Jobbágy István
A JÓ ÉS A GONOSZ SZOLGA
Míg a jó szolgának
telik esztendeje,
arra van csak gondja,
hogy a dolgát tegye.
Bőven jutalmazza,
ha megjő a Gazda,
Hűségét dicsérve
többre is méltatja.
„Késik az én Uram!’’
- Dőre szolga hiszi;
Dőzsöl, eszik, iszik,
a társait veri.
Váratlan tér haza
távolból a Gazda,
Képmutatók szörnyű
sorsára juttatja.
Jézus a mi gazdánk!
- Tán éjfélkor zörget,
Második, harmadik
őrváltáskor jöhet.
Boldog az a szolga,
aki Urát várja,
És amikor megjő,
munkában találja.
A NAINI IFJÚ
A naini ifjút
Halál elragadta,
Egyedül maradt már
Özvegy édesanyja.
Siratja, siratja
Kicsi város népe,
Viszik és kísérik
Temető kertjébe.
Az Úr Jézus éppen
A várost eléri,
Az özvegyet szánja:
,,Ne sírj’’ - mondja néki.
A koporsót akkor
Megérinti karja,
És a fiú fölkél,
Szóra nyílik ajka.
Általveszi anyja,
S dicsőítik Istent,
Nain városában
Hogy ily csodát mívelt.
Hisszük, hogy halálunk
Annyi, mint egy álom,
Mert Jézus feltámaszt,
Úr ő a halálon!
Ment Elizeus, ment fel a hegyre,
Pajkos gyerekhad csúfolni kezdte;
Bétheliek voltak,
Akik gúnyolódtak
A prófétán.
A szent öreg tűrt és ballagott csak,
Intette szépen a csúfolókat,
De csak kiabáltak
Isten szolgájának
Az intésre.
Zörren az erdő, és földühödve
Két medve ront rá a vakmerőkre.
- Tanuld meg hát ebből:
Bűnre büntetés jön,
Ne csúfolkodj!
HISZÜNK EGY ÖRÖK ISTENBEN
Hiszünk egy örök Istenben,
Ki trónol fönt a mennyekben.
Ki mindenható, jó Atya,
A menny, föld teremtő Ura.
Hiszünk a Jézus Krisztusban,
Isten egyszülött Fiában,
Kit vallunk mi egy Urunknak,
És ismerünk Megváltónknak,
Kit Szentlélektől foganva,
Szült minékünk Szűz Mária,
Majd Pilátusnak idején,
Szenvedett, megfeszíttetvén.
Meghalt és sírba tétetett,
A poklok mélyét járta meg,
Majd holtak honát elhagyta,
És harmadnap feltámada.
Most minden egeken felül
Az Atya Isten jobbján ül,
És onnan jő el egykoron
Ítélni élők s holtakon.
Hiszünk Szentlélek Istenben,
Ki minket vezet idelenn,
És hisszük Krisztus egyházát,
A szentek egységes nyáját.
Hisszük, hogy minden bűneink,
Megbocsáttatnak vétkeink;
S hogy feltámadunk új testben
Az örök életre. Ámen.
Németből ford. Jobbágy István
ISTVÁN VÉRTANU
Megkövezték egykor Istvánt,
Az Úr Jézus tanítványát,
Az út szélén holtan hagyva,
Jeruzsálem határába’.
Midőn hangzott bizonysága,
Csak úgy fénylett az orcája!
A főpapok mind ámulták,
Mint egy angyalt, őt úgy látták.
Gyolcs ruháján, elterülve,
Végigömlött piros vére;
Saul őrzé a köntösét
Azoknak, kik megkövezték.
Látta akkor a nyílt égen
Isten Fiát dicsőségben;
Lelkét neki ajánlotta,
Irgalmat kért gyilkosokra…
Megkövezték egykor Istvánt,
Az Úr Jézus tanítványát,
Az út szélén holtan hagyva,
Jeruzsálem határába’.