apraja-nagyja
Itt van a népnek. Üzenjük néktek:
Még mi az éjjel a két vendéggel
Mulatni fogunk, nem alkudozunk!
Lót:
Barátaim, emberek!
Kíméljetek engemet,
S kíméljétek azokat,
Akik födelem alatt
Megpihenni akarnak.
Ők senkit sem zavarnak.
Menjetek most haza szépen,
Hadd pihenjen két vendégem!
Nép:
Nem megyünk, nem megyünk!
Két vendéged jön velünk!
Hisz te nem is itt születtél,
Jött-mentként idekerültél,
S te akarsz itt törvényt szabni?
Szenteskedve kimaradni
Mindabból, mi kedves nekünk?
Így gátolod az életünk?
Így tovább ez nem mehet,
Ragadjuk meg, emberek!
Angyalok:
Így tovább ez nem mehet!
Közbelépünk, emberek!
Lót bejön, s ti kinn maradtok!
És hiába lázadoztok!
Ő megmarad, ti elvesztek,
Tűznek martaléka lesztek.
Sőt, most mindjárt vakok lesztek!
Nép:
Mi történt velünk? Sötét a szemünk!
Két idegentől megszégyenülünk?
Mégis az ajtót tovább keressük,
A két vendéget el ne eresszük!
Kar:
Sötét ez a kép, ott kinn zúg a nép,
S míg perelnek, ajtót vernek,
Öklöt ráznak, átkot nyelnek,
Elhangzik a szó:
Fel nem bontható.
Angyalok:
Lejárt az idő, ütött az óra!
Lót és családja, figyelj a szóra:
Mind, ami tiéd, vidd ki magaddal,
Ébreszd családod férfi-szavaddal.
Lejárt az idő, ütött az óra.
Lót és családja, indulj a szóra!
Lót:
Feleségem, két leányom,
És ti vőim, én úgy látom:
Ez a beszéd Isten szava!
Hazudott-e Ő valaha?
Nincs idő a töprengésre,
Hallgassatok az intésre!
Lót felesége:
Elveszne a város, benne annyi ember?
Azt mondta az Isten, teljes kegyelemmel?
Arra a kis bűnre mért ily nagy ítélet?
Nem értem, de ha mégy, hát követlek téged.
Lót vői:
Isteni ítélet? Nem lesz abból semmi!
Nem kell az ilyesmit oly komolyan venni.
Hisz égi háborút láttunk már egy párat,
Megvadult viharok szaggatták a fákat,
Megvadult villámok cikáztak az égen,
Halálfélelem ült emberek szemében.
De elmúlt a vihar, mindent újra kezdtünk.
Rongált tetők helyett újat építettünk.
Halálos félelmet hamar felejtettük.
Mi e dolgot most is csak tréfának vesszük,
Kényelmes házunkból lábunk ki sem tesszük!
Lót lányai:
Megdöbbentő e hír. Remegünk és félünk.
Társainkra nézzünk, kik kedvesek nékünk?
Atyánkra hallgassunk, ki az Urat féli?
Minden gondolatát az Igéhez méri?
Menni kéne talán, hallgatni a szóra…
Gyorsan, míg le nem jár az utolsó óra!
De mit csináljunk? Mit vigyünk magunkkal?
Búcsúszót se váltsunk jó szomszédainkkal?
Ruhánk, ékszereink drágák és kedvesek.
Kertünk virágai szépek, kellemesek.
Mindent megtagadni? Mindent idehagyni?
Megmenekülten is egyedül maradni?
Legalább néhányan indulnának vélünk!
Oly nehéz dönteni! Időt, időt kérünk!
Angyalok:
Félre minden töprengéssel,
Búcsúzással, készüléssel!
Míg búcsúztok, az ítélet
Elborítja a vidéket!
Indulunk, elmegyünk,
Lót családja jön velünk!
Lót vői:
Higgyetek és fussatok!
Mosolygunk majd rajtatok.
