Nagy Miklós
Nézd, a kertben akkor éjjel
Hullatta ott szerteszéjjel
Vegyítve szent verítékkel
Vére drága harmatát.
Nézd, mint verték vad poroszlók,
Válla szinte ronggyá foszlott,
Vértől ázott a kőoszlop
Szöges ostorok nyomán.
Homlokára tüskét fontak,
Újabb forrást így nyitottak
A megváltó szent titoknak,
Ami értünk áradott.
Hullott vére piszkos porba,
Míg keresztjét némán hordta,
És taposta embercsorda
A megváltó szent csodát.
Szögek résén maradt vére
Hullott a kereszt tövére,
Hogy végpercéhez elérve
Eltörölje a halált.
És hogy csöpp se vesszen kárba,
Fáradt szívét általjárta
Zsoldoskézből ama dárda,
És ha kinyílt, úgy maradt.
Ha megérted, ha nem érted,
- Meg se hajlik tán a térded -
Minden csöppje mégis érted
Hullott, mint szent áldozat!