R. Berde Mária

 

 

IMÁDSÁG IMÁDSÁGÉRT 

 

Csarnokaid most zúgnak, mint a méhes.

Eléd járul a testi-lelki éhes

Mind, mind, ki magát irgalmadba szánta.

- Hídfőre így gyűl poklos, béna, sánta. -

 

Van, ki anyagot koldul: vackot, étket.

Más bocsánatra tart fekete vétket.

Vagy kicsikarna  tőled csudatételt:

Törvényeid alól pártos kivételt.

 

Más ismét: kincset hord színed elébe,

Áldozni kész... de mindent csak cserébe.

...S e csúszó-mászó földi nyomorultak

házadba, Uram, mégis benyomultak.

 

Mert akik hozzád útra kerekednek:

Határaidba mind elverekednek,

S bár helyük ott van pitvarodban, hátul:

Hol vagyok én e koldusok hadátul?

 

Este, ha már lecsendesült a házam,

Úgy kellene, magam hogy megalázzam,

S a hitvány rongyot mind ledobjam Érted,

Mely földivé avat s a földön éltet;

Ahogy kötést szegényeid letépnek

Sebükről, amikor Elédbe lépnek.

 

De lelkemről a gond spanyolcsizmáit

- Pőrén mutatva serkentő imáit -

Ledobni nem tudom s fel nem hasítnám

Fegyelmemet, amely páncélt szorít rám,

Sem vasperecét földi robotomnak

Nem rázza le csuklóm szemétbe, lomnak.

 

Ó, annyi kéreg rajtam, annyi kéreg,

Alattuk régen szárnyatlan a lélek,

És állig vértben nappal s éjsetétben

Nem érted élek örök készenlétben,

Világomnak járomba tört igása:

Nem dolgaidban vagyok hősi strázsa!

 

...Már voltam ilyen rossz-gyermek koromban,

Mikor napesti túrtam a porondban,

S ima nélkül aludtam el ruhástól.

De ölbe vett szülém: bárányt a pásztor;
Elmocskolt köntösöm levonta mindet,

Adott reám kis angyaltiszta inget. -

 

Én Istenem, nincs már, ki így szeressen,

hogy szennyben, restül is csak megkeressen,

De még te küldhetsz angyalokból egyet,

Hogy gúzsbantartó rabruhám leszedjed,

 

S fürösztő balzsamoddal átitatva

Tisztába válts, fehér-bő áhítatba,

S indítsd, zarándokul, a fényruhában

Te Országod tejútjain a lábam. -

 

S ha nincs erőm: elsőid közt kérni,

Se érdemem, szentélyeidbe férni,

Elég nekem: kolduslelkek sorában

Vízhordóként Uramnak táborában -

 

És mert kegyelmed, - gyógyír mindenekre, -

gyarló imákra is mézül pereg le:

Tanuljak tőlük bár, esetteidtől,

Kik együgyűn ha szólnak is, de hitből,

S így tanúságot Rólad téve mégis

Mozdul hitükre nem a hegy, az Ég is.

 

S míg bent a dicsők élen énekelnek:

Kint selypítőkkel gyakorolva nyelved

Tégy szájjá, hogy Meghallgatómra válhass,

Szólaltass meg, hogy vélem szóba állhass.

Hozzád jól és egyre jobban,

Megérezem, hogy szíved visszadobban.

 

Csak erre kérlek Téged, semmi másra:

Taníts engem hívőn-imádkozásra,

S üzenj nekem mennybéli üzenettel

S parancsolj vélem, mostanig sikettel.