Merthogy visszajöttök,
S tovább megy az élet,
Azt biztosra vesszük,
Mert nem lesz ítélet!
Angyalok:
Fussatok a hegyre! Hátra ne nézzetek!
Múltból, Sodomából mindent felejtsetek!
Lót:
Messze a hegy, magas nagyon.
Kidűlnénk a nehéz úton.
Az ítélet utolérhet,
Kívánságom add meg, kérlek:
Itt egy város, oda megyünk,
S tovább, ha majd megpihenünk.
Angyalok:
Tekintünk rád e dologban.
Telepedj le a városban.
De igyekezz, ne nézz hátra,
Ne is gondolj Sodomára!
Kar:
Int az Úr, itt a vég.
Villámokat ont az ég.
Perzseli az egész várost,
Sikoltó nép futna már most.
Ó, de hogyan? Ó, de merre?
Tűzeső száll az emberre.
Égeti, rémíti,
Föld porába kergeti.
Összeesnek, szénné égnek,
Többé gúnnyal nem beszélnek
Istenről, emberről, halálról, életről.
Sátorokat, palotákat,
Gyümölcsökkel terhes fákat,
Szőlővesszők szálait,
Kövér nyájak százait
Pusztító tűz égeti,
Megrendült föld elnyeli.
Füstjétől az ég sötét.
Környékbeli nép szívét
Ijedelem szorongatja,
Kíváncsiság csalogatja:
Mi érhette Sodomát,
Gazdag jólét városát?
Lót felesége:
Kíváncsi vagyok,
Hátrafordulok.
Látni akarom házam,
Udvarom, városom tüzét,
Nagy ítéletét.
Kíváncsi vagyok,
Hátrafordulok.
Kar:
Most hátranéz, és ott marad,
Kővé mered, földhöz ragad.
S amint az évek szállanak,
És kél a Nap, és száll a Nap,
Ő ott időz, mint holt tömeg,
A visszavágyás ölte meg.
És arra int: Kit hív az Úr,
Menjen előre józanul!
Angyalok:
Kit megtérésre hív az Úr,
Menjen előre józanul!
Kar:
Sodomában ettek, ittak,
Férjhez mentek, házasodtak,
Adtak, vettek, építkeztek,
Öltözködtek, szépítkeztek.
Színes élet, gazdag élet,
S a nagyváros semmivé lett.
Nem maradt, csak három ember,
Aki élt a kegyelemmel.
S míg körülötted esznek, isznak,
Férjhez mennek, házasodnak,
Megváltónkra mit sem adva,
Sokan futnak kárhozatra.
Halld a hívást! Fuss a hegyre!
Tekints hittel a keresztre!
Maradj Urad közelében,
Bűntől megmos drága vére!
Közbenjáró imádsága
Bevisz örök országába.
Mindnyájan:
Lejár a világ élete,
Nem késik el ítélete!
De boldog lesz minden ember,
Aki élt a kegyelemmel!
II. Kir. 5: 1-29.
Kar:
Naámán élete győzelmekkel tele,
Még sincsen öröme.
Emésztő betegség marja egész testét,
Orvos nem bír vele.
Palota pompája, király barátsága,
Itt semmit se érnek.
Naámán felesége:
Ó, hát senki sincsen,
Aki véget vessen
Súlyos betegségnek?
Szolgálóleány:
Asszonyom, asszonyom,
Szabad-e szólanom?
Látom, nagy itt a baj,
Súlyos a fájdalom.
De ha az én uram
Izráelbe menne,
Isten emberével
Szemtől-szembe lenne,
Kiről jó szüleim
Oly sokat beszéltek,
Tudom, vége lenne
Szörnyű betegségnek!
Naámán felesége:
Hallod, édes férjem,
Mit beszél e gyermek?
Igaz lenne hát, mit
Mások is beszélnek?
Hogy Izráel népét
Istene megáldja,
S gyógyító erőket
Áraszt prófétája?
Eredj, édes férjem,
Találkozzál véle!
Ajándékot bőven
Rakjál a szekérre!
