Haluszka M. Rózsa
Frissítve: 2007. szeptember 3. Pünkösd
A MEZŐK IS PRÉDIKÁLNAK
November végi fáradt, szürke tájon -
az elmúlásnak síró dala kél.
Fönt mozdulatlan felhőóriások;
ólomlepellel közeleg a tél.
Lelkem, szívem száz marok szorítja,
sóhaj rezdül át egész lényemen:
bútól s gondtól kavaró életemben
ó adj egy biztató jelt, Istenem!
s a jelre várva nézem, egyre nézem
a hervadást mint lassú temetést,
s meglátom hirtelen a messze nyúló,
zölden zsendülő őszi új vetést.
S az Isten szól a fűszálon keresztül:
,, Miért gyötörnek régi s új sebek?
Ádventi zöld van minden szürkeségben,
miért nem látod s miért nem keresed?"
Megértem, amit a mező üzent most,
s míg elnézem a zsenge, új vetést:
megköszönöm szívem mélyén a néma
s oly sokatmondó igehirdetést!
ARANYDESZKA
Fényes deszkák, aranydeszkák
Állnak Isten templomában,
Könnyes szemmel, vágyó szívvel
Olvasom a Bibliában.
Nem tölti be a lelkemet
Forróbb vággyal semmi... semmi:
De szeretnék templomodban
Aranyozott deszka lenni!
Életemnek régi fáját
Rég elvágtad a világtól,
Zúgott, rengett a vad erdő
Fejszéd síró, bús zajától.
Aztán jött a fűrész foga.
Nyögött a fa teste, lelke,
A sok kusza, ferde ágat
Isten keze fűrészelte.
S gyalupadra tett a Mester
Ó, de félt a gyalu éle,
(Míg életem durva deszka,
Mit kezdjen a Mester véle!? )
Az életem durva deszka,
gyalulásra alkalmatlan,
Ó, hányszor... egy makacs görcsnél
A szent gyalu visszapattan,
De nem áll meg a nagy Isten,
Gyalul, gyalul, szakadatlan!
Nem vagyok még ott a célnál,
Hogy megálljon gyalujával,
És bevonjon mindörökre
Isteni természetének
Fényes, tiszta aranyával!
Ő elkezdte... s el is végzi,
Nem fárad Ő hiába,
És beépít engem is , mint
Sima deszkát, fényes deszkát
Az ő fényes templomába.
Sima deszkát, aranydeszkát
Vár az égi Jeruzsálem,
Nem vagyok még ott a célnál,
De Ő megígérte... Ámen!...
SZONETT AZ ÖT KENYÉRRŐL
Arról a régi öt kenyérről zengek,
arról a most is fénylő öt kenyérről!
- nem halványul két ezredév ködétől -,
amelyet Ő megáldott s Ő szegett meg.
Csak öt kis kenyér - mily parányi kezdet;
de mikor átvették az Ő kezéből
és úgy szolgáltak ebből a kevésből -
elég lett sok -sok éhező ezernek!
Uram! Te tudod, nekem ennyi sincsen
talentumokban, szolgálatban, hitben,
mégis, tudom, ha irgalmad megáldja -
bármily kevés az, mit Tetőled vettem,
ha hit kezével osztogatni kezdem
megújul az ötezrek csodája!
Tanítványok seregére
Isten Lelke zúgva szállott…
Ó…attól a csodatűztől
Szívük mindjárt lángra kapott!
Én is…jaj, de sóvárogtam
Azt a Lelket, azt a lángot!
Szívem hajlott már a jóra,
S térdeim még ingadoztak,
Árva lelkemet sirattam,
A bűnöst…a kárhozottat,
S azt az erőt sóvárogtam,
Melyet csak a pünkösd hozhat!
S egyszer…hozzám is leszállott!
Az volt ám a fényes reggel!
Hová is mehettem volna
Célját vesztett életemmel?
Ó, mily messze jött utánam!
Ó, milyen mélyről emelt fel!
A Golgotát…a keresztet
Másként láttam szent fényében,
Nem oly sötét, vak homályban,
Mint valaha réges-régen…
Ezt a drága, új meglátást
Az Ő fénye adta nékem!
Ó, Szentlélek, Fényességem!
Csak tanítgass, csak vezetgess!
Te irányítsd bolygó lábam
Naponként a Kegyelemhez…
Én így rajtam drága műved
Napról napra teljesebb lesz!