Rolla Margit
FÜTYÜL A FEKETERIGÓ
Hegy is van, völgy is van!
Május van! Fény is van!
Millió virág van!
Tillió! Tillió!
S az ember fiában
nincsen öröm,
Rét is van, domb is van,
fű is van, lomb is van!
Tavaszi hold is van!
Tillió! Tillió!
S az ember magában
hordja a bút.
Felhő száll az égen,
víg füst a kéményen!
Pitypang nyit a réten!
Tillió! Tillió!
S az ember szívében
remény se kél.
Szárnyam van: repülök!
Hangom van: fütyülök!
Szívemmel örülök!
Tillió! Tillió!
de az ember mögött
ott jár a gond.
Hernyó, meg légy is van,
virágban méz is van!
Fészkemben párom van!
Tillió! Tillió!
Emberen járom van:
a pénz és a bűn.
Köszöntöm az estét,
az útszél keresztjét,
a harmat leestét!
Tillió! Tillió!
S az ember Istenét
sem hiszi tán.
Kerek ég, napos rét,
minden, mit kívánnék
ingyen vett ajándék!
Tillió! Tillió!
S az ember, szegény, még
nem érti ezt.
Hegy is van, völgy is van!
Május van! Fény is van!
Millió virág van!
Tillió! Tillió!
s az ember fiában
üres a szív.
Rét is van, domb is van,
fű is van, lomb is van!
Tavaszi hold is van!
Tillió! Tillió!
S az ember nem tudja,
hogy élni jó!
KIÁLTÓ SZÓ A PUSZTÁBAN
,,Kezdetben vala az Ige
és az Ige Istennél vala
és Isten vala az Ige.’’
...Így szállt a szó Bethabarában,
mint aranyméh virágos fák között,
túl a Jordánon, hol János keresztelt.
Léleknyitó ereje volt a szónak,
a nép szívébe hullott, mint a jó mag
s hírét a hívek vitték szerteszét.
Jeruzsálemben zúgtak a papok.
Küldtek hozzá követet, lévitákat,
tudják ki tőle, honnan jött mi végett,
mivel ámítja magához a népet?
Kenyerük akarja? Aranyra kapott?
Féltek, féltek... és mentek a papok.
A Jordán partján találtak reája.
Kisgyermek játszott lábai előtt,
s fehér bárány fejét térdére tette.
Kicsoda vagy te?
Kérdék kevély beszéddel.
Ő rájuk nézett szigorú szemével
- Heródes előtt sem rebbent meg az! -
s úgy mondta nékik: nem vagyok a Krisztus!
Ijedve hallák s összenéznek: íme,
a titkos kérdésre felelt! De követségük
el kellett végezni s újra kérdezték:
hát Illés vagy-e? S ő bátran nézve rájuk,
mondta csendben: nem, nem az vagyok!
Próféta vagy te? Kérdték újra.
S szemét rájuk emelve mondta. nem!
Kicsoda vagy hát, mondd meg
idegen, hogy küldőnknek rólad
meg tudjunk felelni.
S ő szólt hozzájuk. - A kecskebőrt
vállán megszorította, szigorú szeme
végigvillant a roppant pusztaságon,
s megállt a riadt, sápadt lévitákon.
Roppant alakja szinte égre nőtt.
Szava miként a mennydörgés zúgott,
végigszáguldott pusztán, vizeken.
A követekben elakadt a sóhaj,
s reszketés futott át a szíveken.
Én a Hang vagyok! A küldött harsonája!
Kiáltó Szó süket puszták felett!
S ti, viperáknak nemzetségei?!
Micsoda gonosz kergetett ide?
Jaj nektek! Fák gyökerén már a fejsze,
s ha jó gyümölcsöt nem terem,
nincsen számára kegyelem,
kidől a fa s tűz emészti meg!
Betelik a völgy és elmúlik a hegy,
az egyenetlen egyenesre megy,
s a göröngyös út újra síma lesz.
Térjetek meg! Az Úrnak útja ez!
A léviták megkövült arccal álltak.
Keresztelő Szent János messze nézett...
A csend nehéz volt, s a Jordán vizének
alig csobbant a habja... S újra szólt.
- De hangja halk volt, halk és nagyon fáradt.
Komoly szemét valami messzi bánat
felhőzte be... Salóme fátyla lebbent tán előtte?
A börtönt látta, s a vert ezüst tálat,
melyen véres fejét viszik Heródiásnak...
... Tovább szólott, de már csak csendesen,
mint ahogy felhő jár a kék egen,
s mint a sóhajtás szállt szelíd beszéde.
Ki vagyok én?... Bizony a Hang csupán.
A Hang csak, amely elszáll a pusztában
és sok, sok év jön, míg rátok talál!
Míg megértitek, mi a Hang, a hívás,
Míg rajtatok is betelik az írás
és egy akol és egy pásztor leszen.
Én hívogató hang vagyok csak itt.
A Hang, amely az Úr elébe visz.
A Kiáltónak szózata csupán...
A követek meghajtott fejjel álltak.
Mint ezüst harang, úgy zengett a szó,
Ó, szent alázat! Boldog tiszta hit!
Szívük csendes lett, mint mélyvizű tó
s Fejük felett fehér galambok szálltak...
...Így történt ez Bethabarában.
NEM VAGYUNK MI MAGUNKÉI
Testvér, ki jársz a zengő bolt alatt,
s szédít a fény, a tűnő pillanat:
e világért magadat el ne add!
Testvér, kit csábít száz kufár,
s vakít a csörgő aranyár:
e világért magadat el ne add!
Testvér, kit gyötör kétség, nyomor, bánat,
s keserű gyümölcse vagy az életfának:
e világért magadat el ne add!
Testvér, bár telve mind a két kezed,
ne tékozold egyetlen életed:
e világért magadat el ne add.
Szebb sorsra szánt az Isten-akarat,
- e világért magadat el ne add -,
Krisztus megváltott öröksége vagy!