Kar:
Elindul Naámán
Nagy tele szekérrel,
Királya ellátja
Ajánlólevéllel.
Naámán:
Üdvözöllek téged,
Izráel királya,
Küldi köszöntését
Szíria királya!
Király:
Mi van a levélben,
Mi baja van vélem?
Talán-talán újra
Hadat üzen nékem?
Naámán:
Még annál is rosszabb,
Arra kér tégedet:
„Gyógyítsd meg bajából
Poklos vezéremet!”
Király:
- Isten vagyok-e én,
Élet-halál ura?
Látjátok, így keres
Okot háborúra!
Követ:
Elizeustól,
A prófétától,
Üzenetet hoztam.
Ki is mondom nyomban:
Ne szaggasd meg ruháidat,
Ne keserítsd szolgáidat,
Ne ereszd el vendégedet!
Keressen csak fel engemet,
És megtudja nyomban, helyben:
Van próféta Izráelben.
Kar:
Naámán köszön, indul a szekér,
Elizeushoz hamar odaér.
Alighogy megáll kapuja előtt,
Követ lép hozzá,
S szólítja meg őt.
Követ:
A próféta imádkozik érted.
Az ég Ura meg is gyógyít téged!
Csak arra kér: megfürödjél
A Jordánban hétszer!
Ne kételkedéssel!
Cselekedd ezt hittel,
És meggyógyulsz, hidd el!
Naámán:
Reménnyel indultam,
De sorra csalódtam.
Mert a király tehetetlen,
A próféta tiszteletlen.
Előmbe ki sem jön,
Hogy engem köszöntsön!
Sebeimre tenné kezét,
Kiáltaná az Úr nevét;
Szemeim láttára
Fülem hallására
Ha törődne vélem,
Lenne reménységem!
Idejön szolgája
S a Jordánt ajánlja!
Hát ide süllyedtem?
Nem fürödni jöttem!
Vajon nem jobbak-é
Hazám forrásai,
Mint a kicsiny Jordán
Gyenge hullámai?
Azonnal forduljunk,
És hazainduljunk!
Miért is hallgattam
Szolgálóm szavára?
Hiszékenységemnek
Csalódás az ára!
Szolgák:
Atyánk és vezérünk,
Ne menj, arra kérünk!
Hogyha a próféta
Nagy dolgot kért volna,
Kincsedet, idődet
Nem sajnáltad volna!
S most, hogy ily kicsit kér:
Fürödjél meg hétszer,
Elmennél üresen,
Tele sértődéssel?
Ha az ő Istene
Valóban hatalmas,
Elég a Jordán is,
Csak szavára hallgass!
Kar:
Csendesül a vezér,
Kis gyermekké válik,
Megfogadja a szót,
Vonul a Jordánig.
Míg megfürdik hétszer;
Nyomorult testével
Nagy csoda történik.
Szeme könnytől fénylik,
Mert érzi, jól látja,
Nincs már foltossága,
Nincs már kiütése!
Újjászületése
Kezdődik a vízben…
Könyörült az Isten!
Naámán:
Visszajöttem hozzád,
Isten prófétája.
Mélységes irántad
Szívemnek hálája!
Fogadd köszönetül
Ajándékaimat.
Hordozd imádságban
További utamat!
Elizeus:
Az Úr előtt állok,
Övé az életem.
Ajándékaidat
Én most el nem veszem.
Tanuld meg belőle,
Ilyen a kegyelem!
Naámán:
Akkor annyi földet
Ajándékozz nékem,
Amennyit hazámba
Kivisz két öszvérem!
Hadd áldozzak rajta
Egyedül az Úrnak,
Mert most bálványaim
Mind a földre hullnak!
Pogány király mellett
Tévhitek körében,
Mutassa a föld is:
Ő a reménységem!
Biztos örökségem!
Elizeus:
Eredj el békével!
Mindnyájan:
Az Úr örömével!
NÁZÁRET
Fényes palotában
Tombolhat a pokol.
