Jobbágy István

 

 

 

A JÓ ÉS A GONOSZ SZOLGA    

Míg a jó szolgának

telik esztendeje,

arra van csak gondja,

hogy a dolgát tegye.

 

Bőven jutalmazza,

ha megjő a Gazda,

Hűségét dicsérve 

többre is méltatja.

 

„Késik az én Uram!’’

- Dőre szolga hiszi;

Dőzsöl, eszik, iszik, 

a társait veri.

 

Váratlan tér haza

távolból a Gazda,

Képmutatók szörnyű 

sorsára juttatja.

 

Jézus a mi gazdánk!

- Tán éjfélkor zörget,

Második, harmadik

őrváltáskor jöhet.

 

Boldog az a szolga,

aki Urát várja,

És amikor megjő, 

munkában találja.

 

 

A NAINI IFJÚ  

 

A naini ifjút

Halál elragadta,

Egyedül maradt már 

Özvegy édesanyja.

 

Siratja, siratja

Kicsi város népe,

Viszik és kísérik 

Temető kertjébe.

 

Az Úr Jézus éppen 

A várost eléri,

Az özvegyet szánja:

,,Ne sírj’’ - mondja néki.

 

A koporsót akkor

Megérinti karja,

És a fiú fölkél,

Szóra nyílik ajka.

 

Általveszi anyja,

S dicsőítik Istent,

Nain városában

Hogy ily csodát mívelt.

 

Hisszük, hogy halálunk

Annyi, mint egy álom,

Mert Jézus feltámaszt,

Úr ő a halálon!

 

 

ELIZEUS ÉS A GYEREKEK  

 

Ment Elizeus, ment fel a hegyre,

Pajkos gyerekhad csúfolni kezdte;

Bétheliek voltak,

Akik gúnyolódtak

A prófétán.

 

A szent öreg tűrt  és ballagott csak,

Intette szépen a csúfolókat,

De csak kiabáltak

Isten szolgájának

Az intésre.

 

 Zörren az erdő, és földühödve

Két medve ront rá a vakmerőkre.

- Tanuld meg hát ebből:

Bűnre büntetés jön,

Ne csúfolkodj!

 

 

HISZÜNK EGY ÖRÖK ISTENBEN      

                                        

Hiszünk egy örök Istenben,

Ki trónol fönt a mennyekben.

Ki mindenható, jó Atya,

A menny, föld teremtő Ura.

 

Hiszünk a Jézus Krisztusban,

Isten egyszülött Fiában,

Kit vallunk mi egy Urunknak,

És ismerünk Megváltónknak,

 

Kit Szentlélektől foganva,

Szült minékünk Szűz Mária,

Majd Pilátusnak idején,

Szenvedett, megfeszíttetvén.

 

Meghalt és sírba tétetett,

A poklok mélyét járta meg,

Majd holtak honát elhagyta,

És harmadnap feltámada.

 

Most minden egeken felül

Az Atya Isten jobbján ül,

És onnan jő el egykoron

Ítélni élők  s holtakon.

 

Hiszünk Szentlélek Istenben,

Ki minket vezet idelenn,

És hisszük Krisztus egyházát,

A szentek egységes nyáját.

 

Hisszük, hogy minden bűneink,

Megbocsáttatnak vétkeink;

S hogy feltámadunk új testben

Az örök életre. Ámen.

         Németből ford. Jobbágy István

 

 

 

 

ISTVÁN VÉRTANU    

 

Megkövezték egykor Istvánt,

Az Úr Jézus tanítványát,

Az út szélén holtan hagyva,

Jeruzsálem határába’.

 

Midőn hangzott bizonysága,

Csak úgy fénylett az orcája!

A főpapok mind ámulták,

Mint egy angyalt, őt úgy látták.

 

Gyolcs ruháján, elterülve,

Végigömlött piros vére;

Saul őrzé a köntösét

Azoknak, kik megkövezték.

 

Látta akkor a nyílt égen

Isten Fiát dicsőségben;

Lelkét neki ajánlotta,

Irgalmat kért gyilkosokra…

 

Megkövezték egykor Istvánt,

Az Úr Jézus tanítványát,

Az út szélén holtan hagyva,

Jeruzsálem határába’.