Rolla Margit

 

 

FÜTYÜL A FEKETERIGÓ 

 

Hegy is van, völgy is van!

Május van! Fény is van!

Millió virág van!

Tillió! Tillió!

S az ember fiában

nincsen öröm,

 

Rét is van, domb is van,

fű is van, lomb is van!

Tavaszi hold is van!

Tillió! Tillió!

S az ember magában

hordja a bút.

 

Felhő száll az égen,

víg füst a kéményen!

Pitypang nyit a réten!

Tillió! Tillió!

S az ember szívében

remény se kél.

 

Szárnyam van: repülök!

Hangom van: fütyülök!

Szívemmel örülök!

Tillió! Tillió!

de az ember mögött

ott jár a gond.

 

Hernyó, meg légy is van,

virágban méz is van!

Fészkemben párom van!

Tillió! Tillió!

Emberen járom van:

a pénz és a bűn.

 

Köszöntöm az estét,

az útszél keresztjét,

a harmat leestét!

Tillió! Tillió!

S az ember Istenét

sem hiszi tán.

 

Kerek ég, napos rét,

minden, mit kívánnék

ingyen vett ajándék!

Tillió! Tillió!

S az ember, szegény, még

nem érti ezt.

 

Hegy is van, völgy is van!

Május van! Fény is van!

Millió virág van!

Tillió! Tillió!

s az ember fiában

üres a szív.

 

Rét is van, domb is van,

fű is van, lomb is van!

Tavaszi hold is van!

Tillió! Tillió!

S az ember nem tudja,

hogy élni jó!

 

 

KIÁLTÓ SZÓ A PUSZTÁBAN  

 

,,Kezdetben vala az Ige

és az Ige Istennél vala

és Isten vala az Ige.’’

 

...Így szállt a szó Bethabarában,

mint aranyméh virágos fák között,

túl a Jordánon, hol János keresztelt.

Léleknyitó ereje volt a szónak,

a nép szívébe hullott, mint a jó mag

s hírét a hívek vitték szerteszét.

Jeruzsálemben zúgtak a papok.

Küldtek hozzá követet, lévitákat,

tudják ki tőle, honnan jött mi végett,

mivel ámítja magához a népet?

Kenyerük akarja? Aranyra kapott?

Féltek, féltek... és mentek a papok.

 

A Jordán partján  találtak reája.

Kisgyermek játszott lábai előtt,

s fehér bárány fejét térdére tette.

 

Kicsoda vagy te?

Kérdék kevély beszéddel.

Ő rájuk nézett szigorú szemével

- Heródes előtt sem rebbent meg az! -

s úgy mondta nékik: nem vagyok a Krisztus!

Ijedve hallák s összenéznek: íme,

a titkos kérdésre felelt! De követségük

el kellett végezni s újra kérdezték:

hát Illés vagy-e? S ő bátran nézve rájuk,

mondta csendben: nem, nem az vagyok!

Próféta vagy te? Kérdték újra.

S szemét rájuk emelve mondta. nem!

Kicsoda vagy hát, mondd meg

idegen, hogy küldőnknek rólad

meg tudjunk felelni.

 

S ő szólt hozzájuk. - A kecskebőrt

vállán megszorította, szigorú szeme

végigvillant a roppant pusztaságon,

s megállt a riadt, sápadt lévitákon.

Roppant alakja szinte égre nőtt.

Szava miként a mennydörgés zúgott,

végigszáguldott pusztán, vizeken.

A követekben elakadt a sóhaj,

s reszketés futott át a szíveken.

 

Én a Hang vagyok! A küldött harsonája!

Kiáltó Szó süket puszták felett!

S ti, viperáknak nemzetségei?!

Micsoda gonosz kergetett ide?

Jaj nektek! Fák gyökerén már a fejsze,

s ha jó gyümölcsöt nem terem,

nincsen számára kegyelem,

kidől a fa s tűz emészti meg!

Betelik a völgy és elmúlik a hegy,

az egyenetlen egyenesre megy,

s a göröngyös út újra síma lesz.

Térjetek meg! Az Úrnak útja ez!

 

A léviták megkövült arccal álltak.

Keresztelő Szent János messze nézett...

A csend nehéz volt, s a Jordán vizének

alig csobbant a habja... S újra szólt.

- De hangja halk volt, halk és nagyon fáradt.

Komoly szemét valami messzi bánat

felhőzte be... Salóme fátyla lebbent tán előtte?

A börtönt látta, s a vert ezüst tálat,

melyen véres fejét viszik Heródiásnak...

... Tovább szólott, de már csak csendesen,

mint ahogy felhő jár a kék egen,

s mint a sóhajtás szállt szelíd beszéde.

 

Ki vagyok én?... Bizony a Hang csupán.

A Hang csak, amely elszáll a pusztában

és sok, sok év jön, míg rátok talál!

Míg megértitek, mi  a Hang, a hívás,

Míg rajtatok is betelik az írás

és egy akol és egy pásztor leszen.

Én hívogató hang vagyok csak itt.

A Hang, amely az Úr elébe visz.

A Kiáltónak szózata csupán...

 

A követek meghajtott fejjel álltak.

Mint ezüst harang, úgy zengett a szó,

Ó, szent alázat! Boldog tiszta hit!

Szívük csendes lett, mint mélyvizű tó

s Fejük felett fehér galambok szálltak...

...Így történt ez Bethabarában.

          

 

NEM VAGYUNK MI MAGUNKÉI

                                                              

Testvér, ki jársz a zengő bolt alatt,

s szédít a fény, a tűnő pillanat:

e világért magadat el ne add!

 

Testvér, kit csábít száz kufár,

s vakít a csörgő aranyár:

e világért magadat el ne add!

 

Testvér, kit gyötör kétség, nyomor, bánat,

s keserű gyümölcse vagy az életfának:

e világért magadat el ne add!

 

Testvér, bár telve mind a két kezed,

ne tékozold egyetlen életed:

e világért magadat el ne add.

 

Szebb sorsra szánt az Isten-akarat,

- e világért magadat el ne add -,

Krisztus megváltott öröksége vagy!