Te egy kis hajlékba
Mennyországot hozol,
Jézus, Isten Fia.
Amíg ácsmunkára
Tanítgat a mester,
Te már onnan látod
Isteni szemeddel
A beteg világot,
Bűn, halál hatalmát,
Nagy nyomorúságot,
Melyből égen-földön
Más meg nem mentheti,
Csak ez a lenézett,
Csak a Názáreti.
(műsor)
Dániel 3.
Kar:
Babilonban nagy hír járja:
Építtetett a királya
Egy hatalmas aranyképet.
Értesített minden népet,
Ki vezető, számottevő,
Ünnepelni jöjjön elő!
Avatják a bálványképet…
Ki előtte nem hajt térdet,
Büntetésül, rettentésre,
Vetik égő kemencébe.
Hírnök:
Meghagyatik néktek,
Országok és népek,
Nemzetek és nyelvek,
Kik itt ünnepeltek:
- Ha kürtnek és sípnak,
Citerának, lantnak
Szavát meghalljátok,
Menten imádjátok
E nagy bálványképet!
Hajtsatok is térdet!
Aki nem így tenne,
Várja a kemence!
Kar:
Kezdik a zenészek,
Hajolnak a térdek.
Kéjeleg a király:
Hódolóm temérdek!
Ilyen kényszer alatt
Tehet mást a lélek? –
S lásd, a sorok között,
Térdeplő nép fölött
Megállnak hárman,
Derűsen, vidáman…
Kik ezek? Mik ezek,
Ez ifjú emberek?
Néma ajkukkal is
Felkiáltó jelek!
Jelentik… Hívatják:
Királyhoz jöjjenek!
Király:
Itt álltok előttem,
Kiket felemeltem,
Júda foglyaiból
Vezetőkké tettem.
Mondjátok meg nekem:
Arany állóképem
Mért nem tetszik nektek?
Sorát mért bontjátok,
Kedvét mért rontjátok
A hódoló népnek?
Meggondolhatjátok.
Még imádhatjátok
A nagy állóképet!
De ha tétováztok,
Tűz szakad reátok!
Füstté lesz az élet.
S ha parancsolok:
Halált akarok,
Ki az az Isten,
Ki megsegítsen?
Ifjak:
Urunk, király, mi tisztelünk.
De ember vagy, s nem Istenünk!
Tiéd munkánk, hódolatunk,
Övé szívünk, imádatunk.
Képed elé nem térdelünk!
Hogy mi jön reánk, s mi lesz velünk,
Minket az meg nem tántorít!
Ismerjük Isten útjait.
Ha víz borít, ha tűz borít,
Hozzánk hajol, s megszabadít!
Ha nem tenné, s megengedné,
Hogy testünket tűz eméssze,
Életünknek égi része
Őnála van, Őbenne van!
Így hát kitartunk boldogan!
Inkább halunk Vele,
Mint éljünk Nélküle!
Király:
Égjen a tűz hétszeresen!
Ezeken az embereken
Senki szíve meg ne essen!
Szálljon a hír nagy sebesen,
Tudja meg a birodalom:
Végrehajtom akaratom!
Kar:
Három ifjút megkötözve
Bedobják az égő tűzbe.
Gyilkosaik mind megégnek
Hevétől a kemencének.
Király:
Mi történt a kemencében?
A tűz kellős közepében
Senki sincsen összerogyva.
Négyen járnak mosolyogva.
A negyedik ábrázata,
Mintha lenne Isten Fia?
Mosolygásuk belém hasít,
Hogy mondták Isten útjait?
Ha víz borít, ha tűz borít,
Hozzánk hajol, s megszabadít.
Ím ezt tette. Megkereste
Hű szolgáit a veszélyben,
Védelmet nyújt tűz hevében.
Bátor ifjak, gyertek ki hát!
Áldjuk együtt az ég Urát!
Kar:
Míg kijönnek mind a hárman,
A térdeplők táborában
Szent izgalom vonul végig.
