Szabolcska Mihály

 

Az olajfák hegyén

Mester, hallottam ajkadról a szókat
és jártam Véled az Olajfák hegyén,
lenn szürke ködben rejtezett a város,
fönn glóriásan ömlött ránk a fény.
Szemed tükörén nehéz könnyek ültek
és messze intett két áldó karod,
ahol a város szunnyadott a bűnben:
- Azok majd engem megköveznek ott! -

Mester, hallottam ajkadról a szókat,
hogy áradt, zengett, terjedt a beszéd,
s láttam kigyúlni jégarcát a holtnak,
láttam a vaknak kinyílni szemét.
És szomjan lestem, ittam az Igédet,
s mint alvajáró követtem nyomod
és vállaltam a gúnyt, a szenvedésed,
én Magdaléna, a te asszonyod.

Mester, halottam ajkadról a szókat,
s a nép ajkán hallottam a morajt,
- hogy lelkesülten visszhangzá Igédet,
s tudtam, hogy egyszer megköveznek majd.
Lelkem palástját köréd szőttem lágyan,
s szívem szerelme védve átfogott,
és én véreztem minden kődobásban,
én Magdaléna, a te asszonyod.

Mester, az út még messze van odáig,
s a mi utunkon annyi kő hever,
és annyi kéz, mely felénk hajítja,
ne tudd, hogy fáj, ne tudd, hogy vérezel.
Szemem könnyével fürdetem a lábad,
hajam selymével törülöm nyomod,
s ajkam dalával az Igédet zengem
én Magdaléna, a te asszonyod.
 

 

BÖLCS SALAMONNAL

 

A gazdagnak sok az irigye,

Szegénynek a nyomorúsága.

A gazdag kevélységre hajló,

A szegény könnyen szolgaságra.

Nekem egyik sem kenyerem...

A gazdagságtól, szegénységtől

Ó, ments meg engem, Istenen!

 

Voltam én már szegény, de akkor

Nyomorúságát föl se vettem.

Jövőm hite, e szép szivárvány

Diadalívben állt felettem!

Légy ezutánra is velem,

S a gazdagságtól, szegénységtől

Ó ments meg engem, Istenem!

 

Csak annyit adj, hogy kenyerünkből

Másnak is merjünk szegni bátran,

De bűntársává ne lehessünk

Senkinek a hivalkodásban.

A bőség könnyen bajt terem...

A gazdagságtól, szegénységtől

Ó ments meg engem, Istenem!

 

 KRISZTUS KERESZTJÉNÉL
Ha ránehezednék lelkedre a bánat,
Hited, önbizalmad magadra hagynának,
Reményed légvárát látnád omladozni,
Krisztus keresztjénél tanult meg,
Tanulj meg tűrni, imádkozni!

Ha csalódnál abban, akiben reméltél,
S most látnád be későn, hogy hiába éltél,
Óh ne siess senkit átokkal dobálni,
Krisztus keresztjénél tanulj meg,
Tanulj meg másnak megbocsátani!

Jóságodért hogyha gonosszal fizetnek,
S rosszaságát látod csak az embereknek,
Ne siess hozzájuk hasonlóvá lenni,
Krisztus keresztjénél tanulj meg,
Tanulj meg végnélkül szeretni!

Vég nélkül szeretni, vég nélkül remélni,
Lelket gazdagító eszményeknek élni...
S megállni mellettük életre, halálra,
Krisztus keresztjénél tanulj meg,
Hinni egy magasabb világba

 

 

 

Uram, maradj velünk!

 

Mi lesz velünk, ha elfutott a nyár?

Mi lesz velünk, ha őszünk is lejár?

Ha nem marad, csak a rideg telünk...

Uram, mi lesz velünk?

 

Mi lesz velünk, ha elfogy a sugár

A nap lemegy, és a sötét beáll.

Ha ránk borul örök, vak éjjelünk:

Uram, mi lesz velünk?

 

Mi lesz, ha a világból kifogyunk?

S a koporsó lesz örök birtokunk.

Ha már nem élünk, és nem érezünk:

Uram, mi lesz velünk?

 

...Tied a tél Uram, s tiéd a nyár.

Te vagy az élet, és te a halál.

A változásnak rendje mit nekünk?

Csak Te maradj velünk!

 

 ÜNNEPNAPOK
A szeretet az én vallásom.
A jótétel az imádságom.
Ha mikor egy csöpp jót tettem:
Ünnep van aznap a szívemben!

Nem építem az üdvösségem,
Vakhitű, pogány gyűlölségen,
Sem égi, földi boldogságom:
Ember csinálta szűk dogmákon!

Célom e gyarló, földi testben
Megállni minél emberebben.
S úgy osztani be életútam’:
Ahogy Krisztustól tanultam.

Megnyugodni a jó Istenben,
Ki mindig jóra vezérel engem.
S legfőképp egyre törekedni:
Mindenkit testvérként szeretni!

A szeretet az én vallásom,
A jótétel az imádságom,
Ha mikor egy csöpp jót tettem:
Ünnep van az én szívemben!