ILLÉS FENYŐFÁJA      

 

Alatta sírta

a próféta:

‘‘ Elég! ’’

 

Elég a szenvedésből,

elég a nélkülözésből,

elég futó örömből,

elég keserű könnyből,

elég vétekből, bűnből,

elég ebből az életből,

amelytől bennünk lévő lelked

Uram megcsömöl.

 

Alatta vallotta

a próféta:

 

‘‘Nem vagyok jobb atyáimnál’’,

Nem vagyok jobb társaimnál,

s azoknál a prófétáknál,

kik életükben vétkeztek,

szenvedélyt ki nem kerültek,

- hol élveztek, hol éheztek;

s bűnbánatuk után mégis

kegyelemben részesültek.

 

Alatta tapasztalta

a próféta:

 

Isten gondviselését,

a pogácsának ízét,

égő szénnek melegét,

egy pohár víz üdítő erejét,

az angyalnak simogató kezét,

s az álom pihenő édességét.

 

De ha Illés ma prófétálna,

Azt mondaná, hogy fenyőfája:

Krisztus keresztjének árnyéka.

MELLÉM ÜLT AZ ORVOS      

 

Beteg voltam s egyre csak mondogattam:

Orvos kellene, ki fehér köpenyben

Orvossággal a kezében hozzám lépne,

S láthatatlan sebeimre balzsamot

csepegtetne.

 

Végül Őt hívtam, hisz

máskor is eljött,

S betegségem vaságyára

bátran leült.

Kezemet kezébe vette,

Ereim ütését figyelte s engedte,

hogy mondjak, zúgolódjak.

Vá - do. . . ‘‘NE!’’

Azt nem engedte, hogy másokat

vádoljak.

A szót számra tapasztotta,

S orvosilag magyarázta:

 

Betegségem kezdete szívem könnyelműsége,

Ezért másokat ne vádoljak,

Ezután jobban vigyázzak.

 

S ha meg akarok gyógyulni,

Tudjak benne jobban hinni,

                        Sebeibe merülni.