AZ ISTEN-EMBER ÉS AZ EMBER             

                                               

Három napja még hitte a tömeg,

hogy emberre kiált ,,Feszítsd meg!’’-et,

és hogy jól döntött, nem lehet vitás:

vesszen el Jézus, éljen Barabás!

Sikátorokon hordozta keresztjét

és mikor a keresztre rászegezték,

nem siratta az ítélő tömeg.

Hiszen bűnös, ezt érdemelte meg!

Ezért tűr mindent, tudva, ő hibás,

nem a nép, nem Pilátus, Kajafás.

Bűnös embernek meg kell halnia!

Ember-fiát siratja Mária.

Az ember-Jézus hunyja már szemét...

Rendül a föld és leszáll a sötét.

Pogány katona elámulva szólt:

bizony ez ember Isten Fia volt!

S míg félve néztek a halott testre,

Pilátust egy férfi felkereste,

kérte, adja ki a holtnak testét,

hogy kertjében csendben eltemessék.

 

Múlt az idő. Új hét hajnala volt.

Odasietnek, hol feküdt a holt

azok, kiknek nagyon fájt halála.

Az érkezőket üres sír várja.

Mennek, futnak, a nagy hírt szétviszik,

s kiáltják: él, él Jézusunk megint,

a feltámadás és élet Ura!

Nem pusztíthatja el ember soha!

 

A hír terjed és sosem ér véget:

a haláltól nem kell többé félned,

helyettünk halt meg ott a kereszten,

hogy nekünk új életet szerezzen!

Isten Őérte mindent megbocsát,

s már elérhetjük az örök hazát!

CSAK SZÉPET... 

 

Csak szépet mondj mindenkinek,

rosszat sose mondj senkinek!

Azoknak, kik sok rosszat kapnak,

mi értelme is lenne annak,

hogy azt még te is megtetézzed?

Mondj inkább mindenkinek szépet!

Szerezz örömöt jó szavakkal,

vigaszt adókkal, vigasztalókkal.

Erre vágynak az emberek.

Rosszat sose mondj senkinek!