Piován Győző
Frissítés: 2007. szeptember 3. Január elsején
AZ ŐSZ
Úgy látszik, mintha a hideg ősz
kitépne minden gyökeret,
mely számtalanszor sarjasztott már
gyümölcsöt hozó életet.
Ám az enyészet rőt sarlója,
amely sok szépet letarolt:
a tavasz örök szentélyéig
nem hatolhat, nem is hatolt.
Ott nincs hatalma, mert a rögben,
amit hóval borít a tél:
a rózsaillatos tavasznak
varázsa mélyen benne él.
Hiába hullnak szét a lombok,
hiába lesz csupasz az ág:
a zord időket átszenvedve
ismét kihajt a kis virág.
És újra felcsillan a napfény,
elűzve árnyat és ködöt,
hogy kék palástban tündököljön
a nyíló természet fölött,
amely virághímes szőnyegen
hirdeti Igédet, Urunk:
a halál kapuján átlépve
örök tavaszra virradunk.
IMA BÉKESSÉGÉRT
Uram, ki látod e világnak
Nehéz és véres harcait,
Könyörgöm Hozzád, esdve kérlek,
Fogd le a küzdők karjait.
Szívüket, mely - mint kígyófészek -
Gyilkos méreggel van tele:
Járja keresztül szent jóságod
Irgalmas, végtelen kegye.
Ott hol rombolva dúl és tombol
És gyújt és pusztít a halál,
Fojtsd el a lángok vad csóváit,
Mielőtt küszöbünkre száll.
A háború kegyetlen rémét,
Mely sötét színben ünnepel,
Földünk megcsúfolt asztalától
Napod sugára űzze el.
Nyisd meg, ó, nyisd eged határát,
Teljesítsd szívünk vágyait:
Bocsásd le kérlek, ó, bocsásd le
A béke szent galambjait.
Titokzatos újesztendő,
Ma léptünk rá küszöbödre;
Légy általunk szeretettel,
Reménységgel üdvözölve!
Nem tudjuk, hogy mit rejtegetsz
Számunkra bő tarsolyodban:
Örömöt, bánatot hozol,
Vagy mindkettőt egybefontan?
Nem kutatjuk, mert nem fontos,
Az a fő, hogy itt vagy újra:
A többit mind Őrá bízzuk,
Kitől függ: a legjobb Úrra!
Kezében a sorsunk kulcsa,
Tetszés szerint Ő forgatja.
Övé legyen minden hála,
Legyen meg szent akarata!
NYÁR VÉGÉN
Míg lombokat tép a szellő
S elnémul az árnyas erdő
Hűvös, lombos sátora,
Ott, hol utad vezet titkon,
Az őszi szél rést ne nyisson
S ne csüggesszen el soha.
Hited, mely virággal hintett
S melyre kék égbolt tekintett,
Álljon változatlanul;
Hirdetve, hogy nyárban, télben,
gyötrődésben, szenvedésben
rád az élet fénye hull.
A reménység égi zöldje,
Édes áldást hint e földre,
S boldogítja azt, aki
Örök tavaszában járva
Tekint fel a keresztfára,
Amely üdvöt nyújt neki.
PÜNKÖSD
Ma is hirdetik az Igét
A pünkösdi tüzes nyelvek,
Hogy részesei lehessünk
A mennyei szeretetnek.
Lelkesedő, erős hittel
Ma is járják a világot,
- Égi kincset hintve szerte, -
A hűséges tanítványok.
Ne csüggedj el, gyönge ember,
Ha sújt nyomorúság, bánat,
Az erősítő Szentlelket
Krisztus adta a világnak!
Azért küldötte az Atya,
Hogy vigaszul melléd álljon,
S az ég felé vivő úton
Győzhess minden akadályon.
A Szentlélek erejével
Új édenkert nyílik itten;
De hit nélkül boldog élet
Sem itt, sem odaát nincsen.
Az Atyánál úgy kaphatunk
Örök üdvöt, égi helyet, -
Ha szívünkbe zárjuk, amit
Hirdetnek a tüzes nyelvek!
PÜNKÖSDKOR
Pirospünkösd napján,
mikor gyümölcs érik,
életed kalászát
angyalszemek nézik.
Ezüstös harmatot
csorgatnak tövére,
hogy termése nőjön
S vihar ki ne tépje.
Pirospünkösd napján
az Úr keres téged,
Zúgó szelek szárnyán
Lelkét küldi néked.
Fogadd szeretettel
a mennyei lángot,
növeljen szívedben
hitet, boldogságot.
RÖGÖS ÚT
Rögös út a kereszt útja,
Arany gyalu nem gyalulja.
Azokra, kik arra mennek,
Ordas-falkák leselkednek.
S mégis, akik arra járnak,
Panaszos arcot nem látnak.
Mert ez az út az egyetlen,
Mely a vadon rengetegben
Végül mégis oda vezet,
Hol a lélek megpihenhet.
ZARÁNDOK UTAMON
Ahová nézek csupa fény
Kincseknek végtelen sora.
De én e sápadt kincsekért
Még nem sóvárogtam soha.
Imámban nem ezt kérem én,
Nem ezt óhajtom hangtalan
Amíg zarándok utamon
Imbolygó árnyam átsuhan.
Amíg fáradtan ballagok
Csak egyet kérek esdve én,
Ne adjon semmit ez a föld,
Maradjak holtomig szegény, -
De ha egyszer majd úgy kerül,
Hogy e világból elmegyek,
A mennynek fényes kapuján
Uram, bocsáss be engemet.