Haraszti Sándor
EZ EMBER ISTEN FIA VOLT!
A munka kész, a megváltásnak
csodája elvégeztetett.
A megváltó az átok fáján
nagy kínok közt kiszenvedett.
A gúnyolódók ajka néma,
szemük merően rámered.
Előbb még büszkén gúnyolódtak:
Most rémtől gyötört emberek!
A nap eltűnik fájdalmában,
a föld remeg és zeng az ég.
A bátor harcos félelmében
reszket s a szeme tűzben ég.
S a marcona és érzéketlen
katona szíve feldobog:
,,Az Isten Fia volt ez ember!
- Ennél többet nem mondhatok!’’
Az Isten fia volt ez ember!
- száll messze időn, téren át.
Az Isten Fia volt ez ember!
- ki viselt töviskoronát.
Az Isten fia volt ez ember!
- harsogja tenger és szelek;
ki parancsolt a hullámoknak,
s az orkán néki engedett...
Az Isten Fia volt ez ember!
- kiáltják százan, ezeren,
ki engemet is meggyógyított,
mikor feküdtem betegen.
Az Isten fia volt ez ember!
- ki az életnek ura volt;
és feltámadván a halálból,
legyőzött Sátánt és pokolt.
Az Isten Fia volt ez ember!
- ki néked, bűnös, megbocsát...
Ó jöjj, s borulj a keresztfához
és ingyen örök üdvöt ád!
HA MÉLY FÁJDALOM GONDJA NYOM...
Ha mély fájdalom gondja nyom,
ne csüggedj el, szívem;
célja van ennek, jól tudom,
könnyíts hát terheden!
Nem érted olykor Istened
csodás vezérletét?
Engedd csak fogni kezedet.
Ó tudja, mit, - miért.
A szenvedés majd üdvre vál’,
Istennél így van ez.
Lelkem, hát csendben erre várj,
s remélj, a menny tied!
Ó, boldog óra, nagy öröm:
Siralmam véget ér!
A pálma int már odafönn,
s csendben közelg felém!
Németből ford.: Haraszti Sándor
NE DOBJ KÖVET...
Ítélni könnyű... Megérteni
próbáld a lélek tenger titkát.
Ne prédikálj, te vélt erényes,
ne emlegess te jellemsziklát,
ki azt sem tudod, mit jelent:
bűnbánattal a mélybe’ lent
melletvervén meakulpázni,
magad őszintén megalázni,
bízván erősen, hogy soha
többé nem visz a mostoha
élet kényszere bűnesetbe...
Mit tudod te, hogy mi az Élet,
ki gyáva voltál merni egyszer...
Nem rója Isten érdemül fel,
hogy nagy titokban, csendben éled
bűnt sóvárgó életed le.
Elfonnyadsz, várván végre merni,
miként a többi: bűnbeesni.
És közben ébren azt lesed,
botránkozni, hogy min lehet.
Követ ragadsz, szirteket tördelsz,
végítéletet emlegetsz...
Karod ereszd le, szállj magadba,
vajon belül milyen lehetsz,
te erénycsősz, gyáva, senki ember?
osonj el csendben, mást mit tehetsz?
Ítélni könnyű... Megérteni
próbáld a lélek tenger titkát.
Vagy ennek híján, te vélt erényes:
görgess magadra szirtet, sziklát.
Ne dobj követ a bűnösökre,
akiknek Krisztus megbocsátott.
Kárhoztatástok visszahullik,
farizeusok, tireátok.
ÜZENET A JÓ ISTENTŐL
A kis virág az útfélen
mosolyogva rád nevet!
Tudod-e, hogy ez csendesen
Istentől üzenet?
Istentől üzenet.
Ha kis madár az ágakon
csicsereg egy dalt neked;
örömmel zengi: ,,A dalom
Istentől üzenet,
Istentől üzenet,’’
A hajnalpír, az alkonyat,
hullám egy tó felett:
ember, ó, lássad, értsd meg: ez
Istentől üzenet,
Istentől üzenet.
A kis virág, a szélvihar
üzennek szüntelen.
Mondd hát annak, ki jót akar:
Köszönöm, Istenem,
Köszönöm, Istenem!
Németből ford.: Haraszti Sándor
ZARÁNDOK ÓHAJA
Fent sok, sok csillag felett
van vágyaim hona.
E földi küzdés helyett
úgy vágyom én oda.
Időzni itt nincs kedvem
nyugalmam nem lelem:
mert folyton kell sietnem
honomba szüntelen.
Lakom idegenben bár,
de egy kis türelem,
S kopottas por-sátorom
örökre levetem.
E földnek hiú vágya
nem csábít engemet:
zarándokút botjára
teszem már kezemet.
Itt nincsen nékem kincsem,
amit sajnálnom kell.
E világtól a szívem
örömmel szakad el.
Vidáman énekelve
járok én utamon:
hiszen új napra kelve,
közeleg a nyugalom.
Ezért világ, hagyj békén
zarándok útamon.
Célomat csábodért én
cserélni nem fogom.
Túl az atyai házba
örök kincs vár reám!
Ó, ezt megnyerni vágyom
futásom alkonyán!
Németből ford.: Haraszti Sándor