Összejönnek, nézik, kérdik:
A testüknek semmi baja?
Gyilkosaik rég megégtek,
Ezek pedig szépek, épek,
Mintha templomból jönnének!
Király:
Istenetek legyen áldott,
Mert legyőzött tüzet, lángot!
Bocsássa meg szívem gőgjét,
Árassza ki nagy kegyelmét,
Hogy országom minden népe
Őrá nézzen, Őt dicsérje!
Mindnyájan:
Isten Fia, téged áldunk!
Veszélyek közt hű barátunk,
Nehéz úton erősségünk,
Halálunkban reménységünk.
Te kegyelmed elég nékünk!
NIKODÉMUS
János ev. 3 része alapján
Oson az éjben,
Hogy senki ne lássa.
Se a barátja,
Hogy kinevesse;
Se ellensége
Vagy hivataltársa,
Hogy feljelentse.
Nem ő az első,
Se nem az utolsó,
Aki az éjben,
Elrejtő sötétben
Keresi Jézust.
De keresi
És megtalálja.
Mit szíve érez,
Már mondja a szája:
Tudjuk, Mester,
Hogy Istentől jöttél
Csodatevőnek,
Nagy tanítónak.
Isten van Véled.
Tisztellek Téged.
Többről van itt szó,
Válaszol Jézus.
Én azért jöttem,
Jó Nikodémus,
Hogy közöljem véled:
Isten országa
Befogad téged.
De - hogy elérjed -
Újjá kell születned.
Gyermekké kell lenned.
Én ezt nem értem!
Újjászületésem
Hogy lehetséges?
Mondd tovább, Mesterem,
Mert szavadra szívem
Szomjas és éhes.
Te ezt nem érted.
Nem is fogod soha.
Az újjászületés
A legnagyobb csoda.
Szent Lélek szele
Megragad téged.
Mind kisebbé lesz
Saját személyed.
Mind nagyobbá lesz
Jézus személye.
S midőn elérsz a
Kereszt tövébe,
Hol imádkozik
S ömlik a vére,
Ott Nikodémus
Kilép az éjből,
Régi félelme
Bűvös köréből.
S egész világnak
Elébe tárja:
E szenvedő
Életem Királya!
Te éjjeli vendég,
Nikodémus!
Azt mondja Jézus:
Szükség néked,
- Lehet néked -
Újjászületned
Gyermekké lenned.
Csak egyre kérlek:
Amikor fú, -
Engedj a szélnek!
NÓÉ
„Monda az Úr Nóénak: Menj be te és egész házadnépe a bárkába, mert téged találtalak igaznak előttem ebben a nemzedékben. ’’1 Móz. 7:1.
Egy egész nemzedék:
A kortársak,
A munkatársak,
Az üzlettársak,
A házastársak,
Jaj! Bűntársak.
Nóé a szent magány,
A nagy ellentmondás
Mindarra, mi romlás,
Léhaság, tékozlás,
Hamisság, bujaság,
Hűtlenség, ravaszság.
Élő igen-mondás
Isten szavára,
Parancsára,
Tisztaságára,
Igazságára,
Szentségére.
Cinikus környezetben,
Hamis nemzedékben
Épül a bárka.
Nem fantáziára,
Nem vallási mániára,
De az élő Isten szavára.
Igéretére,
Erős kezére,
És akik látják,
Megbámulják
Vagy kigúnyolják,
Vagy kinevetik,
Vagy - semmibe veszik.
De Nóét mindez nem zavarja.
Mert ő az Urat látja, hallja,
Mint Szabadítót magasztalja.
Ömlik az ár,
A tömeghalál.
Erő és tudás,
Nagyot akarás
Mind semmit sem ér,
Ha az Úr ítél.
Magasba’, mélybe’
Mindennek vége.
De a bárkában
Teljes a béke.
Ők megérkeznek
A túlsó partra.
Védelmük Isten
Szava és karja.
Lásd: ez a helyzet.
