Haraszti Sándor

 

 

EZ EMBER ISTEN FIA VOLT!

 

A munka kész, a megváltásnak

csodája elvégeztetett.

A megváltó az átok fáján

nagy kínok közt kiszenvedett.

A gúnyolódók ajka néma,

szemük merően rámered.

Előbb még büszkén gúnyolódtak:

Most rémtől gyötört emberek!

A nap eltűnik fájdalmában,

a föld remeg és zeng az ég.

A bátor harcos félelmében

reszket s a szeme tűzben ég.

S a marcona és érzéketlen

katona szíve feldobog:

,,Az Isten Fia volt ez ember!

- Ennél többet nem mondhatok!’’

Az Isten fia volt ez ember!

- száll messze időn, téren át.

Az Isten Fia volt ez ember!

- ki viselt töviskoronát.

Az Isten fia volt ez ember!

- harsogja tenger és szelek;

ki parancsolt a hullámoknak,

s az orkán néki engedett...

Az Isten Fia volt ez ember!

- kiáltják százan, ezeren,

ki engemet is meggyógyított,

mikor feküdtem betegen.

Az Isten fia volt ez ember!

- ki az életnek ura volt;

és feltámadván a halálból,

legyőzött Sátánt és pokolt.

Az Isten Fia volt ez ember!

- ki néked, bűnös, megbocsát...

Ó jöjj, s borulj a keresztfához

és ingyen örök üdvöt ád!

        

 

HA MÉLY FÁJDALOM GONDJA NYOM...

 

Ha mély fájdalom gondja nyom,

ne csüggedj el, szívem;

célja van ennek, jól tudom,

könnyíts hát terheden!

 

Nem érted olykor Istened

csodás vezérletét?

Engedd csak fogni kezedet.

Ó tudja, mit, - miért.

 

A szenvedés majd üdvre vál’,

Istennél így van ez.

Lelkem, hát csendben erre várj,

s remélj, a menny tied!

 

Ó, boldog óra, nagy öröm:

Siralmam véget ér!

A pálma int már odafönn,

s csendben közelg felém!

            Németből ford.: Haraszti Sándor

 

 

NE DOBJ KÖVET...  

 

Ítélni könnyű... Megérteni

próbáld a lélek tenger titkát.

Ne prédikálj, te vélt erényes,

ne emlegess te jellemsziklát,

ki azt sem tudod, mit jelent:

bűnbánattal a mélybe’ lent

melletvervén meakulpázni,

magad őszintén megalázni,

bízván erősen, hogy soha

többé nem visz a mostoha

élet kényszere bűnesetbe...

 

Mit tudod te, hogy mi az Élet,

ki gyáva voltál merni egyszer...

Nem rója Isten érdemül fel,

hogy nagy titokban, csendben éled

bűnt sóvárgó életed le.

Elfonnyadsz, várván végre merni,

miként a többi: bűnbeesni.

És közben ébren azt lesed,

botránkozni, hogy min lehet.

 

Követ ragadsz, szirteket tördelsz,

végítéletet emlegetsz...

Karod ereszd le, szállj magadba,

vajon belül milyen lehetsz,

te erénycsősz, gyáva, senki ember?

osonj el csendben, mást mit tehetsz?

Ítélni könnyű... Megérteni

próbáld a lélek tenger titkát.

Vagy ennek híján, te vélt erényes:

görgess magadra szirtet, sziklát.

 

Ne dobj követ a bűnösökre,

akiknek Krisztus megbocsátott.

Kárhoztatástok visszahullik,

farizeusok, tireátok.

           

ÜZENET A JÓ ISTENTŐL  

 

A kis virág az útfélen

mosolyogva rád nevet!

Tudod-e, hogy ez csendesen

Istentől üzenet?

Istentől üzenet.

 

Ha kis madár az ágakon

csicsereg egy dalt neked;

örömmel zengi: ,,A dalom

Istentől üzenet,

Istentől üzenet,’’

A hajnalpír, az alkonyat,

hullám egy tó felett:

ember, ó, lássad, értsd meg: ez

Istentől üzenet,

Istentől üzenet.

 

A kis virág, a szélvihar

üzennek szüntelen.

Mondd hát annak, ki jót akar:

Köszönöm, Istenem,

Köszönöm, Istenem!

          Németből ford.: Haraszti Sándor

 

 

ZARÁNDOK ÓHAJA  

 

Fent sok, sok csillag felett

van vágyaim hona.

E földi küzdés helyett

úgy vágyom én oda.

Időzni itt nincs kedvem

nyugalmam nem lelem:

mert folyton kell sietnem

honomba szüntelen.

 

Lakom idegenben bár,

de egy kis türelem,

S kopottas por-sátorom

örökre levetem.

E földnek hiú vágya

nem csábít engemet:

zarándokút botjára

teszem már kezemet.

 

Itt nincsen nékem kincsem,

amit sajnálnom kell.

E világtól a szívem

örömmel  szakad el.

Vidáman énekelve

járok én utamon:

hiszen új napra kelve,

közeleg a nyugalom.

 

Ezért világ, hagyj békén

zarándok útamon.

Célomat csábodért én

cserélni nem fogom.

Túl az atyai házba

örök kincs vár reám!

Ó, ezt megnyerni vágyom

futásom alkonyán!

            Németből ford.: Haraszti Sándor