Egy egész nemzedék,
A kortársak,
Az iskolatársak,
A játszótársak,
A munkatársak,
Az útitársak,
Az üzletitársak
A háztársak
- Jaj! - bűntársak.
És az Ige ma is megáll:
„A bűn zsoldja a halál!’’
De van menekvés.
Jézus a bárka.
Lásd, a kereszten
Szívét kitárta.
Megváltott téged.
Pártfogód néked.
Közbenjáród és
Szent örökséged,
Csak szeresd Őt!
Ne irtózz Tőle!
Egyetlen út
A biztos jövőbe.
Nagy szeretettel
Üzeni néked:
„Kié a Fiú, azé az élet.’’
SZŐLŐBEN
János ev. 15: 1-6.
Itt mindig vágni kell. . .
Már az oltáskor vesszőt és szemet.
Az ültetéskor hajtást, gyökeret.
És évről évre minden venyigét,
Burjánzó lombot, gyomos föld rögét.
Itt minden éles: fűrész, kapa, kés.
Szívós harc ez a szőlőmívelés.
Hogy végül szép és bő termés legyen.
Mennyi vágás! De mind értelmesen.
Míg ásom, metszem és nyesegetem,
Reád gondolok, Atyám, Istenem.
De sokszor vágsz, égi Szőlőmíves!
Ez testemnek soha nem kellemes.
De Szent Lelked újjászült engemet.
Kezdem érteni a vágást, a sebet,
Te vaktában soha nem dolgozol.
Mint bölcs gazda, azon munkálkodol,
Hogy Kriszusban beoltott életem
Ne burjánzó -, gyümölcstermő legyen.
Örvendezve ünnepelünk.
Megköszönjük, jó Istenünk,
Hogy szívünket indítottad,
Könyörgésünk meghallgattad.
Lustaság vagy hitetlenség,
Csüggedés vagy közömbösség
Minket vissza nem fogott.
Betöltik most ifjak, vének,
Vidám mosoly, zengő ének
E felépült templomot.
Reménységgel ünnepelünk
Színed előtt, jó Istenünk.
Arra kérünk Tégedet:
Szenteld meg most e helyet,
Szenteld meg itt népedet!
Szent Fiadnak érdeméért
Áraszd ránk kegyelmedet,
Hogy Jézusnak itt e földön
Követhessük nyomdokát,
S utunk végén hátrahagyva
Otthonunkat, templomunkat,
Elérhessük szép honát!
Lukács 19: 1-10.
Uram, mellőztelek.
Nem is ismertelek,
Mert sohasem volt időm,
Hogy a versenyfutást,
Mely engem is sodort,
Mint vélem: annyi mást,
Csak egy órára is
Félbeszakítanám.
Életet rendező
Szavadat hallanám.
Hajtott a vérem
És gyűlt a pénzem.
Épült a házam,
Evilági váram.
Oly nagyra épült,
Oly igen megszépült,
Hogy Istent ott fent,
Az embert itt lent
Elzárta előlem.
Saját börtönbe zárt
Rab lett belőlem.
Nyomorult lettem.
Uram, kerestelek.
Hajtott a Lélek.
Vágytalak látni,
Hallani Téged.
S amint közeledtél
Szent békességben,
Sóvárgó gyermek
Lett ott belőlem.
Inogni kezdett
Rabtartó házam.
De, hogy levessem,
De, hogy lerázzam,
Az én erőmből
Az ki nem tellett.
Kegyelmed kellett:
Uram, észrevettél.
Magadhoz fogadtál.
Házamba jöttél.
Asztalomhoz ültél.
Új szívet adtál.
Nékem, családomnak
Üdvösséget hoztál.
Hálaadásra
Felindítottál. . .
Uram, Te légy a
Családfő nálunk!
Szenteld templommá
Szívünk és házunk.
Zsugori kezemet
Ajándékozásra,
Hamis szerzemények
Visszaadására
Erősítsd meg, Uram!
Vehessék észre,
Kik engem látnak:
Ura lett Jézus
Ennek a háznak!